3 évnél régebbi cikk

Van egy jó sztorim – interjú Kovács Szilvia friss Penna Regia díjas újságíróval
·Kultinterjú·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Fotó: Simon Erika
Van egy jó sztorim – interjú Kovács Szilvia friss Penna Regia díjas újságíróval
·Kultinterjú·Utolsó frissítés: undefined

Híradót vezet, rendezvényen konferál, filmet forgat, de ha éppen arra van szükség, élőben jelentkezik az autópálya mellől. Kollégánkkal, a friss Penna Regia díjas Kovács Szilviával beszélgettünk.

Ha jól tudom, egyáltalán nem számítottál az elismerésre.

Valóban. (nevet) Van egy jó sztorim ezzel kapcsolatban. Az önkormányzattól mindig hívnak, amikor valamelyik városi rendezvényen konferálni kell. Éppen a nyaralásból jöttem vissza július közepén, amikor a csörgött a telefonom. Láttam a nevet, és gondoltam valamelyik augusztusi ünnepi rendezvényen kell majd konferálnom. Beleszólt az illető a telefonba, hogy olvastam-e az e-mailt. Nem, még nem - feleltem neki. De ugye sejtem miről van szó?- kérdezte. Én meg rávágtam, persze. Augusztus 20-ról. Nem, nem, akkor nézd meg az e-mailt, aztán majd visszahívlak – mondta sejtelmesen, majd letette a telefont. Közben nem találtam meg a levelezésben, újra elküldte, mire nagy meglepődve láttam: értesítés önkormányzati díjról. Hirtelen azt hittem, hogy valami díjátadón kell konferálnom. Pár perc kellett, mire felfogtam, hogy a Penna Regiát most én kapom.

Kovács Szilvia Penna Regia díjas

ÖKK/Simon Erika

Miért volt számodra ez ennyire hihetetlen?

Nézd, voltam már pár Penna Regia átadón, és ismertem jó néhány díjazottat is. Tudom, hogy ők mit tettek le az asztalra. Én nem írtam könyveket. 20 éve dolgozom a Fehérvár Televíziónál. Ez az első munkahelyem. Nem is tudom, hány híradót vezettem már. Szerintem meg sem lehet számolni. Forgattam néhány olyan filmet, amit országosan is elismertek. Teszem mindennap a dolgom. De ennyi, és ezt minden álszerénység nélkül mondom.

A mai világban a médiában kevesen dolgoznak az első munkahelyükön. Mikor döntötted el, hogy újságíró leszel?

Középiskolásként az volt az álmom, hogy színésznő leszek. Úgy gondoltam, ez az a foglalkozás, ahol megmutathatom, mennyire sokszínű vagyok. Aztán, mikor megláttam, hogy a színművészeti felvételi követelményeit, rögtön tudtam: na jó, akkor válasszunk másik szakmát. Egyrészt nekem nehezebben megy a hosszú szövegek megjegyzése - még most is izgulok, ha élőben kell bejelentkeznem - és egy színésznek rengeteget kell memorizálnia. Másrészt pályaválasztás előtt álltam, mikor elmentem a Százból egy című műsorba, ahol testközelből tapasztaltam meg, hogy egy műsorvezető a szó pozitív értelmében, mennyi mindent mutathat meg magából. Már jöttünk hazafelé, amikor eldöntöttem kommunikációval szeretnék foglalkozni.

Hogyan kerültél a Fehérvár Tévéhez?

Régóta ismerem az Azurák Csabit. Mikor gyakorlatra kellett menni, felhívtam, hogy én a TV2-höz szeretnék bekerülni. Csabi erre csak annyit mondott: figyelj Szilvi, ha a gyakorlati időd alatt a szakma alapjait valóban meg akarod tanulni, és nem táskát szeretnél cipelni meg kávét főzni éveken keresztül, akkor menj el a Fehérvár Tévéhez! Megfogadtam a tanácsát és két évtized múltán is úgy gondolom, igaza volt. Dezső Pista, aki sajnos már nem él, körbevezetett a szerkesztőségben. A Sipos Józsi meg a Szombathy Zoltán főszerkesztő az első nap végén csak annyit mondott, hogy a Pannon Híradónak megvan a női műsorvezetője. Voltam vagy 22 éves. A Jónás Sanyi mellé beültettek társműsorvezetőnek és vele együtt vezettük éveken keresztül a műsort. Aztán, mikor Sanyi a Hír Tévéhez szerződött, akkor azt mondták, hogy ha felveszem a szemüvegemet tévében is, akkor megkapom az esti híradót.

Büszkék vagyunk Kovács Szilvire

Fotó: Simon Erika

A média az elmúlt években nagyon sokat változott. A hagyományos felületek a netes oldalakhoz és a közösségi felületekhez képest háttérbe szorultak.

A változáshoz alkalmazkodni kell. Mi is a híradós anyagainkat, a műsorokat mindig feltöltjük a honlapra vagy a YouTube-csatornánkra, hogy minél több embert érjünk el. De a Nálatok mizu? című laza, könnyed beszélgető műsoromat is volt, hogy a koronavírus-járvány miatt online rögzítettük. Néhány évvel ezelőtt ez még elképzelhetetlen lett volna.

Kapcsolódó
Kovács Szilvia: a hajam már nő!

Egy étteremben társalogtunk kolléganőmmel egy kávé mellett, hogy ne zavarhasson senki. Hogy csak rá figyelhessek. Szilvi nyitott lelkű és szívű – azt hiszem, kitárta mindkét kaput.

Melyek a jövőbeli műsorterveid?

Több is van. Néhány évvel ezelőtt én magam is küzdöttem a mellrákkal. Mióta legyőztem, nagyon sok, ezzel a betegséggel kapcsolatos szereplést vállalok. Úgy érzem, ezzel sok hölgynek tudok segíteni. Szeretnék a jövőben egy olyan lehetőséget, ahol az érintettek meg tudják osztani egymással a tapasztalataikat, érzéseiket, mert együtt az élet legnagyobb viharait is könnyebb átvészelni.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek