Az avar népesség biztos alapja lehetett a magyarnak?
Az avar népesség biztos alapja lehetett a magyarnak?
Az avar népesség biztos alapja lehetett a magyarnak?A helyszínnek jelentősége van, mert a régész korábbi interjújában kifejtette, hogy a régészeti kutatások után kimondottan célszerű lenne, ha néprajzi szempontból is elemezné valaki azokat az embereket, akiket ma avarnak nevezünk. Szücsi Frigyest nyilván régészeti szempontból vallattuk erről a kevésbé ismert, a történelemkönyvekben csak futólag emlegetett népről.
– Először az alapokat tudjuk le! Mit jelent az, hogy avarkor? Melyik időszak ez?
– Az avarkor kezdetéről mind régészeti, mind történeti szempontból egy dátumot említünk: ez az 567–568. A történeti írások alapján ekkor vették birtokukba az avarok a Kárpát-medencét. 567-ben a Tiszántúlt foglalták el, majd 568-ban a dunántúli területeket is. Bóna István professzor mondta ki elsőként, hogy ezek a dátumok azért fontosak, mert a magyarokat megelőzően az avarok voltak azok, akik tartósan birtokba tudták venni és meg is tartották a Kárpát-medencét.
Az avarkor vége már vitatott. Régészeti és történeti szempontok is szemben állnak egymással, ennek megfelelően el is térnek. Természetesen ez csak végtelen leegyszerűsítése az ezzel kapcsolatos tengernyi irodalomnak!
Az Avar Kaganátus, mint hatalmi szervezet a kilencedik század második negyedében szűnik meg, de a szuverén kaganátus már jóval korábban. Az utóbbi, az önálló kaganátus megszűnése a 790-es években kirobbanó frank–avar háború következménye lesz, amikor is az avar birodalom behódol a frankoknak. Az így keletkezett utódállam politikai léte a 820-as és 840-es évek között őrlődik fel, viszont maga az avar népesség átvészeli ezt az időt, és tömegei élik meg a magyar honfoglalást. Sőt, egyre több archeogenetikai eredmény is mutat arra, hogy kora Árpád-kori magyar népesség többségét tette ki az avarkori népesség. És ilyen értelemben az avar a magyar nép ősének tekinthető!
– Ennek tudatában jobban érdekelhet minket az avarok eredete. Ismerjük-e, honnan jöttek?
– A történeti források alapján Belső-Ázsiából és Közép-Ázsiából eredeztetik őket, azaz az avarok etnogenezise e két helyen kezdődik, de Európában más népcsoportokkal egészülnek ki. 552 körül a Zsuanzsuan Kaganátus összeomlik, amit a lázadó türkök döntenek meg. Bár a zsuanzsuan elit nagy részét s a hozzájuk köthető népesség egy részét a türkök lemészárolják, de ezen népesség jelentős hányada nyugatra menekül, méghozzá úgy, hogy a világtörténelem leggyorsabb népvándorlását bonyolítják le! Ez a menekülő nép a bizánci források alapján már 557 környékén feltűnik a Kaukázus északi előterében. 567-re már uralják a magyar alföldet, illetve a később magyarnak nevezett Alföldet.
– Logisztikai szempontból a magyarok honfoglalása is hasonló „produkciónak” tűnik.
– Valóban, ezekben a történetekben több szempontból is megfigyelhetünk párhuzamokat. Mai ismereteink szerint a magyarok „népvándorlásának” nevezett művelet lényegesen gyorsabban zajlott le, mint amit eddig tudtunk. De hasonlóságot látok a tizedik századi magyar történelem és a korai avar kaganátus története között is. Korai időszakában mindkét nagyhatalom Európa rettegett ereje volt, és mindkét hatalom jelentős bevételekre tett szert azokból a bizonyos békeadókból, amiket katonai úton „csikart” ki a szomszédos államoktól. A korai avar társadalmat alapvetően határozta meg ez a bevétel, majd később a magyaroknál is.
Az avarok aranygazdagsága egyes mérvadó források szerint négymilló arany solidus (római és bizánci aranypénz) árának felelt meg – ami a mai súlymértéknek megfelelően tizennyolc tonna tiszta aranyat jelentene –, és ez áramlott be békeadó formájában az Avar Kaganátus területére. Hasonlóképpen nagy mennyiségű ezüst áramlott be a tizedik században a Magyar Nagyfejedelemség területére.
– Milyen nép volt az avar? Az én megítélésem szerint viszonylag gyorsan „megbékéltek” az ideérkezésük után.
– Theodoros Synkellos bizánci történetíró fogalmazott úgy a hetedik században, hogy az avarok „élete a háború”, ami nyilván egy antik toposz, amit már sok népre mondtak, először valószínűleg a szkítákra, de ez valóban jól jellemezte a keleti nomád társadalmakat. És igen, a korai avar társadalomban a harcnak központi jelentősége van, hiszen hatvan év háborúskodás után vetik meg a lábukat a Kárpát-medencében, és lesznek a régió nagyhatalma. Az avarok – szemben a könnyűlovassági elképzelésekkel – egy jól szervezett katonai gépezetet működtettek, akik között sokuknak úgymond főállásuk volt az, hogy harcosok.
– Zsoldosok?
– Annál azért ez többet jelentett. Bizonyos értelemben zsoldosok, de inkább professzionális fegyveres kíséret, amelynek a működtetéséhez javakra volt szükség. A népesség nagy többsége „behívható” volt a háborúkba, de inkább gazdálkodtak már.
A 626-os, nevezzük fiaskónak, amikor egy óriási szövetség (avarok, szlávok, perzsák) sikertelenül ostromolta Konstantinápolyt, a kelet-római birodalom fővárosát, alkalmat szült az avaroknak alávetett népek számára, hogy függetlenedjenek a nagyhatalmú kagán birodalmától. Ez az az időszak, amit követően az onogur bolgárok is függetlenednek Kelet-Európában. Ezzel a gazdasági átalakulással megszűnnek a békeadók, kénytelenek lesznek támaszkodni a belső javakra, erőforrásokra az avarok. Bár az avar elitnél még elmondható a nomadizálás, de a társadalom egésze, nagy része már a hetedik század második harmadában szinte biztosan letelepült életmódot folytat. Kialakul egy falusias társadalom rendkívül sűrű településhálózattal. Ez abban látszik, hogy például itt a Dunántúlon néhány kilométerre érik egymást az avar települések, amik mai értelemben falusias, illetve tanyasi jellegűek. Ugyanilyen jellegű településhálózat köszön vissza a kora Árpád-korban! Utóbbit először a tatár, majd a török hódoltság rendezi át rossz értelemben. Ezek határozták meg a korai magyar középkort, aminek gyökerei véleményem szerint az avarkorban vannak.
– A híres kagán lovasán túl, milyen fajta leletekkel találkoztak az avarkorból? És jó lenne megtudni, hogy itt Fejérben miről árulkodnak az avar leletek!
– Két nagy területét különíthetjük el a régészeti kutatásoknak. Az egyik a temetők régészete, a másik a telepek régészete. Az utóbbival, a telepek régészetével kezdem, mert ez az elhanyagoltabb kutatási területe az avarkornak, legalábbis a tizenkilencedik század óta. Ennek az elhanyagoltságnak az oka egyszerűen az, hogy a leletek nem olyan látványosak, mint a temetőkben, illetve nagyon sok régész nélküli földmunka esetében ezeket a telepeket fel sem ismerik. Az ok az, hogy az egykori avarkori telepeken azok a dolgok maradtak meg, amiket a földbe ástak. Ilyenek a korabeli veremházak, amiknek a földbe mélyített része maradt meg (többnyire vesszőfonatos, agyaggal tapasztott falú zsúpfedeles házakról van szó), vagy a kemencebokrok, a tároló- és hűtővermek. Amikor ezen gödrök funkciója megszűnt, akkor egyszerűen szeméttárolásra használták fel. Utóbbinál elmondható, hogy a kor szemete az állatcsontok és a cseréptöredékek voltak. A cserép, a kerámia olyan súllyal bír, mint sajnos a mai korban a műanyag. Minden más az enyészet része lett, alig maradt szemetük.
– Maguk az épületek sem kőből épültek, mint Géza nagyfejedelem idejében, hanem sárból, növényi szövetekből készültek, amik elbomlottak?
– Valóban, az avarkorban nem építkeztek kőből, de nem kell a mai szemmel rangsort állítani építőelemek között…
– Ez így van, hiszen az egykori Mezopotámia szinte teljes egésze monolitvályogból épült.
– Pontosan. Egyszerűen kulturális különbségekről van szó. És ha már a mai fogalmakat szeretnénk hallani, mint például fenntarthatóság, zöld élet, na az avarok aztán fenntarthatóan és zölden éltek minden értelemben! Ha valaki látott már tizenkilencedik századi elhagyott alföldi tanyát, amihez hosszú időn át nem nyúltak, azt a természet szép lassan visszaveszi, ezek szinte visszasimulnak a földbe, és alig marad nyomuk. Ilyenek voltak az egykori avarkori épületek is.
Az akkori ember rövid életében jó esetben két ilyen háza volt. Hozzávetőleges adatot mondok: ezeket az épületeket egészségi okok miatt húsz-harminc évente el kellett hagyni.
– Ebből az is következik, hogy földhöz kötött volt az avar?
– Száz százalékig! Ők sokkal jobban együtt éltek a természettel, mint a mai ember. Amikor felhagyott egy házat az adott közösség, az nem jelentette feltétlenül azt, hogy messzire ment, sőt jó eséllyel a régi ház mellett épített. Régészeti szempontból az ilyen földbe vájt szomszédos házaknál nagyon nehéz az időbeli különbséget mérni. Mert amit látunk az egy akár háromszáz éves időintervallum kivetítése a síkban, és ezekből nagyon nehéz megmondani, mely épületek álltak egy időben.
– Amikor közbevágtam, éppen a szeméttárolókról kívánt beszélni. Milyen árulkodó „szemetük” volt az avaroknak? Miről árulkodott az avarkori szemét?
– Hála a mai fejlett technikának, nagyon sok mindenről árulkodnak. Egy kiragadott példa: ha a törött cserepek belsejéből mintát vesznek, akár azt is meg tudjuk mondani, mi volt benne utoljára. A kerámia sok dolgot megmutat, de az a gond velük, hogy formájukat, divatjukat nem változtatják, ezért azok keltezése mindig gondot okoz. Egy kerámia praktikus formája sokszor több száz éven keresztül változatlan.
Ezekben a szemetekben pedig többnyire kerámia és állatcsontok találhatók. Nagyon ritka régészeti szerencse, ha valamilyen fémtárgyra bukkanunk. Ugyanis a fémek, például a bronz segít a keltezésben, az időmeghatározásban. Ugyan van a radiokarbon keltezés, ami jól behatárolhat egy időszakot, mondjuk az állati csontokból, de sajnos az nagyon drága vizsgálati lehetőség.
A radiokarbon pontossága is változó. A kora avarkor idejében ötven évnyi pontosságot mutat, a késői avarkorban nagy baj van, mert 774 környékén történt egy gamma-kitörés a Tejútrendszerben, ami megzavarta az izotóp felezési idejét, sőt klimatikus változást is okozott, mert utána hidegebb időszak következett. Emiatt a nyolcadik, kilencedik században rendkívül tág időszakokat dob ki a radiokarbon vizsgálat, pedig ez a legfontosabb időszaka a magyar etnogenezis vizsgálatának, beleértve annak a Kárpát-medencei avarság körébe vezető szálait. Bár ez is fejlődik, de még mindig nagy problémát okoz.
– Én pedig megrekedtem a cserepeknél. Mi volt a cserepeken? Van-e jelentősége annak, mi volt a cserepekben?
– Van átfedés, de mennyiségében és minőségében is más az a kerámiaanyag, ami a sírokból kerül elő, más az, ami a telepekről. Vannak bizonyos edénytípusok, amik csak telepekről kerülnek elő, ilyenek például a bográcsok. Sokan azt hitték, hogy a magyarokkal kerültek be a bográcsok a Kárpát-medencébe, de ez nem igaz, mert már az avarok is használták. A sütőharangok megjelenésével inkább a mediterrán étkezési kultúra megjelenését feltételezik, ám ezek is megvannak az Árpád-korban is. Ez is bizonyíték arra, hogy a konyhakultúra folyamatos az avarkortól az Árpád-korig.
De a lényeg a kérdésre: vannak főző-, meg sütőedények, és vannak tárolóedények, de a leggyakoribbak a kisebb méretű fazekak, amiket evésre és folyadék tárolására használtak.
– És ez az a pillanat, amikor jó lenne a néprajzkutató is, aki megpróbálná összevetni az avar és a magyar gasztronómiai kultúrát. De maradjunk az avaroknál! A sírokban lehet, hogy több az ép cserép, de azok szakrális jellegűek, a használt cserépdarabok a telepeken pedig a mindennapos életet hordozzák. Melyikből tudnak meg többet?
– Ezek kiegészítik egymást. Amiket a telepeken látunk, azok az élet egykori lenyomatai. Amit a temetőkben találunk, az a halálhoz kapcsolható temetkezési szokások, de egyben egy kis homályos kaput nyitnak a szellemi kultúrához. Az utóbbi a telepeken nem látható. A temetkezéseken keresztül közelebb juthatunk az akkori hitvilághoz, az akkori gondolkodáshoz, a túlvilági elképzelésekhez.
A mai világban egyfolytában rohanunk, rohanunk a halál elől is, de az mindenkit utolér. Az embernek mindig is központi kérdése volt a halál, hogy miként áll a túlvilághoz. A régi ember számára a halál csak egy fordulópont, sohasem valaminek a lezárása. Az avaroknál is élt már a kereszténység, de az ősi hitviláguk szerint is hittek a túlvilági létben. Ezért kerültek a sírokba az edények, amikben ételt, italt tettek túlvilági útravalónak.
– Tudunk-e adatot arra vonatkozóan, hogy milyen messze helyezték el a sírokat a telepektől?
– Vannak adataink, de ez is nehéz dolog, hiszen nem tudjuk, hogy egy-egy telepnek hány temetője volt. Nagyon jó példa erre a csákberényi feltárás, ahol két temetőnk van egy kilométerre egymástól, tehát nagyon közel, mégsem ismerjük hozzá a telepet. Nem tudjuk, hogy két különélő közösség temetőiről vagy egy település temetőiről van szó. Az kijelenthető, hogy általában egy kilométeren belül ott van a temető a település mellett. Ezt pont úgy kell elképzelni, mint az újkorban, ahol a faluszélen van a temetkezési hely. Az avarok temetői soros jelleget alkotnak, amiből látszik, hogy rendszerben gondolkoztak. A jelek arra is mutatnak, hogy családi temetkezések is egy helyen vannak, de a soros jelleg ettől nem változik meg.
