Székesfehérvár a legélhetőbb város! - interjú Tóth Dániel Györggyel, alias PixávalSzékesfehérvár a legélhetőbb város! - interjú Tóth Dániel Györggyel, alias Pixával
Mi van veled mostanában?
Csak a szokásos: fellépés fellépés hátán. Ha ki lehet emelni, akkor a legaktuálisabb az újabb közös zeném ByeAlex-szel. Egy-két héten belül forog hozzá egy videoklip, és utána meg is fog jelenni. Ez lesz a következő nagy dobás. Aztán a többi szépen sorban jön egészen nyárig. Mert általában úgy szoktam kiadogatni a klipeket, hogy nyárig kettő-hárommal tudjak számolni. Az idény így már pörög magától, és ha elég erős egy dal, akkor a lendület nagyjából őszig is kitarthat.
Minden nótának van egy íve, amely általában két-három hónap szokott lenni. Én szeretem ezeket kitolni, úgy próbálom írogatni őket, hogy mindegyiknek legyen egy olyan üzenete, amely nem túl mély, de azért valamennyire mégiscsak megragadjon. Plusz egy-két olyan szót is szövök bele, ami könnyen megjegyezhető, és akkor arra egész évben tudok építeni.
Az első ByeAlexes közös nóta:
Ez egy nagyon tudatos munkának tűnik.
Az is! Nem ám, igazából csak egy része tudatos. Ezt csak úgy lehet csinálni, hogy ha valamennyire szereted is a zenélést és az állandó bulizást. A Bulibáró volt az első, amely nagyon sok savat kapott, aztán elmentek rá az emberek bulizni, megittak egy-két pohár italt, majd rájöttek, hogy hopp, ez nem is olyan rossz.
Egy bulizenének kell legyen mély üzenete?
Vannak különböző bulizenei stílusok, amit én csinálok azt trashnek hívják. Van, aki jobb minőségben, van, aki rosszabb minőségben csinálja. Én azért próbálom a maximumot kihozni belőle: megtámogatom normális klippel, normális masteringgel, mixinggel, hogy jól szóljon, közérthető legyen mindenki számára, főleg a célközönségem számára, ami nagyjából 16-24 éves korig terjed.
A trash egy olyan műfaj, amelynek az a lényege, hogy kirántsuk az embereket a hétköznapokból, és a hétvégén csak engedjék el magukat ezekre a zenékre. Nincs nagy megfejtés, tudják énekelni, örömet okoz nekik, úgy mennek haza, hogy ez egy jó buli volt. Pont arra jók az én trash zenéim, hogy bulizzunk, szórakozzunk, kipipáljuk a hétvégét, és újult erővel tudjunk a hétfőnek nekirugaszkodni.
Ha már szóba kerültek a zenéid, az egyik legutóbbi nagy slágeredben, az Afterben érezhetek egy halovány iróniát?
Az after-jelenséget, azon kívül hogy tudjuk, mit jelent, úgy tudnám definiálni, hogy van egy bizonyos réteg, akik finoman szólva nagyon szeretnek bulizni, nemcsak a megszokott időben, hanem tovább is. Ilyenkor afteroznak. Viszont az After nótám azoknak lett kitalálva, akik szórakozóhelyeken melóznak vagy éjszakások különböző munkahelyeken, hogy ők is el tudjanak menni bulizni.
Azért találtam ki magamnak a titulust, hogy én vagyok a legafteresebb, mert nekem minden nélkül megy a bulizás, bírom az oda-vissza vezetést, lenyomom a partyt, ott maradok, pacsizok mindenkivel. Próbálom mindig úgy csinálni a bulikat, ahogy elvárják. Egy kicsi görbe tükröt akartam felállítani ezzel a zenével. Ha valaki megkérdezi, azt így szoktam definiálni: "Azért vagyok én a legafteresebb, mert nekem még minden nélkül is megy!".
Az emberek még ma is előítéletesek a DJ-kkel szemben. Sokat isznak, sokat buliznak, éjszaka élnek.
A DJ-k nagy része nem teheti meg, hogy huzamosabb ideig igyon. Tudom, hogy mennyire megviseli a piálás a szervezetet, hosszabb ideig vedelni annyira egészségtelen, hogy már meg fog látszani a teljesítményeden is. Végső soron ez is egy munka, most már elértük azt, hogy nagyszínpadokon nyomjuk. Én egy kicsit kilógok ebből, de van, aki csak más zenéit játssza. Én 70%-ban a saját számaimat nyomatom.
Az éjszakai munka - legyen az bármilyen - mindegyik kicsinálja az embert. Duplán használja el a tested, aki nem erre született, az nyúl alkoholhoz. Én próbálok egy olyan példát mutatni, hogy ha megkérdeznek buli után, mi a helyzet, akkor azt mondom: Mehetünk vérvételre, itt a kezem! A rocksztár élet nekem nem fér bele.
A top DJ-k Magyarországon nem nagyon isznak, sok a buli, sokat vezetünk, és nem bírná a szervezetünk. Mondjuk azt hozzáteszem, hogy normális ember éjszaka nem dolgozik. De ezt választottam, és nagyon szeretem, mert az, hogy emberek között vagyok, és tudok rájuk hatni, tudok velük beszélgetni, izgalmas. Szeretni kell az embereket és a zenét, utána jöhet a többi.
Hogyan néz ki egy napod?
Nagyjából egy három műszakos munkához lehet a DJ-zést hasonlítani. Vegyünk inkább egy átlag hetet: a hétköznapok azzal telnek el, hogy például befizetem a csekkeket, leszervezem a bulikat, megírom a zenéket, logisztikázok, nagyjából annyi változik csak, hogy kicsit később kelek fel (általában kilenc körül). Szóval hétköznapi dolgokkal telnek a napjaim. Aztán mondjuk pénteken alszom egyet délután, majd este kávé, és indul a buli. Azért dolgozunk hétköznap, hogy hétvégén pénzért dolgozhassunk. Viszont azért bírjuk így, mert mi osztjuk be az időnket. Ami fontos, minden nap el kell menni edzeni, mert így teremtesz egyensúlyt. Főleg az utazás, ami kikészít, nem is a buli.
Mennyire vagy elégedett az életeddel?
Egészen teljesnek mondható. Boldog vagyok. Amit elterveztem, az sikerült, de minden évben csinálok egy számvetést, amikor eltervezem, hogy mi lesz, illetve átgondolom, hogy mi volt. Magammal sosem vagyok elégedett, de valószínű, hogy mindenki így van ezzel, mert különben belustulnánk.
Mit jelent számodra a siker?
Zenei szempontból nekem azt, ha elég sok emberhez eljut, amit csinálok. Utána, ha elmegyek egy fellépésre, és tudják a szöveget, vagyis interakciót váltok ki belőlük és még pénzt is kapok érte, az tök jó. Ez nekem a siker.
Magánemberként milyen az életed?
Van egy barátnőm, akivel együtt élünk. Ő elviseli ezt a fajta életmódot. Úgy gondolom, hogy a családalapítás útjába sem állhat a folyamatos zenélés. Egész életemben zenével foglalkoztam, nem volt olyan nap, hogy ne agyaltam volna valamilyen módon nótákon, idestova 1992 óta, ami lassan huszonhét év. Nem hiszem, hogy ebben az életben teljesen abba tudnám hagyni a zenélést.
Hogyan kezdődött a zenei pályafutásod?
Nagyjából olyan öt-hat éves koromból emlékszem már dolgokra. Édesapám gitározott, és így gitárzenéket hallgattunk otthon. Ezeket játszotta, én meg elkezdtem ezek a nótákra táncolgatni. Aztán alsó tagozatban másfél vagy két évig jártam szintetizátorozni (mellette néptáncoltam is), majd egy kölcsön szintivel vettem fel az első zenéim 1991 környékén. Na, meg édesanyám óvónőként dolgozott, így mindig énekelgetett. Voltak közös éneklések együtt más gyerekekkel, így alakulhatott ki bennem az, hogy szeretek közösségben lenni.
Aztán megkaptam az első számítógépem, onnantól pedig kiderült, hogy nem közömbösek számomra a zenekészítő programok sem. Ahogy idősödtem, egyre jobb programokkal tudtam dolgozni, majd pár haverral elkezdtünk felvenni különböző muzsikákat. Ilyen neveink voltak, hogy Kampec Dolores, de miután kiderült, hogy az foglalt, utána gyorsan váltottunk. A haverokkal aztán kiötlöttük, hogy én vagyok a Pixi, én pedig utána tettem az "a" betűt, így lettem Pixa.
Manapság már bárki csinálhat zenét?
A technológia most már megengedi, hogy bő egy óra alatt olyan zenei ötletet rakjunk össze, amelyhez már csak nagyon minimálisan kell hozzányúlni. Szerintem ez egy tök jó dolog, de ez is inkább stílusbeli kérdés. Így többen kapnak kedvet hozzá, és több oldalról is kiderül, kiben rejlik tehetség, kiben nem. Nagyon szeretem a technológiát, szeretek új dolgokhoz hozzányúlni, szeretem az új applikációkat, programokat. Én ilyen mütyürkézős vagyok.
Mikor sikerült letenni a névjegyed?
Visszatekintve 1992-től kezdve az első tíz évem komolytalan volt. Abban az időben még nem volt internet, így nem tudtunk annyi emberhez elérni. Óriási szerepe volt akkor még a kiadóknak, rádióknak televízióknak ebben. Most meg már megfordult az egész, ha be akarsz robbanni, akkor először a YouTube-on, Instagramon, Facebookon teszed azt. Ez most jó, de akkor nagyon nehéz volt. Sokszor elment a kedvem, de folyamatosan csináltam, így valahogy mindig visszatértem a zenei útra.
Ezután teltek-múltak az évek, majd amikor felvettek Pécsi Tudományegyetemre műszaki informatikus szakra, akkor a Punnany Massifból ismert Felcser Mátéval elléptünk italozni, másnap beiratkoztam, majd soha többet nem mentem vissza abba a suliba. Hazajöttem Fehérvárra, és megépítettük a stúdiómat. Eleinte amatőr rapperek járkáltak hozzám, majd beállított a Fluor meg az SP. Onnantól indult be komolyabban a biznisz.
Három részre lehet osztani a karrierem: 1992-2003-ig volt a bohóckodós időszak, 2003-2007-ig sokat dolgoztam nagyon kevés pénzért, illetve fontosabb ismeretségeket kötöttem (Fluor, SP, Eckü), a harmadik korszak 2007-től egészen máig tart, onnantól kezdve számolnak velem, mint producer, később pedig, mint előadó és DJ.
Mi miatt döntöttél így, hogy előlépsz a háttérből?
Én először előadóként, rapperként szerettem volna tevékenykedni, mellette meg producerkedni. Egy darabig működött a dolog, majd amikor besűrűsödtek a feladatok, akkor félre kellett tennem azt az álmom, hogy nagy rapper leszek. Aztán bejött egy másik dolog még 2008-ból. Volt egy fehérvári illetőségű srác, Andro, akivel kitaláltuk, hogy ő játssza a zenéit, én meg ordítozok mellette. Ebből lett a Nobody Moves formáció. Ott már előadóként is tevékenykedtem.
Pár évet ugrunk az időben: miután Andróval felhagytunk a közös zenéléssel, felkeresett egy szlovák srác, aki azt mondta, hogy Snopp Doggal akar zenét csinálni. Kiröhögtem, kétszer. Addig erősködött, míg le nem jött, és mondta, hogy van egy támogatója, aki kifizeti a beugrós pénzeket. Majd egyszer csak ott volt a számítógépemen a nagy Snoop Dogg akapellája. Aztán jött a videoklip forgatás, ami egészen eszméletlen volt. A zene is megjelent, de a szlovák srác elrontotta a nóta promócióját, így sajnos szinte nem lett belőle semmi (Szlovákiában és Csehországban jelent csak meg). Ez után mondtam azt, hogy akkor mostantól csak magammal foglalkozom. Majd megszületett a Bulibáró Kis Grófóval. Onnantól kezdve vagyok csak Pixa már.
Mi a cél? Merre szeretnél tovább haladni?
Szerintem ha elérsz egy bizonyos szintet a munkádban vagy a karrieredben, akkor afölött már vissza kell valamit adni a közösségnek. Szeretnék a fehérvári közéletben olyan szinten tevékenykedni, hogy azt érezze is a város. A közeljövőben egy-két iskolában előadásokkal is készülök, amelynek az a lényege, hogy megismerjem a fiatalok véleményét. A zenét továbbra is folyamatosan tolom, az üzenet legyen pozitív, és csakis előre haladjunk. A nappalra is szeretném a tevékenységemet kiterjeszteni, jelentsen ez bármit.
A teljes beszélgetést meghallgathatjátok február 25-én, 19:30-tól a Vörösmarty Rádióban.
