A technológia fejlődésével egyre többet tudhatunk meg múltunkról
A technológia fejlődésével egyre többet tudhatunk meg múltunkról
A technológia fejlődésével egyre többet tudhatunk meg múltunkrólEddig három régésszel, Reich Szabinával, Szücsi Frigyessel és Kulcsár Mihállyal, valamint Szabados György történésszel próbáltuk megközelíteni Géza korát és vele együtt Székesfehérvár alapítását. A beszélgetések során mindenféle technikai eszközök – amelyek segítik a kutatásokat – szóba kerültek, de azok működését mi, laikus érdeklődök nem ismerjük. Ezen technikai eszközökről kérdeztük Pokrovenszki Krisztián régészt, a Szent István Király Múzeum főigazgatóját.
– Ismereteim szerint a főigazgató a régészek által használt műszaki csodák mestere. Használtak-e ilyen műszereket a bő tíz évvel ezelőtt megkezdett régészeti feltárás előtt a jelenlegi székesegyház környezetében? Vizsgálták-e, hogy mit találhatnak a föld alatt, mielőtt egyetlen kapavágást ejtettek volna?
– A „mester” kifejezés egy kicsit túlzás. A kérdésre röviden annyit mondhatok, hogy igen, használtunk eszközöket. Léteznek olyan technológiák, amelyekkel roncsolásmentesen be tudunk tekinteni a föld alá. Ma már nincs olyan feltárás, amit ne előzne meg valamilyen elődokumentálás. Így van ez az úgynevezett nagy beruházásoknál is, de ott ezeket nem mi végezzük, hanem országosan koordinálják, ám ha mi tervásatást végezhetünk, akkor ott elődokumentálunk. Ez utóbbi akkor történik például Székesfehérváron, ha lebontanak egy épületet, ha átalakítás miatt utakat, valamilyen beépített területet bontanak meg, de a beépítetlen területeken is használjuk, például parkok, iskolaudvarok esetén.
– Beszéltünk is korábban arról a három régésszel, hogy elég sanyarú lehet a szakmai sorsuk, mert nem áshatnak csak úgy egy városban, hanem meg kell várniuk, hogy bontás, csatornázás, közművesítés történjen, és csak akkor mehetnek kutatni. Máshogy nem is kezdhetik el a feltárást a régészek?
– Mi nem is akarunk mindent feltúrni! Sokszor jobban örülünk annak, ha ott marad a föld alatt az, ami oda való, hiszen ott van a legnagyobb biztonságban, amit sokan vitatnak. Ha elhatározzuk magunkat egy feltárásra, akkor egyben óriási felelősséget is vállalunk az állagmegóvásra, hogy mi történik például egy kőfallal, egy épületrésszel. A feltárt építmények nem maradhatnak az enyészeté, csak mert felfedtük. Amíg a föld alatt vannak, addig biztonságban tudhatók. Székesfehérvár belvárosának szerkezete, a városfal – ami ma is megfigyelhető a pincékben – az utcák rajza az Árpád-kor óta lakott területet mutat. A kérdésre itt igennel válaszolok, hiszen sok lakó van, aki hív a pincéjéhez, ahol valóban az eredeti városfal található, de ilyenek találhatók házak kerítésében, a ház alapjaiban. Ahol üres terület van, ott először a technikai eszközök segítségét vesszük igénybe. Ilyen volt a Jókai utcai feltárás, ami el is híresült a feltárási eredmények miatt. Ott a feltárás előtt talajradarozást végeztünk, mert ahol kőfalat, házfalat keresünk, a legjobb eszköz a talajradar. Persze ennek vannak hátrányai is, például ha sok a törmelék vagy nagyon nedves a talaj, mert az utóbbi esetben nem lát kellő mélységbe az eszköz.
– Akkor hadd tudjuk meg, mire képes a talajradar! Milyen mélységig lát? Mit talál, mit lát?
– Talajfüggő, hogy mit és milyen mélyen lát. A homokban nagy mélységig működik, tehát a sivatagban a legkiválóbb eszköz a talajradar, de nálunk, Fehérváron inkább a nedves, agyagos talaj a jellemző. Különböző frekvenciájú antennákat használ az eszköz. Leegyszerűsítve: különböző impulzusokat küld a szerkezet a talajba, ami visszaverődik a különböző dielektromos állandójú közegekről. Ez az állandó minden anyagnál más értékű, ennek megfelelően van olyan anyag, ami adott frekvenciát jobban visszaver, és van olyan, amelyik inkább elnyeli azt. A különböző mélységből változó sebességgel érkeznek vissza az antennába a jelek, amivel a mélységet határozhatjuk meg. A talajradar egy kis, kocsiszerű szerkezet, amit „babakocsinak” is szoktak nevezni. Ezt a kocsit tolják a kollégák a kijelölt helyen, ami sávosan rögzíti az adatokat. A sávokat számítógépen összeolvassák, és kapnak egy háromdimenziós térképet az adott területről, ahol jó esetben még a függőleges fal vastagsága is meghatározható. Szabad területen kiváló eszköznek bizonyul a talajradar, de nem alkalmas kormeghatározásra.
– Tehát a mi ezeréves talajunkba bekukkantva látják a törökök által épített falakat, meg az azt követő időszak építményeit is.
– Meg a huszadik századi munkálatokat. Az a legrosszabb, amikor egy terület tele van romokkal, törmelékekkel, mert ott nehéz szelektálni az egyes rétegeket. A talajradar másik nagy ellensége a talajvíz. Minél nedvesebb a talaj, annál kevésbé látunk az eszközzel. Nálunk a belvárosban szerencsétlen esetben pár deciméter a radar látótávolsága, szerencsés esetben akár egy-két méter is lehet. Homokos talajban akár több tíz méter is előfordulhat.
– Akkor ez az eszköz inkább a piramiskutatóknak való, bár a piramisok eléggé kilógnak a földből. De azért szerencsés helyzetben itthon is el tudják különíteni a föld alatt levő köveket?
Igen, a köveket is, de a különböző dielektromos állandók miatt meg tudunk különböztetni például kiégett kemencét, nagyobb cserepeket, eltérő anyagú szerkezeteket.
– Maradjunk még a kívülről szemlélődés mellett! Szücsi Frigyestől hallottam, hogy drónokról nézve sírok helyeit tudják megkülönböztetni. Egy sík területen, ahol csak fű van, hogy látják meg a föld alatt lévő sírokat?
Ezt a módszert a belvárosban kevésbé tudjuk használni, kivéve, ha be van ültetve növényekkel a vizsgálandó terület. Itt ugyanis a növénytakarót használjuk ki elsősorban. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a többi geofizikai módszer éppen a sírok megtalálásában nem képes segíteni, azokat nem vagy nehezen látja. Amikor a növénytakarót vizsgáljuk, akkor egy fényképezőt kell feljuttatnunk a magasba, amelyik a színek árnyalatait jól megkülönbözteti. Ugyanis ha van egy mély gödrünk, amit betemettek humuszos talajjal, ott a humuszban dús és mély lesz a talaj, ami gazdagabban táplálja a rajta növő növényeket, míg a gödör mellett silányabb a növényzet. Megfelelő súrlófényben, megfelelő fényviszonyok és látószög esetén az ilyen objektumok körvonala szépen kirajzolódik. De ezek megtalálásához bizony szerencsére is szükség van, éppen a változó fényviszonyok miatt. De fordítva is igaz: ha például egy fal felett silányabb minőségű a növényzet, az is kirajzolódik fentről.
– Ezt úgy kell érteni, hogy harsányabb a zöld egy sír felett?
– Színbeli és magasságbeli eltérés is mérhető. De nem mindegy a növényzet sem. Mást mutatnak a gabonafélék, mást a legelők fűborításai. Ha szerencsénk van, akkor ez pontosan működik. Ezt a módszert már nagyon régóta használják.
– Talán a legismertebb talaj mélyét kutató eszköz a fémkereső, mert sokan úgy vélik, ezekkel lehet a leggyorsabban meggazdagodni. De azt is tudjuk, hogy ez nem éppen jogkövető tevékenység. Talán akkor lett a legismertebb és legnépszerűbb, amikor a Seuso-kincsek hazatértek, és újabb nyomozások indultak meg. A múzeum munkatársai is használnak ilyen eszközöket vagy csak a fosztogatók?
Azért létezik út a kettő között is! Lehet Magyarországon fémkeresőt használni, csak a feltételei vannak beszabályozva. Bárki számára elérhető, ha betartja a jogszabályi lehetőségeket, kötelezettségeket. A múzeumnak is vannak fémkereső műszerei, de a használatához nekünk is meg kell kérni az adott terület ásatási engedélyét. Kiválóan használható régészeti meddőhányókban, ahol nem vettük észre az apróbb fémdarabokat, például kisebb lövedékeket, aprópénzeket. Konkrét kutatásokat is szervezünk, például terepbejárásokat lelőhelyfeltárás előtt.
– Az eddigi három eszközön kívül léteznek-e még olyanok, amelyekkel megkísérelnek a föld alá lesni?
– Számtalan. A talajfizikai eszközök közül csak a talajradart említettem, de használnak magnetométert is, ami nagyobb területek vizsgálatára alkalmas. Itt azt használják ki, hogy a Föld mágnesessége folyamatosan változik, és például egy kiégett kemence mágnesessége a kiégéskor beáll, állandósul. Az épített örökséget ez is kimutatja, de arra is jó, hogy leszűkíti a területet a talajradaros vizsgálat számára. Léteznek különböző talajellenállás-mérések, amikor hosszú „pálcákat” szurkálnak a talajba, de ez hosszadalmas munkát vesz igénybe. Vannak szeizmikus mérések, ahol álföldrengéseket generálva nézik a visszavert jeleket. Az utóbbit kevésbé használják épített örökség kutatására, inkább a nyersanyagokat keresik e módszerrel.
– Ezekkel az eszközökkel milyen sikereket értek el, amióta ön a főigazgató a múzeumnál?
Az imént már említett Jókai utcai kutatást mindenképpen megemlítem. De Szücsi Frigyes vizsgáltatta meg a Siklósi Gyulától származó famaradványokat dendrokronológiai módszerrel, amelyek a korai várfalból származtak. Ezek a vizsgálatok tárták fel a városfal létét és határozták meg annak idejét. Siklósi Gyula csak apró területű kutatásokat végezhetett, ezekből rakta össze az általa sejtett mozaikot, de mi ezekkel a vizsgálatokkal sejtése nagy részét igazolni tudtuk. Ám 2019-ben egy tervásatást is szerveztünk, ahol számtalan leletanyagot küldtünk el dendrokronológiai és C14-es vizsgálatokra. A dendrokronológiai vizsgálat sokkal pontosabb eredményt ad, ha ép a megtalált fa.
– De ezekkel már lement a föld alá. A korábban említett vizsgálatoknál erre nem volt szükség. Úgy tudom, hogy a Szűz Mária-bazilika, azaz a jelenlegi Romkert területén is kutattak talajradarral. Találtak valami újat?
– Találtunk egy korábban feltáratlan területet. A talajradar ott a városfalat nem mutatta ki, de lejjebb ásva megtaláltuk azt. A megye is szerencsés helyzetben van geofizikai felmérések területén, és itt Stibrányi Máté nevét kell megemlítenem, ő rengeteg magnetométeres és talajradaros mérést végez megyeszerte. Ő kifejezetten templomokra, templomos helyekre specializálta magát. Fehérváron az ilyen kutatások nehézkesebbek, de jártunk itt is sikerrel a jelenlegi székesegyház belsejében, ahol falakat mutatott ki a talajradar a padok között.
– Akkor menjünk le a föld alá! Siklósi Gyula a hetvenes évek második felében találta meg azt a fadarabot, ami a korai várfal alapjából származik. Azt már a korábbi részekből megtudhatták olvasóink Szücsi Frigyestől, hogy nem kis eséllyel magyar műszaki találmánnyal állunk szemben a korai fehérvári falépítésnél, ahol ingoványban építettek kőfalat, melynek egyes részei a mai napig tartják magukat. Siklósi Gyula azt a várfalat a tatárjárás idejére datálta. Ha megélhette volna, kellemesen csalódhatna, ugyanis egy vizsgálatból az derült ki, hogy az ezres évek elején, tehát Szent István uralkodása alatt használták fel azt a fadarabot építkezésre, méghozzá évnyi pontossággal. Milyen vizsgálat képes ezt kimutatni?
– Az imént említett C14-es vizsgálathoz képest a dendrokronológiai vizsgálat egészen pontos időszakot ad meg. A Vár körúton török kori falcölöpöket talált Szőllősy Csilla régész. A kutatás eredménye az 1601-es, 1602-es év harcaira mutatott, ami a történelmi ismeretekkel is egybevágott. De visszatérve a Siklósi Gyula által talált Jókai utcai fadarabra, úgy néz ki, hogy itt is évszámra pontos adatokat találtunk, ami 1049-re tehető. Két periódusban épült a városfal Fehérváron, melyek közül egyik sem a tatárjárás idején történt. A Romkertnél talált városfalrészletek faelemei az 1010-es éveket mutatták ki. Tehát a városfal építése Szent István alatt kezdődött, és halála után fejezték be.
A Jókai utcai városfal famaradványai egy még korábbi időszakra, talán az avar korra mutatnak. Vannak olyan részek, gerendák a fal alapozásában, melyek korábbiak, mint a falszakasz, de ezekről az adatokról Szücsi Frigyes tudna pontos számokat mondani. Szeretnénk, ha a városban több ilyen kutatást végezhetnénk, mert azzal tudnánk igazolni, hogy a várfal körbeért, csak a pontos nyomvonala nincs még meg.
– Ezek szerint már csak a déli, a Sóstó felőli rész nincs feltárva?
– Így van. Ezért is sajnálom, hogy a Megyeház utcai feltárás során nem találtunk városfalrészletet az óvodánál. Ám figyeljük a kollégákkal, hol van esély ilyen falrészlet megtalálására. Nagyon sokat segít nekünk Horváth Emil vízügyes szakember, aki dendrokronológiai vizsgálatokat végez nekünk. Ő vizsgálta meg Siklósi Gyula leleteit is. Az ő tanácsára kezdtünk el a Nemzeti Emlékhelyen is ásni. Közel négy évébe tellett, míg meggyőzött engem.
– Száz–százötven éve rendszeresen vannak kutatások, feltárások Fehérváron. A ma régészét rábírhatja még valami, hogy ezeket a kutatásokat ne hagyja abba?
– Hogyne! Minél több adatunk van, annál pontosabban ismerhetjük meg a múltunkat. Elég, ha csak a városfalat mondom. Pár évtizeddel ezelőtt még a tatárjárás idejéről tudtunk, ma meg 1010-ről és 1040-ről beszélünk! De a Nemzeti Emlékhely sincs száz százalékosan feltárva, és akkor nemcsak a bemutatótérről beszélek, hanem az épületek és járdák alatti részekről is. Az ilyen kutatások talán meg nem változtatják a történelmünket, de sok dolgot pontosíthatnak, rendbe tehetnek.
– Akkor kérem, mondja meg, mi is az a dendrokronológia, ami már évszámpontosan tud adatot biztosítani! Illetve mi az a C14-es vizsgálat, amit szintén említett?
– A dendrokronológia akkor működik pontosan, ha minél több minta áll rendelkezésre az adott korból. Lényege az évgyűrű számolása. A minták alapján grafikonokat készítenek az egyes mintákról, amiket egymással összevetnek. Minél jobban hasonlít egy-egy grafikonszakasz egymáshoz, annál pontosabban megadja az adott kort, ugyanis az évgyűrűk egyformán változnak a szárazabb időszakokban vagy a nedvesebb időszakokban, és ez az egyes famintáknál azonos gyűrűszélességet mutat. De nem mindegy a fa típusa sem. A tölggyel szépen lehet dolgozni, és szerencsére eleink használták is rendesen. Amikor az évgyűrűket összevetjük, akkor nagyon pontosan meghatározható, hogy a fát mikor vágták ki. Fontos kiemelni, hogy a kivágás évét tudjuk, bár a korai építkezéseknél nem valószínű, hogy évtizedekig tárolták volna a kivágott fákat.
A C14-es módszert úgy is jellemezhetném, hogy a kozmikus sugárzás határozza meg valaminek az idejét. Az élő szervezet – állatok, emberek, növények – szervezetében megjelenik a C14-es atom, illetve izotóp. Ha az élő szervezet meghal, akkor ez a C14-es izotóp elkezd lebomlani. E lebomlásnak meghatározott sebessége van. A megtalált élő szövetből (csontváz, növény) kimutatják a C14-es izotóp számát, és így néhány évtized pontossággal meghatározható a csontváz temetése, a növény föld alá kerülése. Egyébként a városfal kutatásakor két független dendrokronológiai mérést és egy C14-es mérést kértünk, és mindhárom egybevágott, azonos időt eredményezett!
