Fair29 °C
2021. június 20. vasárnap Rafael
Menü
Házhozszállítás

Újra nyit Fehérvár: ezeket a programokat, helyeket látogathatjátok a városban és környékén

Egyre több intézmény költözik vissza az online térből a személyes találkozások helyszínére: bővített műsorral készül a nyárra a színház, újra látogathatók a múzeumok, és hamarosan a mozirajongók is leülhetnek a vászon elé. Az érdeklődőknek az aktuális járványügyi előírások betartására kell számítani.

Mi várható a közeljövőben?

 

Irány a színház!

A héten ismertették a Vörösmarty Színház újranyitásának menetrendjét: Nagyon örülök annak, hogy lesz nyári színház, és annak is, hogy az elmúlt napokban a bérleteseknek megküldött levélben tájékoztatást kaptunk arról, milyen módon lehet ebben a helyzetben a bérleti struktúrát megoldva ajánlatot tenni a bérleteseknek. Azt kérem, hogy legyünk megértőek, és fogadjuk el a jelenlegi helyzetet, ezzel egyébként a Vörösmarty Színháznak is nagyon sokat segíthetünk!” – nyilatkozta Cser-Palkovics András polgármester.

Szikora János, a színház igazgatója tájékoztatta a színházbarátokat a nyitás feltételeiről. A legfontosabb, hogy az elmaradt előadásokat az új évadban pótolják, illetve meghirdették a nyári színházat, melynek négy helyszín ad otthont: a nagy színház mellett Gorsium, a Szárazréti Színpad és a Bartók Béla tér: "Tulajdonképpen az intézményvezetőkre bízták az újranyitás körülményeiről szóló döntést. Munkatársaimmal úgy ítéltük meg, hogy a járványhelyzetben csak egy rendkívül kaotikus megoldással tudnánk kezelni a nyitást. Éppen ezért hirdettük meg a nyári színházat, mint egy olyan eseménysorozatot, melyre frissen kell jegyet váltani az oltási igazolvánnyal rendelkezőknek.”

A színház és az önkormányzat beruházási szakemberei egy felújítási programban állapodtak meg, mely tizenhatmilliós összköltségű munkát jelent, és amelynek keretében megújulnak a színház belső terei. A következő években még szükség lesz újabb fejlesztésekre, ezt részben a megemelkedett kormányzati támogatásból, részben önkormányzati forrásból tudják majd finanszírozni.

A megújult Bartók Béla téren számos színházi előadást láthatunk majd a nyáron (Fotó: Kiss László)
A megújult Bartók Béla téren számos színházi előadást láthatunk majd a nyáron (Fotó: Kiss László)

 

Nyiss Fehérvárra!

A Székesfehérvári Turisztikai Kft. kezdeményezésére egy különleges ajánlattal várják a város turisztikai szolgáltatói az újranyitás időszakában a látogatókat. A Nyiss Fehérvárra! kedvezménykártya célja, hogy a tavaszi-nyári hónapokban várható, nagymértékű belföldi turistaforgalom egyik kedvelt célpontja legyen Székesfehérvár.

„Volt időnk felkészülni az újraindítása, és munkatársaimmal mindent elkövettünk annak érdekében, hogy színvonalas, minőségi, teljes egészében megújult kommunikációval, vendégtérrel és fejlesztésekkel várjuk a látogatókat, és segítsük a helyi szolgáltatókat abban, hogy nagyobb forgalmuk legyen. A Nyiss Fehérvárra! program üzenete teljesen egyértelmű, de mi továbbgondoltuk ezt, mert nemcsak a nyitásra gondolunk, hanem arra is kérjük a látogatókat, hogy maradjanak itt egy vagy több éjszakára, hiszen ha a programjainkat megtekintik, kiderül, hogy rendkívül színes kínálattal és olyan kedvezményekkel találkozhatnak, amiket nem szabad kihagyni!” – mondta F. Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

 

Ideje moziba menni!

Immár fél éve, november 11-e óta vannak zárva a hazai mozik. A fehérvári közönség számára jó hír, hogy a város művészmozija hamarosan újra várja a nézőket, ráadásul premier előtti vetítésekkel: május 27-én, csütörtökön kezdődik a Cirkofilm Ideje moziba menni! című fesztiválja, melyhez huszonkét hazai filmszínház, köztük a Barátság mozi is csatlakozott.

Az országos esemény európai filmeket vonultat fel, ezek közül választott ki a fehérvári mozi hat olyan alkotást, amiket a későbbiekben újra műsorra tűz. Az újranyitás ünnepén szórakoztató, ugyanakkor gondolatébresztő filmek, fesztiváldíjas alkotások és romantikus vígjátékok is vászonra kerülnek.

A mozi nemrég közreadott egy kérdőívet, mellyel a nézők véleményét várja különböző kérdésekben. Az eddig beérkezett válaszokból már látszik, hogy nagy az igény a vígjátékokra. Éppen ezért a fesztivál során könnyedebb alkotások is várják majd a felhőtlen kikapcsolódásra vágyó nézőket. A programról a mozi honlapján olvashattok részletesen.

Moziba menni jelenleg az érvényben lévő járványügyi szabályok szerint lehet. Így a Barátság mozit kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy látogathatja. A belépéskor itt is szükség lesz a védettségi igazolványra és személyazonosító igazolványra.

 

Mit látogathattok már most?

 

A múzeum is várja a kíváncsiskodókat

Hosszú hónapok óta várták már a Szent István Király Múzeum munkatársai is, hogy végre ismét látogathatóak legyenek a kiállítóhelyek, gyűjtemények. Élve a május elején életbe lépett kormányrendeletben foglalt lehetőséggel, a Szent István Király Múzeum is újra megnyitotta kiállítóhelyeit. A szakemberek segítségével betekintést nyerhetnek a látogatók a Nemzeti Emlékhely és a leletegyüttes fontosságába, nemzeti örökségünkben elfoglalt helyébe.

Az épületekbe történő belépéskor érintésmentes testhőmérséklet-mérést végeznek. Mindenhol kötelező az egészségügyi előírások betartása és a maszkviselés, valamint az ott tartózkodók számára és a biztonságos távolságtartásra is figyelnek.

A múzeum munkatársai addig sem tétlenkedtek, amíg zárva volt az intézmény. Kihasználva a korlátozást, renoválták, tisztították és szépítették a kiállítóhelyeket. Megújult az illatszertár, és a keddi nyitást követően a Patikamúzeumban már helyére került a növénysimogató is.

„A gyógynövénygyűjtő túráink már vasárnap kezdődnek. Pátkára megyünk kirándulni, illetve gyógynövényeket gyűjtögetni. Oda nem szükséges oltási igazolvány, de nyilván a szabályokat ott is be kell tartani!” – mondta Krizsány Anna, a Fekete Sas Patikamúzeum művelődésszervezője.

A Szent István Király Múzeum kiállítóhelyeire vonatkozó nyitvatartási és látogatási információk részleteiről a múzeum közösségi oldalán lehet tájékozódni.

 

Újraindult a városnéző kisvonat

Családi, baráti kiruccanások kedvelt célpontja a városnéző kisvonat, mely ismét várja a különleges élményre vágyókat Székesfehérváron.

Hétvégén délelőtt tíz és este hat között minden egész órakor indul a Városház térről, az Országalmától, és ugyanide tér vissza. Negyven-negyvenöt perces útján idegenvezetéssel, audio guide segítségével kalauzolja el az utasokat a város nevezetességeihez, érdekességeihez.

A programokon jelenleg kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkezők és a velük érkező tizennyolc év alattiak vehetnek részt. A városnéző kisvonaton kötelező a maszkhasználat.

Újra bevetésen a kisvonat (Fotó: szallas.hu)
Újra bevetésen a kisvonat (Fotó: szallas.hu)

 

Ha kastély, akkor irány Fehérvárcsurgó!

A Károlyi-kastély és parkja örömteli újranyitással és kettős kulturális programmal várja vendégeit a hétvégén.

A védettségi igazolvánnyal látogatható Friss termés iparművészeti szalon és vásár rendezvényén közel harminc hazai iparművész mutatkozik be. A tavalyi év végén a járvány miatt elmaradt eseményt új időpontban, május tizenötödikén és tizenhatodikán rendezik meg. A kastélyban két napon át válogathat az érdeklődő közönség a textil- és öltözéktervezők, ékszertervezők, grafikusok, bútor-, üveg- és kerámiatervezők különleges munkáiból. Az eseményre meghívott művészek alkotásai szombaton este hétig, vasárnap pedig délelőtt tíztől este hatig láthatóak.

Vasárnap délután kettőkor a hét hónapos álmából ébredő parkban folytatódik a botanikai séta, mely maszkban és korlátozott létszámban indul Zsolnay Balázs kertészmérnök, növényorvos vezetésével.

 

A katonai emlékpark sem maradhat ki a naptárból

A honvédelem napjára egy kisebb megemlékezéssel készülnek, illetve a kiállításaik is nyitva tartanak, és a járványvédelmi szabályoknak megfelelően fogadják a látogatókat.

A felújított létesítményben árokharcot mutatnak be a tervek szerint június huszadikán, az emlékhelyek napján, a MATASZ közreműködésével. Ezt megelőzően, június tizenkilencedikén, a Múzeumok éjszakája részeként éjszakai harci bemutatót láthatnak az érdeklődők.

Ugyancsak elkészült a KEMPP-ben a tűzszerészek tevékenységét bemutató tűzszerészkert, melyet hivatalosan július elsején adnak át.

 

A madarak és fák napja Sóstón

A madarak és fák napja alkalmából ökotúrára várják a kirándulni vágyókat Sóstóra. A séta május 15-én, szombaton délelőtt tízkor kezdődik. A sétán való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, és a program csak védettségi igazolvánnyal látogatható.

Miért és mikortól ünnepeljük a madarak és fák napját? Kik és minek köszönhetően hozták létre ezt a jeles napot? Miért tartoznak össze a fák és a madarak? A világnap alkalmából a szombati ökotúra résztvevői a természetjárás mellett ezekre a kérdésekre is választ kapnak majd.

A résztvevők számát tíz főben maximalizálják a szervezők, így a sétához előzetes regisztráció szükséges. Jelentkezést csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezőktől fogadnak el.

Gyönyörű panoráma nyílik a Sóstói kilátóról (Fotó: ÖKK/Simon Erika)
Gyönyörű panoráma nyílik a Sóstói kilátóról (Fotó: ÖKK/Simon Erika)

(Készítette: L .Takács Krisztina, Vakler Lajos, Pál Loránd)

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Házhozszállítás

Most olvassák

Ez van

  • Ma van Apák napja
    Ma van Apák napja
  • Foci EB: Egy-egyes döntetlen a Franciák ellen
    Foci EB: Egy-egyes döntetlen a Franciák ellen
  • Már szabadon utazhatnak Horvátországba a magyarok
    Már szabadon utazhatnak Horvátországba a magyarok
  • A hétvégén is folytatódik itthon a koronavírus elleni oltás
    A hétvégén is folytatódik itthon a koronavírus elleni oltás

A hét sztorija

Eseménynaptár