2 évnél régebbi cikk

A Videoton Autóelektronika Kft. 1,1 milliárd forintból fejleszt, ebből 400 millió állami támogatás
·Gazdaságtámogatás·Utolsó frissítés: undefined
A Videoton Autóelektronika Kft. 1,1 milliárd forintból fejleszt, ebből 400 millió állami támogatás
·Gazdaságtámogatás·Utolsó frissítés: undefined

Varga Mihály pénzügyminiszter az újabb nagyvállalati támogatásokat a szerződések aláírásakor jelentette be.

A Nagyvállalati beruházási támogatási programban a pénzügyminiszter három céggel, a székesfehérvári Videoton Elektronikai Kft.-vel, a Bis Hungary Kft.-vel és a Hajdu-Alu Zrt.-vel írt alá szerződést, amelynek révén összesen 2,3 milliárd forint fejlesztés valósul meg 940 millió forint támogatással - tette közzé az MTI.

Varga Mihály kiemelte, a magyarországi nagyvállalatok jelentős mértékben járulnak hozzá a gazdaság teljesítményéhez, hozzáadott értékben 48 százalék, beruházásban 40 százalék, foglalkoztatásban 26 százalék a részesedésük, és fontos szerepet töltenek be az adott térség gazdaságában.

A pénzügyminiszter a nagyvállalati beruházások támogatását Magyarország egyik legeredményesebb beruházás-ösztönző programjának nevezte, és elmondta, hogy annak indulása óta 183 támogatási szerződést kötöttek 160 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra, ezzel 386 milliárd forint értékű hazai fejlesztést segítettek, és a program több mint 3 ezer új munkahely létrejöttéhez járult hozzá.

Az idei és a jövő évi költségvetésben egyaránt 25-25 milliárd forint hazai forrás áll a program rendelkezésére, amelyet szükséges igény esetén növelni lehet - tette hozzá.

Most a 3 nagyvállalati partnerrel 2,3 milliárd forint beruházásról állapodtak meg, ehhez mintegy 1 milliárd forint költségvetési támogatást biztosítanak.

A most aláírt támogatási szerződésekkel kapcsolatosan elmondta, a Videoton Autóelektronika Kft. beruházása lehetővé teszi, hogy a társaság képes legyen a legkorszerűbb autóelektronikai berendezések gyártására is; az 1,1 milliárd forint fejlesztéshez 400 millió forint támogatást nyújt a kormány. Az épületgépészeti szereléssel foglalkozó Bis Hungary Kft. Pakson és Tiszaújvárosban bővíti üzemcsarnokait, digitalizálja működését; az 1 milliárd forint fejlesztést a kormány 470 millió forinttal támogatja.  A Hajdu-Alu Zrt. is digitális fejlesztést valósít meg 153 millió forintból Debrecenben; a beruházáshoz a kormány 76 millió forint támogatással járul hozzá.

Az aláíráson Gulya Géza, a székesfehérvári Videoton Autóelektronika Kft. ügyvezetője kiemelte, az idén technológiai gépberuházást hajtanak végre, két lakkozósort, alkatrészt beültető automata sort, ragasztóadagolót, automata kamerás ellenőrző rendszert vásárolnak. A kft. tavaly 58,8 milliárd forint árbevételt ért el, 1400 munkavállalót foglalkoztat.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek