2 évnél régebbi cikk

Átadták az Alba Regia Tanulmányi Ösztöndíjakat
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Átadták az Alba Regia Tanulmányi Ösztöndíjakat

Ebben a szemeszterben összesen 89 fiatalnak nyújt támogatást a város, több mint 7 millió forint értékben.

Székesfehérvár Önkormányzata kiemelt feladatának tekinti a diákság támogatását, tanulmányainak segítését és annak motiválását, hogy minél több fiatal maradjon a városban - írja az Önkormányzati Kommunikációs Központ közleményében. Ennek érdekében egyre több lehetőséget biztosít a fehérvári diákok tanulmányi előmeneteléhez mind a középiskolai oktatás, mind a felsőoktatás terén. Ennek egyik példája az „Alba Regia” tanulmányi ösztöndíj, amelyet a város közgyűlése alapított fehérvári szakközépiskolai és szakgimnáziumi tanulók, valamint fehérvári egyetemisták támogatására.

A 2022/2023-as tanév első félévére szóló támogatásokra – az Alba Regia Középiskolai Ösztöndíjra, az Alba Regia Felsőoktatási Ösztöndíjra, az Alba Regia Felsőoktatási Hallgatói Tanács Ösztöndíjra, valamint a Tanulmányi és Szakmai Verseny Ösztöndíjra – szeptember 26-ig lehetett pályázni.

A díjazottakat Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a Hiemer-ház báltermében. 2016 óta minden tanévben kétszer nyújt támogatást a város ösztöndíj formájában azoknak a fiataloknak, akik kiváló tanulmányi eredményeket érnek el, illetve szakmai versenyeken kimagaslóan teljesítenek, vagy a hallgatói önkormányzatokban vállalnak aktív szerepet.

Az alpolgármester reményét fejezte ki, hogy a tehetséges fiatalok az iskola befejezését követően is Székesfehérváron maradnak, a középiskolát befejezők a helyi egyetemeken tanulnak tovább, míg a diplomát szerzők fehérvári cégeknél kamatoztatják tudásukat. A tapasztalat azt mutatja, ez a befektetés, a fiatalok támogatása sokszorosan megtérül a jövőben – tette hozzá az alpolgármester.

Ebben a szemeszterben összesen 89 fiatalnak nyújt támogatást a város, több mint 7 millió forint értékben. A 12. évfolyamon 17, a 13. évfolyamon 14 diák, míg a felsőfokú alapképzésben résztvevő egyetemi hallgatók közül az első féléven 12 fő, a harmadik féléven 9 fő, az ötödik féléven 13 fő, a hetedik féléven 15 fő hallgató, a mesterképzésen résztvevő egyetemi hallgatók közül első és harmadik féléven 2-2 fő, a Székesfehérvári Felsőoktatási Hallgatói Tanács Tagjai közül 2 fő, valamint a Tanulmányi és Szakmai Verseny Ösztöndíjra 3 fő nyerte el a támogatást.  

Így a 2022/2023-es tanév I. félévében összesen 89 nyertes pályázó kap ösztöndíjat – a középiskolások 50 000 forintot, az egyetemi hallgatók 100 000 forintot, a Hallgatói Tanács tagjai 40 000 forintot, míg a Tanulmányi és Szakmai Verseny Ösztöndíjasok 1- 3. elért helyezés esetén 50 000 forintot, 4-10. helyezés esetén 25 000 forintot.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek