2 évnél régebbi cikk

Elkészültek az új kerékpársávok és kerékpáros nyomvonalak a Hosszúsétatéren
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika/ÖKK
Elkészültek az új kerékpársávok és kerékpáros nyomvonalak a Hosszúsétatéren

Újabb jelentős fejlesztés történt a székesfehérvári kerékpárút-hálózatban.

A Hosszúsétatéren adtak át új kerékpársávokat és kerékpáros nyomvonalakat: a beruházás közel 136 millió forintos uniós támogatásból készült el, és a felújított szakasz egy része a Budapest-Balaton kerékpárúthoz tartozik - tájékoztatott az Önkormányzati Kommunikációs Központ.

A Hosszúsétatér vasút és Horvát István utca közötti, 334 méter hosszú szakaszán átépítették az aszfaltburkolatot a szükséges alépítményi javításokkal és aknafedlapcserékkel együtt. Kerékpársávot jelöltek ki ezen a szakaszon, amely egyben a Budapest-Balaton kerékpárút és az Euro-Velo nyomvonala is.

A Hosszúsétatér másik felén, a Horvát István út és Balatoni út közötti, 307 méteres szakaszon kiszélesítették az útpályát, így lehetővé vált kerékpársávok kialakítása a járda áthelyezésével. Kicserélték az aszfaltburkolatot, az aknafedlapokat, védelembe helyezték a távközlési létesítményeket, a járda pedig térkőburkolatot kapott.

A Balatoni út és Palotaváros között egy új, 34 méter hosszú, önállóan vezetett kerékpárút-átkötés is megépült, így a kerékpáros hálózat folyamatossága közvetlenül is biztosított a Piac tér irányába. Az átkötő szakasz mellett a Balatoni útnál a kerékpárosok számára a várakozást, illetve elindulást segítő lábtámaszokat helyeztek ki. Az átkötő út az idén tavasszal induló Balatoni szervízút-felújítással nyeri el végső formáját.

Az átadáson dr. Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, a mostani beruházás nagy öröm, főként a lakóknak, hiszen régóta vártak rá, és sok olyan lakossági fórum volt, ahol kérésként fogalmazódott meg a Hosszúsétatér felújítása. A mostani beruházás része annak a városi kerékpárút-fejlesztési projektnek, amelynek célja, hogy a kerékpáros közlekedés ne a járdán történjen, hanem az úttesten, erre kijelölt szakaszon, biztonságos körülmények között és szabálykövető módon.

Elkészültek az új kerékpársávok és kerékpáros nyomvonalak a Hosszúsétatéren

Simon Erika/ÖKK

Szabó Bakos Györgyné, az 1. számú választókörzet önkormányzati képviselője kiemelte, hogy a Hosszúsétatéri szakasszal a Budai úttól a városközpontig szinte minden út megújult, a Károly János utca felújítása van még hátra, illetve Balatoni úti belső szervízút minősége is problémás, ám a tavasszal kezdődő felújítással ez is megoldódik, az egész terület megváltozik.

Mészáros Attila alpolgármester, az 5. számú választókörzet önkormányzati képviselője elmondta, az autós, a kerékpáros és a gyalogos forgalom számára is fontos beruházás készült el a Hosszúsétatér felújításával. Különösen igaz ez a vasút felé tartó szakasszal, amely rendkívül elhasználódott volt. Itt korábban a páratlan oldalon már megújult a járda is, ezt idén folytatni kívánják a páros házszámú oldalon. A Balatoni úti csomópontban egy gyalogátkelőhely-fejlesztés is lesz, még márciusban elkészül a felfestés és a közvilágítás, ezzel is biztonságosabbá teszik az átkelést.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek