2 évnél régebbi cikk

Cser-Palkovics András: a határra és a Fehérvárra érkező menekülteknek is jut az adományokból
·Hírekháború·Utolsó frissítés: undefined
Cser-Palkovics András: a határra és a Fehérvárra érkező menekülteknek is jut az adományokból
·Hírekháború·Utolsó frissítés: undefined

Facebook-oldalán mondott köszönetet Székesfehérvár polgármestere a fehérváriak összefogásáért és adományaiért.

Legfrissebb posztjában kiemelte, hogy a helyi közösségek és a város által kezdeményezett gyűjtés két irányban zajlik: egyrészt a határra kerülnek az adományok, másrészt pedig a városba érkező egyre nagyobb számú menekült ellátását segítik. 

Hozzátette: Székesfehérvár Önkormányzata tárgyi és pénzbeli felajánlásokat is fogad, illetve 25 millió forintot különítettek el az Ukrajnából érkezők ellátásának segítésére. A város által nyitott adományszámlára eddig már több mint 3 millió forintnyi felajánlás érkezett.

Az adományszámla száma: 12023008-00153647-06700001

"Eddig már több mint 100 főt szállásoltunk el munkásszállásokon és kollégiumokban. Az önkormányzati kezelésben lévő szálláshely-kapacitások azonban lassan megtelnek" - írja Cser-Palkovics András. - "Kialakítunk azonban még egy olyan kis központot mintegy 30 férőhellyel, ahova 1-2 napig el lehet helyezni a hozzánk érkező menekülteket. Innen aztán a feladattal rendelkező állami szervezetrendszer illetékesei irányíthatják majd a rendelkezésre álló, állami szervezetek által megjelölt szálláshelyre őket."

Folyamatos az egyeztetés a megyei védelmi bizottság elnökével és tagjaival. Nagyon fontos tisztázni, hogy minden területen megvannak a feladatok ellátására kijelölt, elsősorban állami hatósága, illetve megvannak a szükséges eljárásrendek. Éppen ezért ismételten hangsúlyozta, hogy senki ne hozzon el menekülteket a határról Székesfehérvárra anélkül, hogy tudná, hol fogja őket elszállásolni, illetve anélkül, hogy a regisztrációjuk megtörtént volna!

További részletek a posztban:

Borítókép: Kiss László
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek