Megvan az allergia ellenszereMegvan az allergia ellenszere
Az már régen bizonyított, hogy a városi környezetben felnövő gyermekek immunrendszere jóval gyengébb, mint azoké, akik természetközeli helyeken élhetik meg fiatal éveiket. Bécsi kutatók most pedig arra is rájöttek, hogy egy tejfehérje miatt védettebbek az állatok közelében élő gyerekek az allergia ellen - számol be róla a Piac és Profit oldala.
A parasztgazdaságokban az emberek folyamatosan olyan különböző mikrobákkal kerülnek kapcsolatba, amelyek az istálló levegőjétől az alomig mindenhol megtalálhatók. A portál azt is kiemeli, nem minden istállónak azonos az antiallergén hatása, ebből a szempontból ugyanis a tehénistállók vezetnek, amelyek körül egy 300 méter sugarú körben mintha egy antiallergén-üvegbúra húzódna. Ráadásul a kezeletlen nyerstej fogyasztása is csökkentheti az allergia kockázatát.
Ennek tudatában arra voltak kíváncsiak a Bécsi Állatorvosi Egyetem, a Bécsi Orvosi Egyetem és a Bécsi Egyetem Messerli Kutatóintézetének munkatársai, hogy van-e egyetlen olyan antiallergén kulcstényező, amely egyaránt megtalálható a tehenek közvetlen környezetében és tejében.
Vizsgálatok a béta-laktoglobulin (BLG) nevű tejfehérjéig vezettek, amely a tejsavó fehérjéjének nagy részét alkotja, és olyan tápanyagok számára lát el hordozófunkciót mint a vas, a vitaminok és a zsírsavak. A kutatócsoport már bizonyította, hogy a BLG megnyugtatja az immunrendszert, ha telítve van mikro-tápanyagokkal. Egyébként viszont allergizáló hatása lehet.
Talán az sem meglepő, hogy a BLG-t a parasztgazdaságok környezetében is sikerült kimutatni: nagy mennyiségben főként a tehénistállók porában volt jelen, ahonnan még a lakók ágyába is bekerült. Aki tehát belélegzi az ilyen istállók levegőjét, annak a BLG a szervezetébe kerül.
Az antiallergén hatáshoz azonban a BLG egyedül nem elég: a vizsgálatok során kiderült, hogy a tehénistállók levegőjében a BLG cinkhez kötődik, aminek ugyancsak fontos szerepe van az immunrendszer működésében. Azt is megállapították, hogy a tehénistálló körül – csökkenő koncentrációban – 300 méteres körzetben lehetett kimutatni a tejfehérjét.
Honnan a fehérje? Vizeletmintákat gyűjtöttek a tehenektől, amiben sikerült is kimutatni a BLG-t.
Hogy igazolják a BLG antiallergén hatását a kutatók orrcsepp formájában tehénistálló levegőjéből származó porral kezeltek egereket. Ha az istálló porában volt BLG, akkor elnyomta a rágcsálók allergiás reakcióját, ellenkező esetben allergiás immunválasz alakult ki. Ráadásul ez a fehérje nemcsak a tej-allergéntől védte meg az egereket, hanem az egyik nyírfa-allergéntől is, vagyis úgy tűnik, hogy a BLG-nek általános allergia elleni védőhatása van.