1 évnél régebbi cikk

Közgyűlési döntések: kiírták a közbeszerzést a Tóparti Gimnázium felújítására, döntöttek a színházigazgatói posztról is
·Közéletközgyűlés·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Közgyűlési döntések: kiírták a közbeszerzést a Tóparti Gimnázium felújítására, döntöttek a színházigazgatói posztról is
·Közéletközgyűlés·Utolsó frissítés: undefined

A testület egyhangúlag támogatta Szikora János színházigazgató megbízását. A mai közgyűlésen arról is döntöttek, hogy az Ybl ovi épületében speciális, autista gyermekeket ellátó óvoda fog működni. 

A mai közgyűlés elején adták át a "Székesfehérvár Közbiztonságáért" díjat. Három személynek ítélték oda az elismerést, amellyel az önkormányzat megbecsülését fejezi ki a közbiztonság területén dolgozóknak, és köszönetet mond áldozatos munkájukért.

Molnár János tűzoltó őrnagy, a Székesfehérvár Hivatásos Tűzoltóparancsnokság katasztrófavédelmi megbízottja. Az őrnagy 1990. augusztus elsején kezdett tűzoltóként dolgozni. 2007-től szolgálatparancsnoki beosztásba került. A méltatásban elhangzott, hogy Molnár János jelentős szerepet vállal a tűzoltóságot érintő, ám a beosztásához közvetlenül nem kapcsolódó többletfeladatok elvégzésében. A díjazott a fehérvári tűzoltósport meghatározó személyisége, tagja a Székesfehérvári Tűzoltó Egyesületnek. Az elismerést Cser-Palkovics András polgármester adta át.

Cseke Máté rendőr törzsőrmester, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály Járőr- és Őrszolgálati Alosztályának járőrparancsnoka szintén elismerésben részesült. 2011-ben kezdte meg a munkáját járőrként. 2018. novembere óta látja el a járőrparancsnoki feladatokat. Csapatban és önállóan is hatékonyan dolgozik. Cseke Máté kollégái szerint is nagyban segíti az új kollégák beilleszkedését, több alkalommal látott el mentori feladatokat. A méltatás során elhangzott: 2017-ben egy rablás felderítésében, míg 2021-ben egy székesfehérvári tűzesetnél végzett kiemelkedő szakmai tevékenységéért kapott elismerést. 

Cseke Máté rendőr törzsőrmester és Molnár János tűzoltó őrnagy

Simon Erika

A „Székesfehérvár Közbiztonságáért” díjat egy későbbi időpontban adják majd át Pintér Lászlónak, mivel a Székesfehérvári Városi Polgárőr Egyesület elnöke nem tudott részt venni a pénteki eseményen.

Átalakítás az óvodai hálózatban

Autista gyerekeket ellátó óvoda költözik majd az Ybl Tagóvoda épületébe - erről is döntött a fehérvári képviselőtestület. Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, az Ybl Miklós Lakótelepi Tagóvoda a szeptembertől induló nevelési évre már nem vesz fel gyermekeket, de a következő nevelési évben még óvodaköteles gyermekek 1 évig az intézményben maradhatnak az óvónénikkel és a dajkákkal együtt. A most meghozott döntés értelmében az Ybl ovi 2023. augusztus 31-ig működik. Erről korábban egyeztettek az ott dolgozókkal és a szülői munkaközösség képviselőivel.

Kapcsolódó
Átalakítás az óvodai hálózatban Székesfehérváron

Az autista gyermekeket ellátó óvoda költözik majd az Ybl Tagóvoda épületébe.

Autizmussal élő gyermekek számára működtetett óvoda költözik majd az ingatlanba - hangzott el a közgyűlésen. 

A napirendi pont kapcsán az is kiderült, hogy a város fenntartásában jelenleg 11 óvoda működik. Ez 20 telephelyet jelent, ahol mintegy 3284 férőhely van. Idén márciusban a gyerekek száma 2746 volt, és mintegy 538 üres hely volt az ovikban.

Elhangzott, 8 olyan óvoda működik Székesfehérváron, amit nem az önkormányzat tart fenn. Ez 11 telephelyet jelent és 628 óvodai férőhelyet. 

Kiemelték, hogy a csökkenő gyereklétszám miatt évről-évre az óvodák kihasználtsága is csökken, és egyre alacsonyabb az ellátott gyerekek száma a fehérvári önkormányzati óvodákban.

Márton Roland az ellenzék frakcióvezetője arról beszélt a napirendi pont kapcsán, hogy folyamatosan csökken az óvodapedagógusok száma. A politikus szerint gyors és jelentős fizetésemelésre van szükség, hogy orvosolni lehessen a problémát, hiszen ma már ritka az 5 évnél tovább a pályán maradó diplomás óvodapedagógus.

Mészáros Attila alpolgármester reagálásában arról beszélt, hogy az önkormányzati óvodák 75-80 százalékos kihasználtsággal működnek. Fehérváron 18-20 fős csoportok vannak. Székesfehérvár pedig a költségvetésében a törvényen meghatározott kereteken felül finanszírozza az asszisztensi álláshelyeket az óvodákban. De van hűségjutalom is, amit nemrég vezettek be. 

Ráczné Földi Judit önkormányzati képviselő javaslata arról szólt, hogy a város a jelenlegin túl is biztosítson lakhatást az óvodai pályakezdő dolgozóknak.

Cser-Palkovics András polgármester a döntés előtt azt emelte ki, hogy nincs olyan ember, aki ne értene egyet az óvodapedagógusok fizetésemelésével. A polgármester azt is elmondta, hogy jelenleg 600 üres óvodai férőhely van, pedig a város óvodai ellátórendszere több gyermek ellátására is képes lenne. 

Cser-Palkovics András azt is kiemelte, hogy az önkormányzat nem zárja be az intézményt, hanem egy olyan ellátási formát alakít ki, ami figyelembe veszi a valós igényeket. Így az autizmussal élő gyermekek számára működtetett óvoda költözik majd az ingatlanba. 

Döntöttek a Vörösmarty Színház igazgatói posztjáról

2022. július 31-én jár le a Vörösmarty Színház igazgatójának megbízása, így a város pályázatot írt ki a színházigazgatói posztra. Erre egy pályázat érkezett Szikora János, a jelenlegi igazgató részéről, aki a fehérvári teátrumot  2012. óta vezeti.

A közgyűlésen Lehrner Zsolt alpolgármester arról számolt be, hogy a színházi szakmai bizottság egyhangúlag támogatta Szikora János igazgatói pályázatát. A döntést a közgyűlésen is egységes támogatottság jellemezte, így Szikra János a következő 3 évben is folytatja a munkát a Vörösmarty Színház élén. A közgyűlést követően részletes tájékoztatót is tartottak a színház igazgatói pályázat kapcsán, amiről később az fmc.hu is beszámol.

Szikora János a fehérvári Vörösmarty Színház újra választott igazgatója

Simon Erika

A pénteki közgyűlésen tájékoztató hangzott el az Ukrajnából érkezett menekültek fehérvári ellátásáról, de döntöttek a képviselők a KÉPES-program folytatásáról is és köztéri alkotások támogatásáról is. Kiírták a közbeszerzést a Tóparti Gimnázium épületére: a 2,5 milliárd forintos beruházás első mozzanataként kicserélik a nyílászárókat és a homlokzatot is renoválják.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek