1 évnél régebbi cikk

Fehérvári utasok is rekedtek Spanyolországban: sztrájkolnak a Ryanair munkatársai
·Híreksztrájk·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Kovács Szilvia
Fehérvári utasok is rekedtek Spanyolországban: sztrájkolnak a Ryanair munkatársai
·Híreksztrájk·Utolsó frissítés: undefined

Tájékoztatás nélkül, teljes bizonytalanságban várakoznak a Budapestre repülni szándékozó utasok a malagai reptéren. Munkatársunk a helyszínről számolt be élményeiről.

Spanyolországban, a Malagai Nemzetközi Repülőtéren értük utol a Fehérvár Televízió munkatársát, Kovács Szilviát, aki nyaralásáról szeretett volna hazatérni, a reptéren azonban teljes káosz fogadta őket. Szilvi csütörtökön negyed 12 körül a következőkről számolt be:

"Amikor reggel kiértünk a reptérre, a chech-in pultoknál kígyózó sorok fogadtak, a kijelző táblákon pedig semmiféle tájékoztatás nem szerepelt a járatokról. Az elmúlt pár órában, amióta a reptéren vagyunk, egyáltalán nem láttunk felszálló repülőt. Ha pedig véletlenül valamelyik pultnál megjelent valaki a személyzetből, tapsvihar fogadta."

Szilvi elmondta, eddig annyit sikerült kideríteniük, hogy a ryanairesek egész Spanyolországot illetően beszüntetik ma a munkát, és ha fel is száll a járat, azon csak minimális szolgáltatást kapnak majd az utasok. 

(Hogy ez pontosan mit jelent, arról is beszámolunk majd cikkünk frissítésében, amint Szilviéknek sikerül hazajutniuk.)

A légitársaságtól ezidáig semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak, és az interneten sem sikerül fellelniük semmilyen magyar nyelvű aktuális információt a helyzettel kapcsolatban, a spanyol cikkeket próbálják megfejteni. 

"10 járatot töröltek csak itt Malagán, és további 14 indulását későbbre halasztották. A reptéri személyzet pedig egyáltalán nem segítőkész" - tette hozzá Szilvi.  - "Úgy tűnik egyelőre nem nyugtalankodnak az emberek, de rengeteg a kisgyerekes család és az idős utas is, bizonyára senkinek nem lesz ma könnyű napja."

Frissítés 2022.06.30. 15.32:

Szilviék járata végül egyórás késéssel elindult Budapestre. A landolás után elmesélte, hogy a repülőgépet nem takarította ki a személyzet az előző utat követően, és az első fél órában nem is kommunikáltak az utasokkal.

"Végül egy idő után a kapitány beleszólt a mikrofonba és elnézést kért, aztán ételt, italt is kínáltak a légiutaskísérők. De a személyzet nem volt túl kedves az utasokkal, érezhető volt a sztrájkhangulat."

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek