1 hónapnál régebbi cikk

Ingyenesen látogatható az Emlékhely és a királyi csontkamra augusztus 21-ig
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Ingyenesen látogatható az Emlékhely és a királyi csontkamra augusztus 21-ig

A Székesfehérvári Királyi Napok keretében idén ismét megnyitották az Osszáriumot a Nemzeti Emlékhelyen.

Székesfehérvár városának szép hagyományaként a Szent István Király Múzeum minden évben megnyitja a hajdani királyaink és nemzeti nagyjaink földi maradványait őrző csontkamrát a Székesfehérvári Királyi Napok idején a nagyközönség számára - írja az Önkormányzati Kommunikációs Központ.

„Amióta megteremtetett az ember, azóta emberi kötelessége, hogy gondoskodjék és emlékezzék meg a halottairól” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Prof. Dr. Kásler Miklós. Mint a korábbi miniszter fogalmazott: a magyar államot összekötötte a szuverenitás, az integritás, az ősök tisztelete és a küldetéstudat.

Az Árpád-ház esetében ez azt jelentette, hogy keresztény államot hoztak létre. Szent István megszervezte a magyar egyházi rendszert és létrehozta azt az ezer évre előre tekintő jogfejlődést, amely a Szent Korona eszményéből jött létre. Szent István volt a világ legelső és egyetlen apostol-királya, ő teremtette meg a világtörténelem egyetlen archiregnumát, a későbbi Regnum Marianum-ot. Ezek olyan események voltak, amelyek nemcsak egy nemzetnek a sorsát, hanem Európa sorsát is meghatározták. 

Kásler Miklós kiemelte, most teremtődött meg a lehetőség arra, hogy a legkorszerűbb tudományos módszerekkel azonosítsuk nagy királyainkat, és méltó körülmények között elhelyezzük őket azon a helyen, ahol ők örök időkre nyugodni akartak. Lehetőség van arra, hogy az önkormányzat, az állam, az egyház és a civilek összefogásával olyan Kárpát-medencei kegyhelyet teremtsünk, ahova eljöhetünk, eljöhetnek unokáink, hogy nemzetünk királyai előtt tiszteleghessünk.

A Nemzeti Emlékhely és a csontkamra a Székesfehérvári Királyi Napok ideje alatt, augusztus 21-ig naponta 9.00 és 20.00 óra között díjmentesen látogatható.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek