2 hónapnál régebbi cikk

Augusztus 20-áig ingyenesen látogatható az Osszárium
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Augusztus 20-áig ingyenesen látogatható az Osszárium

Ünnepélyes keretek között nyitották meg a hajdani uralkodóink földi maradványait őrző Osszáriumot a Nemzeti Emlékhely – Középkori Romkertben. A hagyományos esemény keretében tiszteletadás mellett a résztvevők elhelyezték az emlékezés virágait is. A Nemzeti Emlékhelyen ingyenesen látogatható az Osszárium augusztus 20-ig, mindennap 9 és 20 óra között.

A Szent Efrém Férfikar előadásában egy Liszt Ferenc művel köszöntötték a Nemzeti Emlékhelyen az Osszárium ünnepélyes megnyitását. A hagyományokhoz hűen a Szent István Király Múzeum, mintegy a Királyi Napok nyitányaként nyitja meg a királyaink és a nemzet nagyjainak földi maradványait őrző sírkamrát. A megemlékezésen Vargha Tamás országgyűlési képviselő, miniszterhelyettes, Székesfehérvár Megyei Jogú Város, a Fejér Vármegyei Önkormányzat, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága, a Szent István Király Múzeum vezetői, illetve a város civil szervezeteinek képviselői hallgathatták meg Vizi László Tamás, a Kodolányi János Egyetem megbízott rektorának történelmi visszatekintését.

Vizi László Tamás hangsúlyozta, emlékeznünk kell Szent István királyunkra, aki megteremtette a Szent Korona eszményét, és megvédte az önálló katolikus magyar királyságot, aki a kereszténység útjára vezette és Székesfehérváron a szakrális fővárosban alapította meg Szűz Mária egyházát, majd életének végén az ő védelmébe ajánlotta népét és országát, és kiemelte, a tiszteletadás mellett fontos végig gondolnunk, hogy a ma embereként, ehhez az örökséghez mivel tudunk hozzájárulni.

A beszéd végén a megemlékezés résztvevői fejet hajthattak és elhelyezhették a kegyelet virágait az osszáriumban, királyaink, a királyi család tagjai és mindazok földi maradványai előtt, akik hozzájárultak hazánk dicső történelmi múltjához.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek