Két ezrelék története a város művészetében
Két ezrelék története a város művészetében
Két ezrelék története a város művészetébenEgészen biztos vagyok benne, hogy ha van olyan történet, mely jelentősen befolyásolta Székesfehérvár utcaképeit, régi épületeinek képzőművészeti alkotásokkal történő díszítettségét, korabeli építészeti megoldásainak szépségét, akkor az a történek a „két ezrelék” története. És abban is egészen biztos vagyok, hogy nagyon kevesen ismerik ezt a történetet.
Márton László Attila belsőépítész, iparművész, az MMA MMKI tudományos munkatársa még 2017-ben foglalta össze a két ezrelék 1954-ben központi rendeletté váló történetét. Leírása alapján, idézem:
„A háború után, Major Máté vezeti fel a Szabad Művészet folyóiratban megjelent Képzőművészet és építészet közössége című írásában azt a törekvést, ami a képző- és iparművészeti alkotások az épített környezetben való újra alkalmazását célozzák meg. A gépezet beindul és 1954-ben Állami építkezések képzőművészeti alkotásainak finanszírozása címmel készült el az a Minisztertanácsi határozat, amelyet ma “2 ezrelék”-nek nevezünk.”
Részlet a határozatból:
“Az Országos Tervhivatal az állami építkezések beruházási keretösszegeit úgy hagyja jóvá, hogy azok 2 ezrelékét képzőművészeti alkotások beépítésére, illetőleg beszerzésére kell fordítani. Képzőművészeti alkotások alkalmazására művészeti szempontok által indokolt kivételes esetekben nagyobb hányad, legfeljebb azonban a beruházási összeg 5 ezreléke fordítható.”
Vagyis a második világháború után az elképesztő rombolás áldozatául eső városok és települések újraépítésekor a képzőművészeti alkotásokról sem feledkeztek meg. A rendelet világosan előírta a két ezreléket, mint kötelezően erre a célra fordítandó forrást, a lassan újraépülő ország így nem csupán lakó- és középületekkel gazdagodott, de rengeteg képzőművészeti alkotással is. Elsőre a két ezrelék nem tűnik soknak, de gondoljunk bele: Egy egész ország világháború utáni helyreállítása évtizedekig eltartva elképesztő forrásokat emésztett fel, ezek két ezreléke is tekintélyes összegnek számít.
A beruházásokhoz tervezett alkotások megvalósulását egy külön bizottság bírálta el. A program egészen a rendszerváltásig működött, azt követően is voltak ugyan kisebb-nagyobb hasonló kezdeményezések, de hosszabb távon egyik sem maradt fenn.
A „két ezrelékes” határozat eredményeiről, hatásairól és a ténylegesen erre a célra költött összegekről sem a korábbi rendszerben, sem közvetlenül a rendszerváltás után nem készült konkrét tanulmány. Hogy nagyságrendileg erről képet kapjunk, sokat segít a Magyar Hírek 23. évfolyamának 15. száma, az 1970. július 25-én megjelent lapszám, mely 12. oldalán „Milliók, művészetre” címmel egy beszélgetést közölt Ormos Tiborral, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus igazgatójával.
Érdemes nekiveselkedni a cikknek, mert a témával kapcsolatban rengeteg érdekes információ kiderül. Így például az is, hogy a program első 14 évében, 1956 és 1970 között 250 millió forintot fizettek ki az alkotások megvalósítása kapcsán, az összeg 25-30 százalékaa volt a művek felállításának költsége, a fennmaradó rész pedig a művészeket illette, ez volt az alkotásokért kifizetett honorárium. Ormos Tibor konkrét éveket és konkrét számokat is említett a cikkben a kifizetések kapcsán:
„1963-ban 212 olyan képző- és iparművészünk volt, aki évi százezer forint fölött keresett. Tavaly, 1969-ben már 489 képzőművésznek és iparművésznek volt évi 100 ezer forintnál magasabb jövedelme.”
Ezek az összegek ma már sajnos nem számítanak kiugrónak, de hetven éve igen tisztes megélhetést garantáltak a művészeknek: az 1963-as 100 ezer forint annyit ért akkor, mint ma 11,2 millió, míg a pénzromlás miatt ugyanez az összeg 1969-ben a mai 7,85 millió forint értékének felelt meg.
És hogy Székesfehérvár érintettségét is vizsgáljuk: sajnos ahogy fentebb utaltam rá, pontos adatbázis nem maradt fenn a „két ezrelék” rendeletéből finanszírozott alkotásokról. Ennek ellenére sincs azonban nehéz dolgunk, mert 1954 és 1989 között az elkészült alkotások zöme ennek köszönhette megvalósulását.
Korábban már bemutattunk, sok olyan fehérvári alkotást, mely ebben az intervallumban készült, így például az egykori Stop Bisztró falát ékesítő domborművet, melynek akkor kivitelezési költségét is sikerült kiderítenünk. A nagyjából 130-160 ezer forintból elkészült, Artner Ottó szobrászművész által kivitelezett „Székesfehérvár századokra tagolódó történelmi önarcképe” című monumentális, 4x6 méteres dombormű szinte biztosan a „két ezrelékes” rendelet hatására készült el, más kérdés, mára már megsemmisült a gyönyörű alkotás.
Szabó Péter, a Köztérkép székesfehérvári szerkesztője, állandó szakértőnk segített még összegyűjteni több olyan, városunkban megtalálható alkotást, melyeknél szinte biztosra vehető, hogy létrejöttük e rendeletnek köszönhető.
A Tóvárosi Óvoda területén találhatók meg G. Staindl Katalin keramikus munkái, ezek szinte biztosan ebből a keretből készültek, de igaz ez a homlokzaton fellelhető, Kádár György által készített mozaikokra is. Szintén ide sorolható a korábbi MÜM szakképző intézet oldalán lévő Mohácsi Ferenc sgraffito és a RÉV Szálló halljába található Eigel István által készített mozaik. De, ahogy fentebb említettem, 1954 és 1989 között közvetve vagy közvetlenül szinte minden köztéri alkotás kapcsolódik az egykori „két ezrelékes” rendelethez.
