1 hónapnál régebbi cikk

József Attila, harmadszor: Medve András egyetlen fehérvári alkotása
Fehérvár Médiacentrum fotója
Pápai Barna
József Attila, harmadszor: Medve András egyetlen fehérvári alkotása

Székesfehérváron három szobor is őrzi József Attila emlékét, minisorozatunk befejező részében az itthon alig ismert, alkotóévei nagy részét Németországban töltő szobrászmester, Medve András szobrát mutatjuk be.

A József Attilát formázó fehérvári szobrok közül már bemutattuk a költőfejedelemről elnevezett kollégium belső terében található, Cyránski Mária által készített és 1973-ban felavatott szobrot, illetve a kollégium előtt helyet kapott, Nagy Benedek által készített és 1990-ben felavatott alkotást. Minisorozatunk befejező részében a város harmadik, József Attilát ábrázoló műve, a Medve András által megformázott és 1971-ben felavatott, vagyis a három közül a legidősebb alkotás kerül sorra. 

Medve András szobrászművész 1941. augusztus 25-én született Szászrégen településen. A Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt 1963 és 1968 között, majd később Drezdában, a Művészeti Akadémia szobrász szakán tanult, mestereinek Melocco Miklóst, Mikus Sándort és Somogyi Józsefet tekintette. Fiatalon a kecskeméti Művésztelep állandó résztvevője volt, a Köztérkép így foglalja össze munkásságát:

„Figuratív indíttatású, tartalmi aspektusból kiinduló, geometrikus absztrakció jellemzi korai tevékenységét. A formai részt ~ a művészetben másodlagosnak tartja. Rajzaira és művészetére a közvetlen hangvétel, a mesélőkedv, a nyers megfogalmazásmód, a látszólagos, szándékolt, szabadon-hagyott ügyetlenség vagy naivitás jellemző, ami szintén a szabadság megnyilvánulása ~ számára. Talált eszközökkel - szemöldökfesték, rúzs, szivárványceruza - is alkot; minden új anyagnak képes rátalálni a kifejezőerejére. Több darabból álló műalkotás-sorozatokat, együtteseket hoz létre, ugyanakkor sokszor egymástól teljesen különálló, talált tárgyakból készült objektjei nem kifejezetten épülnek egymásra. A látszólag klasszikus értelemben vett figuralitás és a szokatlan anyaghasználatú, avantgárd műfajú alkotásai meglepő módon megférnek egymás mellett művészetében, ami a szakma "látszólagos arcul csapása" is lehetne; azonban így értelmezi a művészi szabadságot. A modern és a nem modern művészet hagyománya egyszerre van jelen munkáiban.”

A hazai közönség számára talán ismeretlenül cseng a 2022-ben elhunyt Medve András neve, ez pedig nem véletlen, a szobrászművész ugyanis 1971-ben Németországba ment és Düsseldorfban telepedett le. Emiatt itthon meglehetősen kevés alkotása látható, köztéri művét pedig csak kettőt tart számon a Köztérkép. Az egyik egy muflonnal díszített ivókút Nemesvitán, a másik pedig József Attila szobra, mely egyike a város három, költőnket formázó szobrának.

Medve András alkotása 1971-ben került felavatásra, abban az évben, amikor az alkotó Németországba költözött. 2005-ben, József Attila születésének 100. évfordulóján a József Attila utca 13. szám előtt került sor újraavatására, majd 2022-ben a szobor egy alapos tisztításon esett át és ismét költözött, mindössze néhány méterrel távolabb előző helyétől. Itt sokkal jobban látható a szobor és a környezete is méltó József Attila emlékéhez.

Székesfehérvár a költőt mintázó alkotásai tehát a gondos, óvó kezeknek köszönhetően jó állapotban vannak, reméljük, hosszú évtizedekig, évszázadokig gazdagítják még a város köztéri alkotásainak gyűjteményét.  

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek