Folyamatosan épül és szépül a volt Köztársasági mozi épülete
·Kultberuházás·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
szekesfehervar.hu
Folyamatosan épül és szépül a volt Köztársasági mozi épülete
·Kultberuházás·Utolsó frissítés: undefined

A beruházás nemcsak azért fontos, mert az egykori királyi bazilika kövei méltó elhelyezést kapnak, de egyúttal egy építészettörténeti emléket is megmentenek vele.

A volt moziépületben folyamatosan zajlik a felújítás, hogy méltó körülmények között mutathassák be azokat a köveket, melyek évszázadokon keresztül látták királyaink koronázását, házasságát és temetését - számolt be róla Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője közösségi oldalán.

Évtizedes adósságot old meg a folyamatosan zajló kivitelezés azzal, hogy egy látványraktár megvalósításával méltó és korszerű elhelyezést biztosít az egykori királyi bazilika megmaradt köveinek. Az ország történelmi fővárosában így a keresztény államot megalapító Szent István király és az Árpád-háziak korszaka tárulhat elénk a megmarad kőfaragványok által.

A beruházás a volt Köztársaság mozi épületének megmentését is jelenti.

Az 1937-39 között Hübner Tibor tervei alapján épült egykori Alba, majd Köztársaság mozi és bérház rendkívül rossz állapotban volt. A régi mozi alatt új pinceszint létesül, melyben az értékes kőanyagok és a Kutatóintézet iratanyaga kapnak helyet, valamint a ruhatár és a mosdók.

A Várkörút irányából a földszinten kialakított nagy üvegfelületekkel megvilágított előcsarnok fogadja és szolgálja ki majd a látogatókat. Innen nyílik a kiállítótér, ahol a bazilika legértékesebb kőfaragványai kapnak helyet. A kiállításon kívül lesz könyvtár, rendezvényeknek helyet adó tárgyaló, foglalkoztató tér, hozzá kapcsolódó vizes blokk, mini konyha és további tárolók, továbbá egy kutatóintézeti iroda egység.

Az udvar feltárásával közvetlen gyalogos kapcsolat kerül kialakításra a Várkörútról a Távirda utca felé, az intézményhez kapcsolódó új parkoló is a Távirda utca irányából kap bejárást.

Az első emeleti kiállítás időrendbe sorolva mutatja be az egymást követő két gótikus építési periódus jellegzetességeit. A második emelet egy kétirányú múzeumpedagógiai foglalkoztató, valamint a prépostság és bazilika kutatástörténetét mutatja be. Az épület akadálymentesített, a földszinten akadálymentes mosdó készül, a felső szintek akadálymentes elérését lift teszi lehetővé.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek