1 évnél régebbi cikk

A Fórum térre is kerül térfigyelő kamera, összesen 10 új pontra helyeznek ki Fehérváron kamerát
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
A Fórum térre is kerül térfigyelő kamera, összesen 10 új pontra helyeznek ki Fehérváron kamerát

Közbiztonsági szempontok alapján választották ki a kamerák helyét, több helyen kimondottan az ottlakók kérésére.

Legutóbbi ülésén Székesfehérvár közgyűlése döntött arról is, tíz új helyszínre telepítenek térfigyelő kamerákat a városban. A tervezést, engedélyeztetést követően kezdődik majd meg a kivitelezés, természetesen az időjárási viszonyok figyelembevételével, de nyárig szinte biztosan kikerülnek majd a kamerák.

"Elsősorban az önkormányzati képviselőkön keresztül, a lakók által jelzett helyszínekre, részben eddig még térfigyelő kamerákkal el nem látott városrészekbe kerülnek majd a kamerák. A tervezett helyszínek a Székesfehérvári Rendőrkapitányság szakembereivel is egyeztetésre kerültek" - mondta el kérdésünkre Nagypál Róbert, a Közterület-felügyelet irodavezetője.

Az Önkormányzati Informatikai Központ kivitelezi a kamerák telepítését, és a meglévő kamerarendszerbe történő integrálását. Jelenleg Székesfehérváron 250 közterületi térfigyelő kamera működik, amelyeket közterület-felügyelők és rendőrök figyelhetik, a felvételeket pedig nyolc napig őrzik meg.

"Nehéz számokban kimutatni, de a területen élők szubjektív biztonságérzetét egyértelműen növelik a térfigyelő kamerák, és a gyors intézkedések, tetten érések, sikeresen lezárt esetek miatt is erős a visszatartó erejük. Az évek során tapasztaltak alapján elmondható, hogy a térfigyelő kamerarendszer a közbiztonságra pozitív hatással van, ezért igyekszünk folyamatosan bővíteni a jelenleg 250 kamerából álló rendszert" - emelte ki Nagypál Róbert, hozzátéve, az, hogy a rendőrség milyen gyorsan tud egy-egy probléma észlelését követően a helyszínre érkezni, elsősorban a rendőrjárőrök leterheltségétől és a probléma súlyosságától függ, de a lehető legrövidebb időn belül oda szoktak érni a helyszínre.

A kameraközpontban szolgálatot teljesítő közterület-felügyelők összedolgoznak a rendőrökkel, például figyelemmel kísérik a kamerarendszeren keresztül az adott személy mozgását, így menet közben is irányítani tudják a kiérkező rendőröket. 

A tíz új kamerát többek között a Belvárosba, Maroshegyre és a Rádió-lakótelepre, a Fórum térre, a vasút környékére telepítik, az alábbi pontos helyszínekre és megfigyelési területekkel:

  • Várkörút 17. mellett: Lakatos utca és környéke
  • Országzászló tér - Bástya utca sarok: Országzászló tér, emlékmű, Bástya utca
  • Szekfű Gyula utca 9.: Orvosi rendelő mögötti lakótelepi rész a parkolókkal együtt
  • Fórum tér 1.: Élelmiszerüzlet és dohánybolt környéke
  • Vörösmarty tér 12. előtti a park: Felújított Vörösmarty tér és szobor,
  • Hargitai utca 1.: Rádió lakótelep Balatoni út felőli bejárata, az idősek otthona előtti kereszteződés,
  • Hargitai utca 7. mellett: Rádió lakótelep Vásárhelyi út felőli bejárata, vasúti átjáró melletti terület,
  • Szilvamag utca 93/b: Szelektív hulladékgyűjtő sziget és környéke,
  • Kaszap István utca 6.: A nemrég megnyitott murvás parkoló és környéke,
  • Városház tér 1.: Püspöki Palota előtti tér.
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek