1 évnél régebbi cikk

A magyar nemzet hőseire emlékeztek március idusán Fehérváron
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
A magyar nemzet hőseire emlékeztek március idusán Fehérváron

Ünnepi műsorral és koszorúzással emlékeztek Székesfehérváron az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire és dicső eseményeire nemzeti ünnepünkön.

Székesfehérvár és Fejér vármegye március 15-i, közös rendezvényén a Petőfi rock című darabból láthattak részleteket az ünnepség résztvevői a Városháza Dísztermében, majd Cser-Palkovics András polgármester mondott ünnepi beszédet.

"Ha Petőfi Sándor ma itt élne köztünk, elégedetten szemlélné, hogy az ő lelkében lobogó láng nem hunyt ki, hanem óriási erővel él a ma fiataljaiban is" – e gondolatokkal köszöntötte a fiatalokat Székesfehérvár polgármestere, aki ünnepi beszédében hangsúlyozta: "A magyar történelem nem más, mint kemény ellenszegülés az idegen birodalmak kényének-kedvének, ezt az ellenállást pedig egyetlen dolog hajtja, hogy immár egy évezrede szeretnénk úgy élni a földünkön, ahogy mi akarunk. Minden valamire való magyar kormány és vezetés ezért dolgozott, ezért harcolt!" 

Cser-Palkovics András kiemelte: „Most, hogy immár évek óta közösen építkezhetünk magunk és gyermekeink javára, ismét szembe kell nézzünk a lehetőséggel, hogy a világ birodalmainak üllője és kalapácsa közé szorulhatunk, ami veszélybe sodor mindent, amit eddig közösen elértünk. Amíg a háború nem éri el hazánkat, ameddig békében tudhatjuk otthonunkat, biztonságban szeretteinket, addig tudunk gyarapodni, addig tudunk előrehaladni!"

A szabadságnak csupán akkor van értelme, ha azt közösségben éljük meg – fogalmazott beszédében Molnár Krisztián, a vármegyei közgyűlés elnöke: „Ma, 150 év elteltével ugyanazt kell tennünk, mint a márciusi ifjaknak, újra és újra meg kell küzdenünk a szabadságunkért. A birodalmak ugyanis ma is léteznek. Pénzt és fáradtságot nem kímélve ma is azon dolgoznak, hogy hozzájuk hű embereket juttassanak kormányra. Dollármilliókat áldoznak arra, hogy az ő szabadságukat elhozzák. De ami az ő szabadságuk, az a magyaroknak kényszer.

Mert a birodalmak meg akarják mondani, hogy kikkel éljünk együtt, hogyan neveljük gyermekeinket, kivel és hogyan üzleteljünk, és rá akarnak szorítani bennünket, hogy lépjünk háborúba az ő érdekeik szerint. A birodalmi törekvéseknek itthon mindig is voltak lelkes támogatói, akik azt vallották, hogy ha átengedjük az irányítást egy birodalomnak, az Magyarországnak is prosperitást fog eredményezni.

Ma is vannak, akik azt vallják: alá kell vetnünk magunkat a birodalmi törekvéseknek. Át kell adnunk az irányítást távoli központoknak, azt remélve, hogy azok jól döntenek helyettünk. A történelmi tapasztalat viszont nem ez. A magyar érdek csak akkor tud érvényesülni, ha a döntéseinket önállóan, külső kényszer nélkül tudjuk meghozni, hiszen csak saját magunknak vagyunk mi a legfontosabbak. A küzdelem ma is erről szól. A magyar érdek az, hogy saját sorsunkról mi magunk döntsünk!”

A városházi ünnepséget követően a megemlékezők átvonultak az Ady Endre utcába, és a '48-as hősök emléke előtt tisztelegve helyezték el koszorúikat a Fekete Sas Szálló falán lévő emléktáblánál.

Székesfehérvár és Fejér vármegye nevében a koszorút Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, Molnár Krisztián, a vármegyei közgyűlés elnöke, Cser-Palkovics András polgármester és Simon László főispán közösen helyezte el.

A megemlékezésen virággal és főhajtással tisztelegtek a Magyar Honvédség fehérvári ezredei és a városban állomásozó nemzetközi katonai szervezetek képviselői, a rendvédelmi szervezetek vezetői, a történelmi egyházak, oktatási és közintézmények, pártok és civilszervezetek képviselői.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek