1 évnél régebbi cikk

Közel húszmillió forintos támogatást adott a Howmet Alapítvány az Alba Innovárnak
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Közel húszmillió forintos támogatást adott a Howmet Alapítvány az Alba Innovárnak

Közel 20 millió forinttal támogatja az Alba Innovárt a Howmet-Köfém Kft. A támogatást, a korábbi évekhez hasonlóan, ezúttal is az aktuálisan futó, illetve jövőbeni projektek fejlesztésére fordítják.

2017 óta vagyis immár hatodik éve támogatja a Howmet-Köfém Kft. az Alba Innovár Digitális Élményközpontot. Az idei támogatás mértéke közel 20 millió forint. Ennek köszönhetően többek közt a nyári táboroztatást teljesen ingyenesen tudják majd megoldani, ahol robotkísérletezés, okost otthonok tervezése, illetve okos városok építése is színesíti majd a programokat, de az összegből más projektek fejlesztése is megvalósul, például kilenc iskola pedagógusainak bevonásával egy központi tudástárat is létrehoznak.

"A célunk az az, hogy Fehérváron kivétel nélkül az összes pedagógus vegyen részt majd ebben a rendszerben és ők saját maguk a mindennapjaikat tudják majd digitális óravázlatokkal segíteni, illetve nem csak a vázlattal, hanem egymást is tudják majd segíteni iskoláktól függetlenül" - mondta el Laufer Tamás, az Alba Innovár Digitális Élményközpont vezetője.

Katus István a Howmet-Köfém Kft. ügyvezető igazgatója a sok éves együttműködés fontosságát emelte ki a támogatás kapcsán.

"A mostani támogatás egy elkötelezettséget jelent számunkra, 2017 óta minden évben támogattuk az Alba Innovárt. Támogattuk azért, mert az a program, az az ötlet, az a jövőkép, amit ők összeszedtek, az összecseng a vállalat jövőképével, rövid, közép és hosszú távú érdekeivel, ami az, hogy olyan fiatalok kerüljenek ki az egyetemekről, középiskolákból, általános iskolákból, akik a digitális tudással fel vannak vértezve" - hangsúlyozta Katus István, a Howmet-Köfém Kft. ügyvezető igazgatója.

Cser-Palkovics András polgármester a város fejlődésének szempontjából és országos viszonylatban is kiemelt jelentőségűnek nevezte a Howmet és az Alba Innovár együttműködését. 

"Nagyon fontos azzal foglalkoznunk, hogy hogyan tudjuk a fiatalokat felkészíteni, kompetenciákkal ellátni, készségeiket segíteni kibontakozni, azokon a területeken, amik majd őket körül fogják venni a mindennapi életben is és majd a leendő munkahelyükön egyaránt" - emelte ki Cser-Palkovics András.

A polgármester hozzátette, hogy az Alba Innovár létrehozásának és működtetésének elengedhetetlen feltétele azon cégek támogatása, amelyek segítségével még professzionálisabbá válhat a meglévő tudásanyagok átadása a következő generációk számára.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek