9 hónapnál régebbi cikk

Mű vagy valódi V8-as hang?
Fehérvár Médiacentrum fotója
Szeifert Richárd
Mű vagy valódi V8-as hang?

Nagy valószínűséggel a Mustang név hallatán még az is tudja, hogy egy autóról beszélünk, aki életében nem ült még benne. Erre könnyen lehet alapozni, de vajon elég-e a legendás ágaskodó paripás elnevezés akkor is, ha egy teljesen másik kategóriába tartozó, ráadásul elektromos autót hívnak így?

Kezdjük egy ténnyel. Alig két évvel a gyártás megkezdése után már elkészült a 150 ezredik Ford Mustang Mach-E. Van olyan modell, amely teljes életciklusa alatt éri el ezt a számot, szóval nagyon úgy fest, valamit jól elkaptak a kék oválos márka szakemberei. Pedig egyelőre csak igen kis százalékban nyitottak a vevők a tisztán elektromos hajtásláncú négykerekűekre.

Annak ellenére is, hogy pár éven belül a szalonokban majd kizárólag ilyen gépcsodákat lehet csak megvenni. De, a lényeg, a Fordnál okosan vezették be az SUV fazonú Mustangot, a Mach-E-t. Amiből sajnos hiányzik a mennyeien szóló V8-as muszkli motor, helyette némán suhanó villanyos erőforrások mozgatják igen meggyőző dinamikával a méretes bódét.

És ha már a legendás Mustangból indultunk ki, akkor az újdonság teljes neve gyakorlatilag ehhez köthető, hiszen a Mach feliratot is olvashattuk időnként az igazán különleges Mustangok oldalán. A limitált szériában készülő Mach 1 először 1969-ben jelent meg, azóta több mint 300.000 gördült le a gyártósorokról.

Több évtizeden át azonban sajnos elkerülte az európai szalonokat a csúcsmodell, ám 2021-ben végre jutott belőle
nekünk is. Sőt, egy tesztautóra is futotta a legyártott példányokból, így lehetőségünk volt nekünk is belekóstolni a Mustang Mach 1 nyújtotta élménybe. Aztán összehasonlításképp a legújabb Mustang Mach-E GT-t is elvittük egy körre.

Hogy sikerült-e átemelni bármit is az eredeti Mustangból, a KocsiZoom legutóbbi adásából kiderül. A linkre kattintva már indul is a mozi. Érdemes lesz megnézni!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek