1 évnél régebbi cikk
A püspöki sörök mellett már Prépost sörpárlatot is kóstolhatunk a Barátok kávézóbanA püspöki sörök mellett már Prépost sörpárlatot is kóstolhatunk a Barátok kávézóban
A püspöki sörök mellett már Prépost sörpárlatot is kóstolhatunk a Barátok kávézóban
Újra kaphatók a székesfehérvári püspök sörei és egy új termékkel, sörpárlattal bővült a kínálat.
A Szent Imre, Szent Gellért és Prépost sörök már 2015 óta kaphatók, de idén egy igazán exkluzív termékkel, a Prépost sörből készült sörpárlattal bővült a kínálat.
A Barátok kávézóban mutatták be a székesfehérvári püspökség újra kapható söreit. A 2015 óta elérhető, idéntől azonban új helyszínen, de a régi recept szerint főzött Szent Imre, Szent Gellért és Prépost sörök mellett, egy új termékkel, a Prépost sörpárlattal bővült a kínálat. "Ez nem elsősorban egy gazdasági vállalkozás" - mondta Spányi Antal megyés püspök. Ezeknek a termékeknek is az a céljuk, hogy az "embereket szólítsuk meg egy új síkon, olyan emberekkel tudjunk kapcsolatot teremteni, akik egy szentmisére nem térnek be."
Ha ezt veszed, a helyi gazdaságot segíted!
Róth Péter alpolgármester örömét fejezte ki, hogy a környéken egyre több kis- és középvállalkozás foglalkozik azzal, hogy kézműves termékeket állítson elő, akár kézműves alkoholos termékeket is, magas minőségben. Ha ilyet vásárolunk, "azzal a helyi gazdaságot segítjük, a helyi embereket juttatjuk munkához, megélhetéshez." Egyúttal felhívta a figyelmet a felelős alkoholfogyasztás fontosságára.
Mi a sör esszenciáját készítettük el!
Erről már Vértes Tibor, az Agárdi Pálinkafőzde ügyvezetője beszélt - "minden olyan jegy megtalálható benne, ami a Prépost sört jellemzi." Magyarországon nem túl ismert a sörpárlat, de a tradicionális sörkészítő országokban nagy hagyománya van. A készítése nagyrészt megegyezik a pálinkáéval, de itt az első lépéseket meg is spórolhatják, hiszen egy erjesztett, kész sör a kiinduló alap.
A Prépost párlat egy újdonság, és exkluzivitását az is jelzi, hogy összesen 243 üveg készült belőle
Az idei évben a teljes termékpaletta az Egyházmegye területén készült, a söröket Németh Antal sörfőzőmester receptje alapján a kápolnásnyéki Belatiny Sörmanufaktúra Kft. gyártja, a párlatot pedig az Agárdi Pálinkafőzde.