Nem csak a diagnosztikában bajnok a fehérvári orvos
Nem csak a diagnosztikában bajnok a fehérvári orvos
Nem csak a diagnosztikában bajnok a fehérvári orvosDr. Csiák Gyula több, mint 20 évig volt alapjátékosa, majd vezetője a magyar labdarúgó orvosválogatottnak, de dolgozott az NB I-ig jutó Gázszer FC sportorvosaként és megyei vezető szakfelügyelő sport főorvosként is, amúgy "mellékesben" pedig amatőr teniszversenyeken is indult és ért el szép sikereket.
Kezdjük az orvosválogatottal, hiszen az nem mindennapos, hogy egy magyar labdarúgó csapat ilyen sikeres a világban, mint az orvosokból álló válogatottunk. A 90-es évek elején egy Európa-bajnoki címmel indult a sikersztori, de nyilván ennek volt előzménye. Mikor és miképpen állt össze először ennyi jól focizó doki?
- Amennyiben az országhatárokon belül nézünk körül, akkor azt látjuk, hogy az orvosok, orvostanhallgatók nagyon szeretnek és korábban is szerettek sportolni, focizni és sok helyütt alakultak csapattá, ezek a gárdák pedig a medikus kupákon, egyetemi és szakmai tornákon indultak rendszeresen. Ugyanakkor tudtam arról is, hogy Szombathelyen a kórháznak is van önálló csapata, Pécsett is létezett egy remek kispályás társaság, tehát valamilyen szinten a válogatott sikerei előtt is létezett szervezett foci az orvosok főszereplésével. 1987-ben aztán létrejött a körzeti orvosok labdarúgó csapata is. Mi 1991-ben ezzel a körzeti orvosokból álló csapattal kimentünk Krétára és részt vettünk a Sportoló Orvosok Világjátékán, de akkor még nagyon kevesen voltunk.
12-en utaztunk, ebből egy kolléga rögtön megsérült, majd még egy sporttársunk úgy döntött, foci helyett inkább az úszóversenyeken vesz részt, mert azokon nagyobb esélyt látott a jó szereplésre. Ezek után olyanok is pályára léptek a mi csapatunkban, főleg már a negyedik, az utolsó mérkőzésen, akik alapvetően nem is voltak tagjai az együttesünknek. Ez volt a tanulópénz.
Hazajöttünk Krétáról, a helyi sportbizottság akkori elnökével beszélgettünk arról, hogy az ismert színészek-újságírók rangadójának (SZÚR) mintájára, ezt tovább gondolva négyes tornákat lenne érdemes rendezni, ahol az egyházak, a képviselők és az orvosok válogatottja venne részt a már említett színészek és újságírók válogatottja mellett. Ezeket sikerült is tető alá hozni, s aztán, hogy minél erősebb legyen a csapatunk, megalapítottam a Példamutatás az egészségért Alapítványt. Közzétettünk egy hirdetést a Nemzeti Sportban, és kihívtuk a médiaválogatottat. Erre a felhívásra végül sokan jelentkeztek és hirtelen 24-25 fős, bő kerettel rendelkeztünk, ami már az alapja volt a későbbi sikeres orvosválogatottnak. Ezzel a kerettel - amelyben volt sebész, kórboncnok, háziorvos, fogorvos - mentünk aztán ki 1991 őszén az olaszországi Eb-re, amit nem kis meglepetésre meg is nyertünk Bibionéban! Innen jegyezhetjük a sikerkorszakot.
Mennyire volt nehéz meggyőzni a kollégákat, hogy a jó eredmények érdekében szinte profi munkát végezzenek? Itt nem azokra gondolok, akik eleve orvosként már profi labdarúgók voltak, mint pl a Fradival is sikeres Koch Róbert, aki oszlopos tagja volt az első sikeres csapatnak, hanem az átlagos sportkedvelő orvosokra.
- A futball szeretete, ami máig összetartja ezt a csapatot, a nehézségeket mindenki maga úgy győzi le, ahogy tudta. Az általad is említett Koch Róbert neve valóban szorosan összefügg az orvosválogatottal, ugyanis már a legelső alkalommal, amikor körzeti orvosok csapatanként játszottunk az akkori Népstadionban, a mai Puskás Aréna elődjében 1987. augusztus 29-én, akkor ő ott volt velünk és a csapat egyik kulcsembereként igaz vezéregyéniségként húzta magával a többieket. Pedig akkor még igen aktív volt profiként is, utána ment ki Németországba, de aztán mindig visszatért hozzánk. Annyira szerette a focit, hogy míg a Fradiban és a profi fociban pénzt keresett, az orvosválogatott tagjaként pénzt áldozott arra, hogy focizhasson!
Nálunk senki sem volt profi, minden magunknak teremtettünk meg, a mezekhez, felszerelésekhez, utazásokhoz, egyéb költségekhez kerestünk szponzorokat és általuk tudtunk meccsekre, tornákra járni.
És itt visszakanyarodva az Eb-sikerhez, a társaság ettől a győzelemtől nagyon lelkes lett, sokan meg is ismerték a gárdát, voltak meghívásaink, ez által pedig több, mint 30 mérkőzésre sikerült összetoboroznom a társaságot, szinte egy profi csapat meccsszámát le tudtuk játszani egy esztendőn belül.
Több, mint 10 alkalommal volt világversenyen győztes a magyar orvosválogatott - legutóbb éppen tavaly, 2022-ben nyertek vb-t Portugáliában az utódaitok -, mégis mi ennek a titka? A te általad vezetett csapatnak biztosan tudod a receptjét, mert azért egy argentin válogatottat sehol, senkinek nem lehet könnyű megverni, főleg nem egy világbajnokságon.
- Az alap a komoly, profi hozzáállás. Először Bálint Laci volt a szakmai vezetőnk, aki a PMFC-ben Pécsett, majd Hódmezővásárhelyen játszott NB-s szinten, megfordult az utánpótlás-válogatottakban és másodosztályú gólkirályi címmel is rendelkezett. Neki is az volt a véleménye, hogy edzések, komoly felkészülés nélkül nem lehet komoly eredményeket elérni, ezért arra ösztökéltük a keret tagjait, hogy a maga tudásszintjének megfelelően aki csak tud, igazoljon le bajnokságokban szereplő csapathoz, ahol tud edzeni, és rendszeresen játszani mérkőzéseken. Így aztán
tucatnyi orvosválogatott csapattársunk játszott akkoriban a megyei III. osztálytól az NB III-ig különböző csapatokban. Ez később nagyon sokat hozott nekünk, amikor elmentünk egy vb-re, akkor le kellett játszani hét nap alatt hét mérkőzést, s ha nem lett volna alap, amit a klubokban szereztek meg a játékosok, akkor nem lehetett volna sikeres ez a csapat.
Az argentínai vb-n is mindenki, mind a 22 játékosunk a topon volt, jó erőben és fizikai állapotban. És ha már Argentína: számukra az már alapból nagy előny, hogy náluk már 22 éves korban orvosi diplomát osztanak, így eleve fiatalabb kerettel vehetik fel a versenyt a többi ország csapataival szemben. A mi oldalunkon pedig ott volt a szervezettség, a jó edzettségi állapot, ami a legtöbb esetben sikerhez segített minket. A második vb-sikerünk idején, 1999-ben, Saint-Tropez-ben csúcsosodott ez igazán ki, akkor és ott egyértelműen a mezőny előtt jártunk szervezettségben, csapategységben. Egy érdekes esetet mesélnék: akkoriban a felkészülés során játszottunk a Bp Honvéd öregfiúk csapata ellen, s erre a meccsre meghívtam a Berkes Pistát is, aki a Sportkórház egyik vezető főorvosa volt, komoly NB I-es múlttal. Beállt, játszott, de aztán megköszönte a lehetőséget és nem folytatta velünk a munkát, mert saját bevallás szerint olyan komoly fizikai lemaradásban volt, hogy azt úgy érezte, hogy nem tudja kompenzálni. Tehát a fő titok a hozzáállás és a csapatszellem volt. Ennek következtében olyan népszerűek lettünk, hogy a klagenfurti vb-re már egy 80 fős utazó kerettel mentünk. Ebből 22 játékos volt, a többiek segítők, családtagok, támogatói képviselők, egyre nagyobb rang lett ennek a közösségnek a tagja lenni valamilyen minőségben. Példának okáért Ausztriába az ismert színész, Nemcsák Károly is eljött a feleségével és általunk kapott olyan inspirációt, aminek alapján megszervezte később a színészek világjátékát.
Összességében véve elmondhatjuk, hogy az orvoslás mellett egész életedet eddig végigkísérte a sport?
- Igen. Én Bicske mellett egy kis faluban, Csabdin születtem és ott már 16 évesen játszhattam a felnőtt csapatban. Nagyon komoly célom volt: a Vasasba szerettem volna felkerülni Budapestre. Ezt aztán már fiatal, kezdő orvostanoncként el is gáncsolták, mert amikor az egyetemre kerültem, közölték, hogy csak és kizárólag az orvosegyetemisták klubjában, az OSC-ben sportolhatok! Kivételt csak azok jelenthettek, akik már akkor utánpótlás válogatottak vagy nagyobb klubok játékosai voltak. Az OSC-ben játszottam a tanulmányaim alatt, majd amikor első körzeti orvosi állomáshelyemre, Csórra kerültem, akkor a helyi csapatban lettem igazolt játékos a megyei bajnokságban, ami egyúttal a komoly, magasabb szintű focihoz fűződő terveimnek véget is vetett. Később aztán amikor az orvosválogatottban való szereplés igényelte a megfelelő edzettségi állapotot, akkor Kincsesbányán újra a megyeiben szerepeltem, majd Sárkeresztesen életre hívtam a Keresztes SK-t, a helyi sportklubot.
Itt mondjuk el, hogy nem volt véletlen a sárkeresztesi szerepvállalás, hiszen évtizedeken át a település háziorvosaként tevékenykedtél.
- Valóban, Keresztesen dolgoztam a leghosszabb ideig, mint körzeti orvos, háziorvos, és így tulajdonképpen az általam alapított helyi csapatban fejeztem be az aktív, felnőtt bajnoki rendszerű labdarúgást, hogy aztán még néhány szezont a Csóri öregfiúkban is lehúzzak. Be kell vallanom, visszahúzott a szívem pályám első munkaállomására, ahol egy nagyon jó szellemű öregfiúk társaság alakult ki, összességében pedig éppen 50 évesen, 2002-ben a Puskás Stadionban léptem pályára az orvosválogatottal, amikor az akkori sportminiszter ki is tüntetett minket, komoly figyelmet fordított ránk. Ott és akkor egy ünnepi meccsen játszottam utoljára nagypályás mérkőzésen.
Térjünk rá egy kicsit a teniszre. Ebben a sportágban is voltak sikereid a különféle senior korosztályos, illetve orvosok számára kiírt versenyeken, sőt úgy tudom, amikor csak lehet, máig hódolsz ennek a sportágnak is.
- Így igaz, nagyon szerettem és szeretem most is a teniszt. Amikor utolsó éves egyetemista voltam, akkor vettem először ütőt a kezembe, majd amikor ide kerültem Székesfehérvárra, akkor éppen a Videoton SC úgy határozott, hogy erősíti a klubon belül a sportágat és egy önálló tenisz sporttelepet létesített a Vidi gyár szomszédságában. Magam is részt vettem ezeknek a pályáknak a kialakításában, melyeken reggelente hódolhattam ennek a remek játéknak. Nagyon jó barátság alakult ki köztem és a Videoton teniszéletét mozgató Zsoldos Ferenc között, vele játszottam rendszerint már kora reggel, miután
fél 7-re fuvaroztam dolgozni a feleségemet, fél 7-től fél 8-ig szinte minden hétköznap ütöttük egy jót, így mire sokan felébredtek, én már túl voltam egy kiadós reggeli teniszezésen, 8-ra pedig mentem ki a faluba rendelni.
Ki kell emelni, hogy rengeteget segít a családi háttér. Nekem rengeteg munkám volt orvosként, de a családom, feleségem, gyermekeim elviselték, hogy az udvarunkon otthon a falra felszereltem egy adogatófalat, és ott gyakoroltam néha órákat naponta. Később aztán leigazoltam az Ikarus csapatába, egyéni és páros versenyeken indultam, sok esetben sikerrel.
Újra foci: mekkora kihívást jelentett egy NB I-es csapatnál sportorvosnak lenni? A Gázszer különösen speciális eset volt, hiszen a te tevékenységed a megyei I. osztálytól végig kísérte a csapatot az első vonalig a 90-es évek második felében.
- Az volt a szerencsém, hogy megvolt a fokozatosság. Akkor, amikor a megyei bajnokságban élre állt az akkoriban még Velencetours néven szereplő alakulat, azt a gárdát vette át és vezette tulajdonosként, elnökként három év alatt az NB I-ig Németh László, a Gázszer Bt tulajdonosa. Ő kérdezte meg akkor tőlem, hogy tudnék-e valakit ajánlani a csapat mellé sportorvosként. Mivel megtetszett az ötlet és komoly kihívásnak gondoltam, jeleztem számára, hogy nem ajánlanék én senkit, megoldanám én magam! Akkor már foglalkoztam a hagyományos mellett kínai orvoslással és természetgyógyászattal, megvolt minden alapom arra, hogy a sportolókkal jól tudjak dolgozni. Felvetésem pozitív fogadtatásra talált az elnök úrnál, hamar megegyeztünk és megkezdtem a munkát. Nyilván az NB III-ban még kevesebb, aztán az NB II-ban, majd főleg már az NB I-ben egyre több és szélesebb skálán mozgó lett a tevékenységem a csapat mellett.
Nálunk nem volt külön, fél tucatnyi szakemberből, masszőrökből, fizioterapeutákból álló stáb és olyan mértékű felszereltség, mint a mai kluboknál, ráadásul egymagam kezeltem a klub összes játékosát, az utánpótlástól a felnőttekig! Sikerült ezt megoldani, nem utolsó sorban annak is köszönhetően, hogy a klub támogatásával beszereztem egy olyan ultrahang-diagnosztikai készüléket, amely akkor más csapatoknál még nem volt az országban, s levizsgáztam a szakszerű használatából.
Ez a berendezés nekem nagyon sokat segített a különböző mozgásszervi sérülések diagnosztizálásában és azok kezelésében. Itt fontos volt még, hogy mindig tudtam, hol a határ, amikor még biztosan meggyógyul a sérült sportoló az én kezelésemben és felügyeletem alatt, s mikor kell kísérnem, átadnom kórházi kezelésre, mert már az én lehetőségeim adott helyzetben kevésnek bizonyulnak a probléma megoldásában.
Megyei szakfelügyelő sportfőorvos is voltál, mennyire volt ez számodra, tapasztalt sportorvos számára új feladat, vagy éppen rutinmunka?
- Ezt a munkakört már akkor pályáztam meg, amikor nem volt háziorvosi praxisom, így magánrendelőmben dolgoztam heti három alkalommal, viszont a Sportkórházzal nagyon komoly, személyes kapcsolatot ápoltam. Ennek megfelelően örömmel fogadták, hogy megpályáztam a megyei főorvosi állást. Ebben a praxisban rengeteg sportoló fordul meg évente, én megpróbáltam ezt kihasználni. Egy olyan szakterületet céloztam meg magamnak a sportorvosláson belül, amely a páciens olyan tulajdonságaira, paramétereire vonatkozott, főleg a hajlékonyság, az úgynevezett hipermobilitás tekintetében, amelyek megmutatták, hogy adott sportágra alkalmas, avagy sem egy fiatal. Ezzel sajnos nem nagyon foglalkoznak a hazai szakemberek, pedig alapjaiban határozza meg, hogy valaki milyen sportágak űzésére alkalmas leginkább.
Mi a tapasztalatod, milyen állapotban vannak ma a magyar sportolók?
- Nehéz kérdés ez, így kívülről, hiszen már nem vagyok napi szinten benne a rendszerben, de azért még járnak hozzám sportolók, így azt tudom mondani, hogy a mai ellátottsággal, az egészségügyi stáb csapaton belüli felszereltségével a sportolók általános állapota kifejezetten jó. Ugyanakkor
megítélésem szerint az a fizikai terhelés, amit a mai élsportolók kapnak, már messze van az egészségestől, jelentősen túlmutat azon a szinten, amit egészséges életmódnak nevezhetünk.
Végül, de nem utolsó sorban: miként jellemeznéd a jelenlegi tevékenységedet? Mi az, amiért érdemes egy sportolónak hozzád fordulnia a problémájával?
- A legtöbb páciensem ma is mozgásszervi problémája miatt jön hozzám, ha fáj a térde, bokája, a válla, könyöke, illetve ha izomsérülése van. Alapvető, hogy továbbra is rendelkezésre áll az ultrahang diagnosztika, mint lehetőség, ami teljesen fájdalommentes, és pontos diagnózis állapítható meg a segítségével. Ez sokak számára vonzó, mint ahogy az emberi hang is az. Nálam nem 2 perc jut egy páciensre, nincs érkezési sorrend, ellenben van előzetes bejelentkezés, és van mindenkire fél órám! Elbeszélgetünk a problémáról, amilyen mélyen csak lehet, hogy én is minél jobban megértsem, mivel is állunk szemben és mivel gyógyíthatjuk a baját. Elmondhatom, hogy 50 évet töltöttem a pályán, gyakorlatilag az ember lábujjkörmétől a haja száláig mindent jól ismerek, így az esetleges probléma diagnosztizálása és gyógyítása is megfelelő szintű.
(Mátay Balázs)
