12 hónapnál régebbi cikk

Új színházi tér Székesfehérváron: januárban indul a V54!
Fehérvár Médiacentrum fotója
Somos Ákos
Új színházi tér Székesfehérváron: januárban indul a V54!

Az Örökség Csoport Művészeti Egyesület régóta keresett egy olyan helyet a városban, ahol a fehérvári amatőr színpadok, diákszínpadok próba- és előadástérre lelhetnek, ahol önálló produkciókat hozhatnak létre, és ami azáltal, hogy a művészeti csapaté, a városé is egyben.

Januártól egy igazi színpadi térbe léphet be az, aki a V54-et felkeresi.

Az Örökség Csoport 2021 óta játssza előadásait különböző helyszíneken, mindig befogadottként, ideiglenes megoldásokat találva próbákra, előadásokra. Hosszas keresgélés után a Várkörúton, szó szerint pár lépésre a történelmi belvárostól lelték meg azt a helyet, amely a körülmények szerencsés alakulása folytán bérelhető lett a számukra.

A januári műsorterv egy része már elkészült. Annyi már biztos, hogy 2024. január 5-én az Örökség Csoport előadásával nyílik meg hivatalosan is az új színtér, Székely János: Caligula helytartója című drámáját adják elő. 

A további januári programban szerepel az Örökség Csoport többszörös fesztiváldíjas darabja, Schwechjte Mihály: Az örökség című, negyvenedik előadáshoz közelítő produkciója, valamint a Prospero Színkör két fellépése. Terveink szerint játsszuk majd a TeDi-színpad Cyber Cyrano c. előadását, amelyre iskolás csoportok is jöhetnek nézőnek, edukációs jelleggel, illetve több korábbi fehérvári amatőrszínpadi produkció is beköltözhet.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek