11 hónapnál régebbi cikk

Közel négyszázan ölelték körbe a templomot
Fehérvár Médiacentrum fotója
Bácskai Gergely
Közel négyszázan ölelték körbe a templomot

Orgona koncerttel és templomöleléssel, valamint tematikus nappal emlékeztek meg Szent Sebestyénről és a keresztény vértanúnak szentelt templom fogadalmi napjáról a Felsővárosi Általános Iskolások.

A diákok ily módon fejezték ki a város egyik legrégebbi, 285 éves hagyománya iránti elkötelezettségüket.

Orgonajátékot hallgatott délelőtt a Felsővárosi Általános Iskola diáksága a Szent Sebestyén templomban. A gyerekek megtöltötték a padsorokat. Szent Sebestyén Naphoz közeledve már hagyományt, hogy a gyerekek ellátogatnak a felsővárosi templomba, majd körbeölelik azt, így kifejezve a város egyik legrégebbi hagyománya iránti elkötelezettségüket. Nem történt ez máshogy péntek délelőtt sem. A Felsővárosi Iskola közel 400 diákja ölelte körbe a templomot. "Nagyon fontos, hogy az ifjúságnak tápláljuk a lelkében, hova tartozunk! Milyen fogadalmaink, kötelezettségeink vannak több száz évre visszamenőleg. Ha ezt egy kicsit is el tudjuk ültetni a gyerekek lelkében és elméjében, akkor a mostani gyerekek, a jövő generációja felé egy megfelelő hidat tudnak képezni." - fogalmazott Földi Zoltán, a városrész önkormányzati képviselője, a Felsővárosi Általános Iskola igazgatója.

A templom fogadalmi napjáról és Szent Sebestyénről a gyerekek nem csak templomöleléssel, tematikus nappal is megemlékeznek, évről-évre. A fogadalmi nap közeledtével minden tanórán foglalkoznak valamilyen módon a keresztény vértanú életével.

A Szent Sebestyén templom fogadalmi napját január 20-án, szombaton tartják majd a híveknek.

Délelőtt 10 órától Spányi Antal, megyés püspök a város papságával tartott szentmisében emlékezik meg az elődök fogadalmáról. Ezt megelőzően pedig 9.40-kor a Primavera Kórus ad az ünnep tiszteletére koncertet. A mise után az esemény résztvevőit forró teával és a Szent Sebestyén napján hagyományos fánkkal vendégeli meg a Fehérvári Polgárok Egyesülete a templom előtti téren.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek