10 hónapnál régebbi cikk

Regionális vitaversenyen vettek részt az MCC-s diákok
Fehérvár Médiacentrum fotója
Madarász Dominik
Regionális vitaversenyen vettek részt az MCC-s diákok

Pénteken az érveké volt a főszerep a székesfehérvári MCC központban, ahol regionális vitaversenyt tartottak. A megmérettetés négy legjobb csapata március első hétvégéjén országos döntőben képviselheti a régiót.

2021-ben indította el foglalkozásait, majd tavaly szervezte meg első versenyét az MCC Vitaakadémia, amit idén is megtartottak. A kezdeményezés azért indult el, hogy a Mathias Corvinus Collegium képzéseiben résztvevő diákok olyan érvrendszert és beszédtechnikát sajátítsanak el, amelyet a versenyeken túl a hétköznapokban is hasznosítani tudnak. Németh Tamás idén kezdett el foglalkozni vitakészsége fejlesztésével. Csapata és az ő fejlődését mi sem bizonyítja jobban, hogy a regionális versenyből az utolsó forduló előtt továbbjutottak az országos megmérettetésre.

A csapatunkból most először versenyez mindenki, de sikerült fejlődni. Igazából elég dinamikus a társaságunk, a célom pedig az, hogy érveket tudjak rendszerezni és összefüggően tudjak beszélni - mondta el a versenyző.

Barbarics Péter, a Vitaakadémia elnöke örömét fejezte ki, hogy az egész Kárpát-medencében nagy érdeklődés fogadta a versenyt, és mint mondta: reméli, hogy a képzéseknek köszönhetően kialakul országos szinten egy jobb vitakultúra. A regionális fordulóból a négy legjobban teljesítő csapat jut be az országos döntőbe, amelyet március első hétvégéjén rendeznek meg.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek