4 hónapnál régebbi cikk

14 éves korától "Páder Jánosnak" készült az Alba első sikerkovácsa
·Sportkosárlabda·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Mátay Balázs
14 éves korától "Páder Jánosnak" készült az Alba első sikerkovácsa
·Sportkosárlabda·Utolsó frissítés: undefined

A Zalaegerszeggel csodát tett, majd az Albát vezette egymás után háromszor a bajnoki dobogó tetejére Farkas Sándor. Máig ő az egyetlen Magyarországon, aki a női és a férfi NB I-ben is bajnoki címet nyert csapatával.

"Mini Napóleon" voltál Zalaegerszegen, így hívtak a szurkolók, miután győztes hadvezérként a mezőny hátsó felétől az aranyig vezetted az akkori ZTE-t, majd már Fehérváron lettél "Zala Gyöngye, az itteni szurkolók jóvoltából az első Albás bajnoki cím kapcsán. Hogy indult a te sztorid a kosárlabdával? Azt tudjuk, hogy már nagyon fiatalon életed részévé, majd főszereplőjévé vált az edzősködés.

Éppen néhány hónappal ezelőtt, amikor Karikó Katalin átvehette a Nobel-díjat, akkor olvastam az életéről sok mindent. Már az első bekezdésben ott volt, hogy szerinte az emberek sorsa 14 éves korukig eldől. Ezt a saját életem alapján alá tudom támasztani. Esetemben is így történt. Csodálatos gyermekkorom volt, kiváló óvodával, óvónőkkel, majd jó iskoláim remek tanárokkal, tehát igazából végig olyan szerencsém volt, olyan közeg vett körbe, hogy abban csak pozitívumot látott az ember.

Ez elmondható a családomról. abba az időbe nekünk volt egy jó kis grundunk a ZTE pálya és a Dózsa pálya között, amikor csak lehetett fociztunk, rosszalkodtunk, szabad kézzel fogtuk a Zalából a halakat, sok olyan hatás ért, aminek később az lett a következménye, hogy egész életemben, akárhol is dolgoztam, akármit is csinálta, mindenütt megálltam a helyem, jól feltaláltam magam. Meg tudtam oldani a problémákat, soha nem volt semmiféle gondom a feladatokkal.

Azt gondolom, ez a gyermekkori életem hozadéka, mindennek az alapja. A kosárlabdához fűződő pályámnak is, ami úgy kezdődött, hogy általános iskolába, ahová jártam, érkezett egy új testnevelő tanárnő, Révai Mária, aki megérdemli, hogy nevesítsem és megemlékezzem róla, sokat tett érte. Ő volt az, aki nagyjából 12 éves koromban megszerettette velem a kosárlabdát. Tőle kaptam a 20 év a palánk alatt című könyvet, amely a legendás, 1955-ös Európa-bajnok férfi válogatottunkról szólt, amely még szabad téren, a Népstadionban nyert aranyérmet.

Akkor, annak a könyvnek a hatására döntöttem úgy, hogy én bizony kosárlabdázó leszek, sőt, én leszek az új Greminger János, ő volt a legendás csapat irányítója! Sajnos úgy hozta a sors, hogy alig 14 évesen a betonos pályán egy diákolimpiai mérkőzésen megsérültem, úgy estem a térdemre, hogy azt mondták az orvosok, hogy műteni túl kockázatos, ugyanakkor ez a térd már komolyabb sportterhelésre nem lesz alkalmas. Erre

elsírtam magam a tanár néninek, hogy én velem akkor most mi lesz? Ő pedig azt mondta: "Tudod, Sanyikám, semmi baj, akkor te nem a Greminger leszel, hanem a Páder János!" Ő volt az Eb-győztes csapat szövetségi kapitánya, edzője.

És, hogy az élet milyen nagy rendező, én valójában majd 60 évvel később szövetségi kapitány lettem, a női válogatottnál, igaz, ez lett pályafutásom legfájdalmasabb fejezete is, mivel végül hiába kértek fel és neveztek ki, nem én vezethettem a lányokat a következő Európa-bajnokságon, amivel beteljesedhetett volna az álmom. 2012-ben neveztek ki a női szakág élére a szövetségben, egyúttal kapitány is lettem. A 2015-ös budapesti Eb-re kellett felkészíteni a csapatot.

A mai napig nem tudom az okát, hogy végül nem én mehettem a csapattal az Eb-re, de mivel olyan volt a szerződés, hogy minden év decemberében indoklás nélkül mindkét fél felmondhatta a megállapodást, nem is indokolták meg. Nekem ezzel fejeződött be érdemben az edzői pályafutásom, tulajdonképpen egy élő-halott lett belőlem, mert bár ezt követően is kaptam kiváló feladatokat, itt az Albánál, ahol most éppen utánpótlás szakmai tanácsadó vagyok, de ez mégis más, mint az az élet, amit annak idején, pályám kezdetén elképzeltem magamnak.

Gyakorlatilag 15 éves korom óta edzősködöm, szoktam mondani, hogy "fizetett" edző vagyok, mert ez már emlegetett egykori tanár nénim, Révai Mária veszélyeztetett terhes lett, és az igazgató felkért, hogy vegyem át a Marika néni csoportját. Teljesen komoly feladat volt, még tiszteletdíjat is kaptam érte.  

Mindez 15 évesen?

- Igen, iskolás koromban végig edzősködtem, majd elkerültem Pécsre a tanárképző főiskolára, ott is rögtön a sportiskolában és a PEAC-ban foglalkoztattak. 1980-ban kerültem vissza pályakezdőként Zalaegerszegre, egy általános iskolába, ahol mindjárt az első hétvégén tartottam egy kosárlabda toborzót, amelyre nem kevesebb, mint 50 kissrác jött el!

Köztük volt a ZTE jelenlegi ügyvezetője, az akkor második osztályos Török Róbert és Bencze Tamás, a csapat mai szakmai igazgatója, de tanítványom volt az a Völgyi Péter is, aki edzőként már volt bajnok a ZTE-vel, és mivel most a DVTK-val igen sikeres, pont ő lehet az, aki utolér és a férfiak után a nőkkel is magyar bajnok lehet! Erre nagyon büszke lennék, hiszen az én pártfogoltam, neveltem volt egykor. 

 Az iskolai sikerek után nem sokkal már jöttek a klubsikerek, hiszen már a 80-as években bajnok lettél a ZTE-vel. Elsőre nem is akármilyen körülmények között!

- Igen. Előzményként azért elmondanám, hogy miközben főállású földrajz-testnevelő szakos tanár voltam, már dolgoztam a ZTE utánpótlásában, s nem kevesebb, mint 12 bajnoki címet nyertek a korosztályos csapataink! Ezek voltak az előzményei annak, hogy 1989. november 15-én, amikor a Berlini fal leomlott, éppen aznap neveztek ki a ZTE felnőtt csapatának edzőjévé.

Nem véletlenül, ugyanis a csapat 12 fordulót követően kieső helyen állt. Sikerült úgy összeszedni a gárdát, hogy végül a 6. helyen, de még becsúsztunk a rájátszásba, majd végig pályahátrányban - ami azóta is példátlan - megnyertük a bajnokságot! A végén Patonai Imre barátom Körmendjét vertük 3-2-re, amelynek egyetlen szépséghibája volt, hogy sajnos éppen az utolsó meccs előtt halt meg édesapám, ami árnyékot vetett az örömömre. A ZTE-vel három év alatt kétszer nyerünk bajnokságot és egyszer Magyar Kupát. Aztán, amikor már kicsit besokalltam, elfáradtam, megterhelt nagyon az a 3 év, utánpótlás szakmai vezető lettem.

Később dolgoztam a Zala Volán női csapatának trénereként, onnan kerültem aztán ide, Székesfehérvárra az Albacomphoz, 1997-ben. Itt aztán háromszor nyertünk egymás után bajnoki címet 1998-2000 között, s kétszer a Magyar Kupát is elhódítottuk. Ez után jött a soproni nőkkel a bajnoki cím, a már ismert szövetségi kaland a végén a nagy csalódással, majd 2015-ben az Alba elnöke, Balássi Imre hívott ismét ide vissza a klubhoz, az utánpótláshoz. Azóta is itt vagyok.

Nagyobb feladatokra már nem is érzed magad képesnek? Mert ahogy, amilyen energiával nyilatkozol, amilyen kiváló állapotban vagy most is, nem tudom elképzelni, hogy ne lennél alkalmas bármiféle komoly szakmai munkára.

- Azért mindjárt 68 éves leszek, tehát, nem tudom, mennyire volnék alkalmas nagyobb feladatokra, mert eljön az a kor, amikor már nem biztos, hogy igazán hallgatnak az emberre. Nem tudom ezt szebben érzékeltetni... Erőlködni nem akarok, amikor kérik a véleményem, elmondom, egyébként én nagyon rendben vagyok most itt az Albánál. Az egyetlen keserűségem, ami nem kerek, az a bizonyos 2015-ös szituáció, hogy nem én vihettem az Eb-re a női válogatottat. Ez lett volna az I-betűn nekem a pont. Ez a pont hiányzik.

Ugorjunk még vissza néhány mondat erejéig az Albával elért három bajnoki címre, két kupasikerre. Mi volt ezekben az években számodra igazán emlékezetes a címeken, a sikerek tényén túl?

- Rengeteg élmény, emlékezetes momentum van, igen hosszan tartana felsorolni őket. Akadtak sportos és nagyon emberi momentumok is, amiket kiemelhetnék, de csak egyet-kettőt nehéz lenne, így inkább el is tekintenék ettől.

Amennyiben mérlegre teszed a kezed alatt játszó Albás játékosokat, ki volt leginkább az, aki kiemelkedett a mezőnyből?

- Sokakat felsorolhatnék, hogy ne essen sértődés, de itt is kiemelném a csapataim kiváló összetartását, mindegyik évben a csapatszellem volt a lényeges, hogy a hazai szinten sok sztárt egységbe, igazán jó csapattá sikerült formálni. Soha nem volt súrlódás, konfliktus, rend volt a fejekben, de kellett a jó edzésmunka is, ami szintén rendben volt. Mégis, valakit kiemelnék, akkor az Dávid Kornél, hiszen mégiscsak máig ő az egyetlen magyar kosaras, aki az NBA-ben játszott, s vezéregyénisége volt az én bajnok Albáimnak.

Mit tudtál te ehhez a sikerszériához hozzátenni, mit tudott akkor Farkas Sanyi, amit más nem? Olyan csapatokkal lettél bajnok, amelyeknek ez a múltjuk alapján nem volt evidens.

- Talán amit az elején mondtam, hogy miként telt a gyerekkorom, hogyan alakított engem az élet. Soha nem éreztem magam fáradtnak, teli voltam energiával. Amikor a Körmend ellen az első döntőre készültünk, akkor a 12 nap alatt talán összesen aludtam 10 órát. Ezer fokon égtem, elemeztem, taktikát dolgoztam ki, képeztem magam később is, ha a kosárlabdáról volt szó, nem is éreztem fáradságot, annyira feltöltött energiával az adott feladat. Mondtam is épp a minap itt egy panaszkodó fiatal, 30 év körüli kollégának, hogy hogyan lehetsz te fáradt ilyen fiatalon? Szóval

én nagyon alapos, lelkes, felkészült edző voltam, és nem utolsó sorban végig jártam a ranglétrát, legalulról érkezve, ami szintén sokat segített abban, hogy az lettem, aki. Nem tudom szebben mondani, nagyon szerettem!

Miről szól most az életed, azon kívül, hogy itt tanácsadó vagy?

- Minden a kosárlabda körül forog ma is. Amennyi utánpótlás meccsen csak lehet, ott vagyok, megnézem a felnőtt meccseket is, de beleszólni nem akarok semmibe, ahogy már említettem, ha kikérik a tanácsomat, elmondom, de a felnőttekkel kapcsolatban semmibe sem folyok bele, még tanács szintjén sem. Jól érzem magam itt, megbecsülnek a klubban.

Apropó, utánpótlás! Vannak a láthatáron nagy tehetségek a 17-18 évesek között, újabb Lukács Norbik?

- Igen, vannak, a napokban mondtam is az egyik kollégának, hogy én már

10-12 éve nem láttam olyan korosztályos csapatot, amelyben 6-7 olyan srác van, akik a tulajdonságaik alapján ott lehetnek az élvonalban. Ilyen most az Alba U16-os csapata.

Ehhez kell mindenféle megfelelő háttér, családi, iskolai, szakmai, illetve az első, hogy egy jó alkatot kell találni! Akiknek már a szüleik, nagyszüleik magasak, ez az alap. Ha ez rendben van, akkor jön rá a megfelelő szakmai, pszichikai munka, és még néhány kisebb, de fontos dolog. Úgyhogy én nagyon bízom abban, hogy ebből a társaságból kikerül majd néhány új Lukács Norbi.

Ezt látom a legnagyobb pozitívumnak. Az alsóbb korosztályok kicsit lassabban működnek, mivel 2018-ban kettévált az Alba és a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia munkája, a 14 év alatti korcsoportokat pedig addig a DKKA vitte, így nekünk a nulláról, óvodás kortól kellett kezdeni a 14 év alatti korosztályokat felépíteni.

A Farkas családban lehet olyan, akit a következő évtizedekben láthatunk a pályán vagy a közelében?

- Nem, mert a fiam és a felesége is atléták, munka mellett. Budapesten élnek, a fiam 10 x-es magyar bajnok a hosszabb távokon, 5 000, 10 000 méteren, félmaratoni távokon, ezek mellett pedig éppen most kezdett bele az edzősködésbe. Tehát kosárlabdában nem, de atlétikában lehetnek még kiemelkedő eredményei edzőként. Innen is kívánok neki sok sikert!

Összességében elmondhatod, hogy elégedett vagy azzal, ami elértél? Nyilván a már említett, elmaradt Eb-kapitánykodástól elvonatkoztatva.

- Ahogy már említettem, teljesnek érzem az egész életem, egyedül az a bizonyos 2015-ös dolog nincs rendben, ezt nagyon sajnálom, egyébként pedig az egész életemmel, családommal, környezetemmel nagyon elégedett vagyok, köszönöm szépen!

(Mátay Balázs)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek