Megújul négy székesfehérvári iskola épülete
Megújul négy székesfehérvári iskola épülete

Átfogó fejlesztésben, összesen 6,418 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével építési beruházást, energetikai korszerűsítést és eszközbeszerzést hajt végre a Székesfehérvári Szakképzési Centrum, írja az Önkormányzati Kommunikációs Központ (ÖKK). A projektben hat intézmény érintett: Székesfehérváron a Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola, a Bugát Pál Technikum, a Széchenyi István Műszaki Technikum, valamint a Váci Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, míg Móron a Perczel Mór Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, valamint Bicskén a Vajda János Technikum újulhat meg.
Az RRF-2.2.2-23 – Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex fejlesztése projekt célja, hogy a fejlesztésbe bevont intézmények vonzóvá tegyék a szakképzési környezetet, valamint 21. századi infrastrukturális feltételeket teremtsenek. A projekt előreláthatólag 2026 első negyedévében valósul meg, hogy aztán a tervek szerint a diákok 2026. szeptemberében már a megújult épületekben kezdhessék meg a tanévet. A projektet ünnepélyes keretek között a Deák Ferenc Technikumban megrendezett sajtótájékoztatón indították el.
Kulcsár Szilvia, a Székesfehérvár Szakképzési Centrum kancellárja felidézte, milyen komoly előkészítő munka volt szükséges ahhoz, hogy itt állhassanak a projektnyitón. A kancellár elmondta: nagy öröm, hogy a beruházás során eszközvásárlásra is sor kerül, így a csoport- és projektmunkák is lehetségesek lesznek az intézményekben, melyeknek komoly szerepük van a megújult képzési rendszerben. A Szakképzési Centrumban megalakulása óta igyekeznek fejleszteni az intézményeket, így elvégeztek tetőszigeteléseket, szereltek fel napelemeket, azonban olyan mértékű beruházásra, amely ezen a pályázaton keresztül lehetséges, még nem volt lehetőségük: „Bizton állíthatom, hogy intézményeinket tekintve az utóbbi 30 év legjelentősebb szakképzés-fejlesztési beruházása előtt állunk, ami három város intézményeit érinti és amelynek célja a valóban 21. századi szakképzés megvalósítása.”
„Örömteli itt lenni és azt mondani, hogy 2024 a fejlesztések éve a szakképzésben” – kezdte köszöntőjét dr. Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár, aki minden pályaválasztás előtt álló fiatalt arra ösztönzött: jelentkezzen és válassza az Európa-bajnok magyar szakképzést. Mint fogalmazott, az új, informatikai szakterületeket mellett a klasszikus szakképzést is erősíteni szeretnék.
„Felsőoktatás, szakképzés, felnőttképzés. Ez az, ami a magyar gazdaság szuverenitási képességét és egyben jövőképességét garantálja. Kitüntetett helyszín ebben Székesfehérvár, ahol nem kevesebb, mint hat helyszínen történik meg 6,4 milliárd forint összértékű fejlesztés” – emelte ki az államtitkár, aki arról is beszélt, hogy olyan szakmákra szeretnék felkészíteni a fiatalokat, melyek jelent és jövőt egyaránt jelentenek számukra.
Szólt a történelmi jelentőségű bérfejlesztésről is, melynek során 24 ezer szakképzési oktató bérfejlesztését biztosítja a Magyar Kormány. Ezzel is szeretnék megelőzni a lemorzsolódást, hogy azok a fiatalok, akik elkezdik a szakképzést, végül szakmát, munkát kapjanak. Dr. Hankó Balázs kiemelte: országszerte újulnak meg a Szakképzési Centrumok intézményei, összesen 96 milliárd forint értékben.
Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője köszöntőjében arról beszélt, mennyire fontos pillanat a mai projektnyitó Székesfehérvár életében. Mindenkit biztosított arról, hogy a jövőben a Magyar Kormány, valamint dr. Cser-Palkovics András polgármester együttműködésével mindent meg fognak tenni, hogy Székesfehérvár gazdasági ereje tovább növekedjen.
Dr. Tanárki Gábor, Fejér vármegye főispánja Benjamin Franklint idézte, miszerint: „Aki úgy gondolja, hogy drága a tanulás, próbálja ki, milyen a tudatlanság.” Az idézettel arra szeretett volna rávilágítani, hogy a tanulásba igenis megéri befektetni, hiszen az a jövőbeli fejlődést és tudást jelentheti az egyén, a közösség, akár az ország számára. Fontos azonban, hogy az akaraton túl az objektív tárgyi feltételek is meglegyenek, ezért is kiemelt jelentőségű a most induló beruházás.
„Újra iskolafelújításokat jelenthetünk be, ami örömteli. Évekkel ezelőtt a Modern Városok Program keretében a Magyar Kormány segítségével, kiegészítve Európai Uniós forrásból elindíthattunk egy kifejezetten nagyívű felújítási programot, amely ezekben a pillanatokban is zajlik” – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki hozzátette: nagyon szépen kiegészíti az eddigi felújításokat a mostani beruházás, hiszen a Szakképzési Centrummal eddig is kiváló volt az együttműködés.
Mint elmondta, nagyon várták már, hogy zöld lámpát kapjon a program, mely a Kormány előfinanszírozásának köszönhetően már el is indulhatott, amiért külön köszönet jár. A városvezető kiemelte azokat a dolgozókat és diákokat, akik birtokba veszik majd ezeket az intézményeket. Példaértékűnek tartja továbbá, hogy a fejlesztés agglomerációban gondolkozik: „Ha a környezet fejlődik, a város is fejlődik. Egy vármegye vagyunk, egy közösség, így az a dolgunk, hogy egymást segítve és támogatva tudjunk minél több fejlesztést megvalósítani” – hangsúlyozta a polgármester, aki megköszönte mindenki munkáját, aki eddig és a jövőben szerepet vállal a beruházásban.
Wetzl Viktor projektmenedzser elmondta, hogy Székesfehérváron a Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában 2,645 milliárd forintból 1500 négyzetméteres új épületszárny létesül, amelyben tankonyha, tanétterem, tancukrászda, tanszálloda, tanrecepció, kereskedelmi szaktanterem és kereskedelmi informatikai szaktanterem kap helyet. A Bugát Pál Technikum épületének földszintje 361 millió forintból újul meg energetikailag, ebben tanóvoda és tanbölcsőde, illetve egészségügyi szaktanterem kerül kialakításra.
A Széchenyi István Műszaki Technikumban és a Váci Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban a gépészeti tanműhelyek energetikai korszerűsítése és a belső terek felújítása valósul meg 290, illetve 227 millióból, ezen felül gépbeszerzésekre további 127 és 525 millió forintot fordítanak.
Móron a Perczel Mór Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium gépészeti eszközparkja 128 millió forintból újul meg. Bicskén a Vajda János Technikum esetében 562 millió forintból kívül-belül megújul az iskolaépület, valamint egy 30 éve elhagyott tanműhely teljes rekonstrukciója is megvalósul, utóbbival a gépészeti szak visszavezetése is megkezdődik az intézményben. A szükséges eszközöket 246 millió forintból szerzik be. Mindezeken felül valamennyi helyszínen lecserélik az összes bútort, 828 millió forintból. A projekt tervezett befejezése 2026 márciusa.
Kulcsár János, a Kulcsár Építészsúdió Kft. építésze bemutatta a Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola látványterveit. Mint ismertette: alkalmazkodtak a markáns megjelenésű épülethez, valamint vizsgálták az épület tágabb környezetét és a későbbi felújításokra is gondoltak. Tájékoztatása szerint a tervezés már az engedélyezés fázisában van.