9 hónapnál régebbi cikk

Istenes, spirituális versek a Közéleti és Kulturális Szalonban
Fehérvár Médiacentrum fotója
Zsiday Ádám
Istenes, spirituális versek a Közéleti és Kulturális Szalonban

Hétfő este folytatódott a Közéleti és Kulturális Szalon rendezvénysorozata. Zsirai László író, költő, a Jel című folyóirat szépirodalmi rovatvezetője és Erdélyi Csaba költő volt a Zsolt utcai Közösségi Ház vendége. 

Erdélyi Csaba verseit olvasta fel a rendezvény elején Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke. A költő Lábam előtt mécses című kötete tavaly ősszel jelent meg. A Közéleti és Kulturális Szalon rendezvényén a közönség megtudhatta, Erdélyi Csaba 2005 óta ír verseket, akkor még szerelmes művek születtek, de már azokban is jelen volt Isten. 2020-tól letisztázódott, a keresztény versek irányába kapott elhívást, áldásnak tekinti, hogy ezen az úton tud tovább haladni.

"Kettő kötetem jelent meg. 2021-ben az Erdély, szerelem című kötet, az még a szerelmes versekről szólt. 2023-ban, tavaly novemberben jelent meg a Lábam előtt mécses című verseskönyv. A versek nyolcvan, kilencven százaléka már keresztény versek, de itt már a szüleimmel kapcsolatos versek is vannak benne. A gyerekkori emlékek, amik feljöttek és megszülettek ezek a gondolatok."-mondta el Erdélyi Csaba költő. 

A Közéleti és Kulturális Szalonban most két vendég munkásságát ismerhette meg a közönség. Erdélyi Csaba mellett Zsirai László író, költő műveiről hallhattak a résztvevők.

"Elsősorban azt szeretném, hogy éreztessük, most amikor ilyen világot élünk, amilyet élünk, vajon milyen szerepe van az irodalomnak, a költészetnek és milyen szerepe van az ilyen beszélgetéseknek, összejöveteleknek. Véleményem szerint jelentős szerepe van, ezt hinni kell, mielőtt az ember belevág egy ilyenbe és úgy gondolom, hogy a vendégeim is így érzik." - foglalta össze a szalonnal kapcsolatos gondolatait Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke.

Zsirai Lászlónak több mint ötven évvel ezelőtt, 1973-ban jelentek meg első versei a Vas népe című megyei lapban. A Sopronban élő költő hat verses kötete jelent meg eddig. Ír novellákat a versek mellett és egy kisregénye is megjelent. Számos elismerést kapott pályája során. A Mosoly, fény című kötetére Ferenc pápa küldte el áldását, és Áder János köztársasági elnök a spiritualista írásaiért magyar arany érdemkereszttel tüntette ki.

"Mindegyik írásomban arra törekszem, hogy a jót képviseljem. Amikor a politikai irányultságomat szokták kérdezni, én azt szoktam mondani, hogy jó oldali vagyok. Lelki tényezők a fő motívumok a verseimben és minden egyéb írásomban és a pozitívumok előkerülése. Ha negatív dolgot kezdek el írni, annak a végső kicsengése is valamilyen pozitív irányba tart."-árulta el verseiről Zsirai László költő, író, a JEL című folyóirat szépirodalmi rovatvezetője.

Zsirai László Lisieux-i Szent Teréz mondását gyakran idézni: "Bármit teszel, azt mindig a jó és a szeretet vezérelje." Az író, költő szívesen jön Székesfehérvárra, mert mint mondja, a magyar irodalomban a város egy fontos bázis. A Vörösmarty Társaság munkáját figyeli, a Vár folyóiratnak időről időre munkatársa.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek