4 hónapnál régebbi cikk

Parkőrök vigyázzák a rendet Székesfehérvár három területén
·HírekSzékesfehérvár·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Ferenczy-Nagy Levente
Parkőrök vigyázzák a rendet Székesfehérvár három területén
·HírekSzékesfehérvár·Utolsó frissítés: undefined

Újra parkőrökkel találkozhatunk Székesfehérváron, kezdetben a város három legfrekventáltabb helyén látják el feladataikat.

A Városgondnokság tavasz eleje óta fokozatosan vezette be a köztisztasági tevékenységbe a parkőri szolgálatot három helyszínen: a Zichy ligetben, a Jávor Ottó téren és a Palotavárosi pihenőparkban. Lehrner Zsolt, Székesfehérvár alpolgármestere elmondta, fontos, hogy a fehérváriak olyan parkokban tudjanak kikapcsolódni, amelyek szépek és rendezettek egyaránt, hiszen az őrök elsősorban a tisztaságért felelnek. 

"Hat parkőr váltott műszakban fogja majd végezni a feladatát. Fontos az is, hogy ők nem hatósági személyek, tehát ha rendbontást, nem odaillő cselekedeteket látnak, akkor figyelmeztetik az illetőt, valamint a náluk lévő mobiltelefonnal a rendőrségnek vagy a közterület-felügyeletnek szólni tudnak" - tette hozzá Lehrner Zsolt.

A parkőrök fő feladata az adott parkban történő szemétszedés, de természetesen, ahogy a munkakör elnevezése is mutatja, ügyelniük kell a terület rendjére, pontosabban arra, hogy jelenlétük miatt tisztább és rendezettebb maradjon a park, különösen a padok környéke. A Városgondnokság munkatársait három elektromos robogóval is felszerelték a hatékony munkavégzés érdekében.

"Úgy hatékony a munkavégzés, ha gyorsan tudnak közlekedni. Elég nagy területekről van szó itt a belvárosban is. Sokkal gyorsabban át tudnak érni az egyik területről a másikra, ha ezeket az elektromos robogókat használják, mint hogyha sétálnak" - mondta el Bozai István városgondnok.

Az parkőrök a hét minden napján jelen lesznek reggel 8-tól este 18 óráig.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek