6 hónapnál régebbi cikk

Együtt zenéltek, bemutatkoztak a vármegyei művészeti iskolák tanítványai
Fehérvár Médiacentrum fotója
Madarász Dominik
Együtt zenéltek, bemutatkoztak a vármegyei művészeti iskolák tanítványai

Klasszikus és jazz zenét, népzenét játszó, hangszeres formációk léptek színpadra a belvárosban pénteken. Első alkalommal szervezték meg a Fejér Vármegyei Művészeti Iskolák Vándortalálkozóját. A rendezvényen közel ötszázan vettek részt. 

A Carmen kvartett zenéje indította a Fejér Vármegyei Művészeti Iskolák Vándortalálkozóján a belvárosi előadások sorát. A Hermann László Zeneiskola négy növendéke is bemutatkozott a járókelőknek, a közönségnek. A rendezvény házigazdája a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium volt. A találkozót első alkalommal szervezték meg.

"Nagy fába vágtuk a fejszénket, amikor összedugtuk a fejünket a hét igazgatóval, és együtt kitaláltuk, hogy össze kellene jönni. Nemcsak mi, hanem a növendékek és tanáraink is, ez az apropója az egésznek! Természetes, hogy megörvendeztetjük a fehérvári lakosokat, de a másik része, hogy találkozzanak a gyerekek. Azt gondolom, hogy a covid és minden ilyen, ami gátolta a társas kapcsolatokat, most a közösségépítés az egyik legfőbb szempont" - mondta el Király István, a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium főigazgatója. 

Fejér vármegye hét zeneművészeti intézményéből közel ötszáz növendék érkezett, hogy előadásukkal elvarázsolják a közönséget. A művészeti iskolák klasszikus, jazz zenét, és népzenét játszó, hangszeres formációi léptek színpadra a nap során. A találkozó jó lehetőség volt arra, hogy bemutatkozzanak a diákok.

"Ez a rendezvény egy olyan szakmai és társadalmi összefogást mutat be, ami a megyében szerintem nagyon jelentős, nagyon sok ember, nagyon sok tanítvány, iskola, tanár áll mögötte. Ez a fajta együttműködés, ami most itt megjelenik utcazenében, ünnepi koncertben, közös zenekarokkal, szerintem példaértékű lehet mindenkinek, aki a művészetoktatással foglalkozik, de ugyanolyan fogyasztható és élményszerű mindenkinek, aki közösségként ebben részes lehet."- mondta el Nemes József, a Művészeti Iskolák és Zeneiskolák Szakmai Szövetségének vármegyei elnöke.

A belvárosban négy helyszínen adtak térzenei koncertet a tanítványok, de volt billentyűs koncert és gálahangverseny is a zeneiskolában a Fejér Vármegyei Művészeti Iskolák Vándortalálkozóján.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek