4 hónapnál régebbi cikk

Ünnepi díszközgyűlés az államalapítás napján
Fehérvár Médiacentrum fotója
Szeifert Richárd
Ünnepi díszközgyűlés az államalapítás napján

2025 év végéig kidolgozzák Székesfehérvár tervét a 2038-as Szent István Emlékévre. Többek között erről is beszélt Cser-Palkovics András polgármester az augusztus 20-ai ünnepi díszközgyűlésen. Mint minden évben, idén is átadták a város kitüntető címeit a rendezvényen.

A Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar előadásában a Fehérvár Fanfár nyitotta meg az ünnepi díszközgyűlést, majd a Himnuszt követően a középkori szertartáskönyvben olvasható sorokon keresztül a Koronázási szertartásjátékot idézte meg Mihályi Győző, Trokán Péter és Árgyelán Ádám. A díszközgyűlésen ünnepi beszédet mondott Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere hangsúlyozta, a városnak fel kell készülnie Szent István halálának ezeréves évfordulójára.

"Időt és lehetőséget hagyok kollégáim számára, hogy a 2038-ig szóló részletes stratégiánkat kidolgozzák és bemutathassuk a közösség számára. 2025 év végéig áll rendelkezésükre idő ahhoz, hogy a város erőforrásait egy műhellyé, munkacsoporttá egyesítve kidolgozzák Székesfehérvár útitervét a Szent Istváni emlékévre"- mondta el a városvezető.

Cser-Palkovics András hozzátette, a munkának van egy szellemi, lelki pillére, amelynek megépítéséhez a hit, a kultúra, a művészet, a tudomány eszközeit és a közösségi erőt is igénybe kell venni. Mint a polgármester mondja, Székesfehérvár sikerét az fogja eldönteni, hogy milyen gyorsan ismerik fel a város életében szükséges változások igényét, milyen megfontoltan hoznak döntést egyes kérdésekben.

"A történelem és a jelenkor sikeres városait vizsgálva egyetlen közös jellemzőt találunk, az alkalmazkodóképességet. Székesfehérvár sikerét is az fogja eldönteni, hogy milyen gyorsan látjuk be a város életében szükséges változások igényét, milyen megfontoltan hozunk döntést ezekben, milyen sebességgel változtatunk, és mennyire tudjuk ahhoz megnyerni az emberek többségének támogatását. Rugalmas, ám kiszámítható, a változásra nyitott, de alapértékeinkhez ragaszkodó városvezetést fogunk megvalósítani a következő években is"- mondta el a polgármester.

A díszközgyűlésen önkormányzati kitüntető címeket adtak át azoknak a személyeknek, akik az élet különböző területein sokat tettek a városért. Székesfehérvár Díszpolgára kitüntető címmel tüntették ki Poklosi Pétert, a Magyar Hadisírgondozó Szövetség elnökét és Ujházi Péter Munkácsy-díjas festőművészt, grafikust.

Pro Civitate kitüntető címet vehetett át Bakonyi István József Attila-, Toldy Ferenc- és Jósika Miklós-díjas irodalomtörténész, és Brückner Ákos Előd ciszterci szerzetes, Demeter Bence világ-és Európa-bajnok öttusázó, Kovács Ignác István főorvos, Németh Gyula gyermek és háziorvos. Posztumusz Pro Civitatate díjjal tüntették ki Varga Gábort, a Gaja Környezetvédő Egyesület korábbi elnökét. Tiszteletbeli Polgár kitüntető címet vehetett át Bucsi László, a Fejér Vármegyei Egyetemi Oktató Kórház korábbi főigazgatója. Tiszteletbeli Polgár kitüntető címmel tüntette ki a közgyűlés Hanga Ádám Euroliga-győztes, válogatott kosárlabdázót.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek