2 hónapnál régebbi cikk

Ötven év után is találkoztak – Jubileumot ünnepelt az egykori osztály
Fehérvár Médiacentrum fotója
Farkas Szilárd
Ötven év után is találkoztak – Jubileumot ünnepelt az egykori osztály

Jubileumi érettségi találkozóra gyűltek össze a Hunyadi Mátyás Közgazdasági Szakközépiskola egykori 4.d. osztályos tanulói. A hölgyek legutóbb a negyven éves találkozón látták egymást, az ötvenedik összejövetelen a régmúlt és a közelmúlt eseményei is szóba kerültek, valamint mindenki kapott egy különleges ajándékot is.

A bányató melletti étteremben találkoztak a Hunyadi Mátyás Közgazdasági Szakközépiskola egykori 4.d osztályos tanulói. Az újbóli találkozás előhozta a régi kedves emlékeket, az érettségi óta eltelt ötven évben pedig nem ez az első alkalom, hogy újra összejönnek az osztálytársak, hiszen legutóbb tíz évvel ezelőtt a negyvenedik, még korábban pedig a 30 éves érettségi találkozót is közösen ünnepelték.

"Az ötven éves találkozót igyekeztünk egy kicsit másképp megszervezni, úgyhogy mindenki ajándékot kap, remélhetőleg sokan meg is jöttek, mint ahogy látja, úgyhogy tulajdonképpen egy ilyen kötetlen beszélgetéssel szoktuk ezeket a találkozókat tartani, most is ezt terveztük, úgyhogy semmi különösebb extrát nem óhajtottunk csinálni" – fogalmazott Rákos Péterné, a találkozó egyik szervezője.

A jelenlévők ennyi év távlatából természetesen meghatódottsággal vegyes örömmel emlékeztek vissza a régmúlt időszakra és az sem volt meglepő, hogy a találkozón csak hölgyek jelentek meg, hiszen az osztály a középiskolában általános ügyvitelt tanult gyors-és gépíró tagozaton. Az ötvenedik alkalomra különleges ajándékkal is készültek a szervezők.

"Meglepetés volt, hogy mi készül, de aztán kiderült, hogy mi ez az ajándék és nagyon-nagyon örülök neki, mert ez egy különleges dolog, hogy abban az időszakban mik jelentek meg az újságban, ezt tényleg egy időutazás és hogy mi is benne vagyunk az újságban, ez még érdekesebbé teszi az egészet" – mondta el Detréné Kő Mária.

A résztvevők egy olyan újságot kaptak, amely az érettségi vizsgáik napján jelent meg és a korabeli hírek mellett önmagukat is viszont láthatták benne érettségi- és bolondballagós csoportképeken. Az újbóli találkozás öröme az egész délutánon át kitartott, visszarepítve ezzel a résztvevőket a középiskolai évekbe és emlékeztetve őket arra, hogy az együtt átélt időszakok emlékei, habár halványulhatnak, de sohasem múlnak el nyomtalanul.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek