"Nagy hangsúlyt kap a védelmi alap" - hangzott el a Gazdaság Házában tartott küldöttgyűlésen
"Nagy hangsúlyt kap a védelmi alap" - hangzott el a Gazdaság Házában tartott küldöttgyűlésen

A küldöttgyűlésen Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntötte a résztvevőket. Mint a beszédében elmondta, a kamarának van múltja, jelen és jövője, van feladata, küldetése.
"Több problémafeltárás, több személyes kapcsolat és több segítség. Ez azt jelenti lefordítva a mindennapokra, hogy a vállalkozások problémáiról a kamara felméréseket, kutatásokat, információkat gyűjt. Ezeket elemzi, javaslatokat készít, ezeket a törvényhozáshoz eljuttatja, a válaszokat pedig a vállalkozások irányába"- mondta el Radetzky Jenő.
Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a rendezvényen a tudásalapú kamara szükségességéről beszélt és arról az együttműködésről, amely a gazdasági versenyképesség feltétele.
"Az elmúlt fél évben elindultunk egy nagyon komoly kormányzati együttműködési programmal, mert nagyon fontos, hogy a területi kamaráktól azok az információk, amik jönnek, jussanak el a kormányzathoz, de csatornázott formában jussanak el. Ezért kell újragondolnunk a teljes bizottsági rendszert, hogy nagyjából megfeleljen egy kormányzati, parlamenti, szakmai bizottsági rendszernek. Ennek a munkának már nagyjából a végén vagyunk"- számolt be Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
A küldöttgyűlésen az Európai Uniós forrásokról is hallhattak a résztvevők. Petri Bernadett, közvetlen uniós források felhasználásának koordinációjáért felelős miniszteri biztos elmondta, a jövőre készítik fel a vállalkozásokat.
Az uniós forrásoknak a közvetlen része növekedik az EU költségvetésében. Ezek között van kkv-knak járó források, fejlesztést, digitális átállást segítő források. Ami nagy hangsúlyt kap, az a védelmi alap.
"Az Európai Unió egyfajta stratégiai autonómiát igyekszik felépíteni. Ami azzal jár, hogy a védelmi innovációba akar invesztálni. Nekünk erre kell felkészülnünk itt a vármegyében is, és valójában egész Magyarországon, mert az új EU költségvetésnek az lesz a legfontosabb központi gondolata, hogy amilyen innováció, fejlesztés történik civil, polgári részre, hogyan lesz felhasználható és átfordítható katonai részre"- foglalta össze Petri Bernadett, közvetlen uniós források felhasználásának koordinációjáért felelős miniszteri biztos.
A küldöttgyűlésen díjakat, elismeréseket adtak át. Életműdíjat kapott Möllmann Günterné, a Fogadó az Öreg Préshez Kft. – Möllmann Ház ügyvezető-tulajdonosa, Madarász László, a KORONA Zrt. igazgatóságának elnöke. „Fejér vármegye gazdasága védelméért” díj”-ban részesült Wolfné Vinter Anita rendőr százados, a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályának megbízott kiemelt főnyomozója. „Az év duális képzőhelye – 2025” díjat a Fiers Mechanika Kft. kapta.