Idén is megrendezték a Szenior Orvosok Találkozóját
·Egészségtalálkozó·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Idén is megrendezték a Szenior Orvosok Találkozóját
·Egészségtalálkozó·Utolsó frissítés: undefined

A Szenior Orvosok Találkozója immár több mint két évtizede biztosít lehetőséget arra, hogy a pályájukat már befejezett, de szakmai és emberi értékeikben továbbra is példaadó orvosok találkozzanak. Az ünnepen idén is átadták a Szent Márton Emlékérmeket.

A Magyar Orvosi Kamara Fejér Megyei Szervezete az önkormányzat támogatásával, szombaton immár 22. alkalommal rendezte meg Székesfehérváron, a Szent György Kórház auditóriumában Szenior Orvosok Találkozóját. Az ünnepen Altorjay András főorvos a találkozó ötletgazdája és főszervezője köszöntötte a résztvevőket a hagyományokhoz hűen visszatekintő beszédében méltatta az előző évek eredményeit, és megemlékezett azokról a kollégákról is, akik az utolsó találkozó óta eltávoztak közülük.

Altorjay András a találkozón átadta a Szent Márton Emlékérmeket, amelyeket ebben az esztendőben hét orvoskollégája, Óvári Attila rehabilitációs főorvos, Altorjay István belgyógyász, Altorjay Áron sebész, Horváth Enikő, gyermekgyógyász, Keresztury Gábor érsebész, Kovács Lenke belgyógyász és Pajor Katalin pszichiáter vehetett át.

A díjátadást követően Bucsi László professzor, a kórház volt főigazgatója tartott tájékoztatót az elmúlt időszak legújabb és legfontosabb kórházi fejlesztéseiről.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek