A Fradi két gólt, a Vidi két kapufát szerzett, nyert a címvédőA Fradi két gólt, a Vidi két kapufát szerzett, nyert a címvédő
Végig jól küzdött, többnyire jól is focizott, s rengeteg helyzetet kidolgozott még idegenben is a bajnok Ferencváros ellen, ám két hatalmas Serafimov hiba okán két gólt kapott, így 2-0-ás vereséget szenvedett az NB I 10. fordulójában a Fehérvár FC. A piros-kékek az összkép alapján rászolgáltak volna legalább az egyik pontra, főképp, hogy az elmúlt négy meccsükből már harmadszor kaptak ki hasonló körülmények között.
A találkozó elejétől bátor, agresszív focival rukkolt ki Pető Tamás alakulata, már a labdafelhozatalnál támadták a zöld-fehérek játékosait, nem véletlen, hogy a 22. percig még kisebb lehetőség sem adódott az FTC előtt. Ekkor Traore került helyzetbe, de Dala szépen védett. Másfél perccel később aztán a semmiből szerzett vezetést a bajnoki címvédő, miután Serafimov hatalmasat hibázott: a 16-os előterében suta mozdulattal próbálta elrúgni a labdát teljesen ártalmatlan szituációban, a bal lábával "luftot" rúgott, nem találta el a játékszert, ami a balról a jobb lábára csúszott, arról meg hátrafelé pattant, pont az érkező Saldanha elé, aki köszönte szépen és bevágta az "égből pottyant" ajándékot. Ritkán látható óriási baki a védőtől, így könnyű, meg nem szolgált gól az amúgy is esélyesebb Ferencvárosnak. Aligha van nagyobb méreg...
A lélekromboló bekapott találat után sem omlott össze a Vidi, előbb Huszti nagy bedobását követően Spandler stukkolt Gradisarhoz, ő kapura fejelt, de Dibusz szögletre tolta a léc alá tartó labdát, majd Csongvait akasztották a 16-os vonala előtt centikre, a rendkívül kecsegtető helyzetből járó szabadrúgást maga a sértett végezte el, de nem túl erős, lapos lövését Dubusz hárította. Ezt követően a házigazdák sokat birtokolták a labdát, de nem alakult ki újabb nagy ziccer, a 4 perces ráadás ellenére is maradt az 1-0 a szünetig.
Fordulást követően egy akcióból két nagy lehetőség adódott a Fradi előtt, de Dala bravúrral védte minkettőt, miközben a másik oldalon is akadt lehetőség, de Dibusznak nem kellett közbeavatkoznia. Jött aztán az 54. perc és újra egy Serafimov baki: ezúttal a kapu előterében teljesen fölöslegesen ért hozzá kézzel a labdához, ha ezeket a hibákat egy első bálos 17 éves követi el, az is nehezen nézhető el, de, hogy egy jóval rutinosabb, sokszoros északmacedón válogatott védő, az egyszerűen nem fér bele. Kady persze értékesítette a megítélhető és meg is adott büntetőt.
Aligha lett volna meglepő, ha ezek után a Vidi fiatal alakulata összezuhan, de nem! Mindent megtett, hogy gólt, gólokat szerezzen, főleg azt követően, hogy a 61. percben Kehinde fejbe talpalta Simutot, így emberelőnybe kerültek Pető Tamás fiai. A tréner ekkor már pályára vezényelte Kovács Mátyás helyett Stefanellit, a hajrában pedig Kalmár, Kovács Patrik és Katona Mátyás is beállt Szabó Bálint, Simut és Bedi helyére.
A Ferencváros egyértelmű szerződést kötött erre a meccsre Fortunával, mert előbb a 67. minutumban Holender kapu elé lőtt labdája pattant a bal kapufa tövére egy hazai védő érintésével, hogy aztán végig guruljon a gólvonal előtt, majd a 72. percben egy jobb oldali beadást Bedi fejelt ugyancsak a bal oldali kapufára, ami után Gradisar a hálóba lőtt, de már lesről. Két kapufa 5 perc alatt, hihetetlen balszerencséje volt a Vidinek!
Ez a véghajrában sem változott, előbb egy előre ívelt labda Gradisar lábáról pattant a Fradi kapuja felé, de Dibuszban elakadt, majd Stefanelli szépen került helyzetbe a bal oldalról betörve a kapu előterébe, de lapos lövése elkerülte a bal alsó sarkot. Az már ezek után csak a hab volt a tortán, hogy a 87. percben Huszti elé került a labda a ferencvárosi kapu előterében, ideálisan lefelé pattant, de kapásból az ötös sarkáról fölé bombázott!
Tökéletesen jellemzi a meccs összképét a statisztika: a szögletarány 5-2 a Vidinek, a kapuralövési mutató 9-6 a Vidinek, a komoly gólhelyzetek aránya 6-4 a Vidinek. Minden rendben volt, csak a gólok nem, azok újra elmaradtak...
A bajnok nyert, de a fiatal fehérvári gárda produkcióját semmiféle kritika nem érheti. A két csapat között a helyzetkihasználás és a kevesebb hiba döntött! Nagyon érik már, hogy ez a ritkán tapasztalt balszerencse áradat véget érjen. Ennek eléréséhez komoly alkalom lesz a következő körben, október 26-án, szombaton 17.15-kor hazai pályán a DVSC elleni derbi, merthogy éppen a debreceniek azok, akik még a Vidinél is rosszabb szériát futnak és két ponttal mögötte állnak a tabellán is, jelenleg már kieső, 11. pozícióban. Sok van még hátra a bajnoki szezonból, ám ennek a mérkőzésnek komoly jelentősége lehet a végelszámolásnál.