Jótékony célért teniszeztekJótékony célért teniszeztek
Deresné Tanárki Mária, a Fejér Megyei Esély Gyermekvédelmi és Gyermeksegítő Alapítvány kuratóriumi elnöke vette át jelképesen azt az adományt, amelyet idén gyűjtöttek össze a jótékonysági, meghívásos teniszkupán. Az Install-Plan Kft. már negyedik alkalommal szervezte meg a sporttal egybekötött adománygyűjtést.
"Minden évben régebben is mindenki valahova adott adományt, csak inkább ilyen szétszórt, kisebb darabokban. Úgy döntöttünk az egyik évben, hogy egy jótékonysági baráti tenisz kupára rászervezzük ezt az egészet, és akkor mindenki egyben tud segíteni egy nagyobb összeggel. Ahogy látszik is, idén több mint három millió forint jött össze az idei évben, amit a gyerekekre lehet fordítani" - Hegedűs Zoltán, az Install-Plan Kft. tulajdonosa.
Tavaly a gyermekosztályt támogatták, idén pedig ötletbörzét rendeztek és a Fejér Megyei Esély Gyermekvédelmi és Gyermeksegítő Alapítvány segítése mellett döntöttek a teniszezők. A szervezet célja az állami gondoskodásban élő, nevelkedő gyermekek jobblétének a segítése.
"Ez a jobblét nagyon széles körű területet jelent, hiszen belefér ebbe a tehetséggondozás, a tematikus nyári táborozások, szabadidős programok, pályaorientáció, pályaválasztás elősegítése. Van egy környezeti nevelési programunk is, amit, ha elegendő forrás áll rendelkezésre, el tudunk indítani. Nagy segítség, hiszen mint közhasznú alapítvány, nonprofit szervezet, adományokból tudjuk ezeket a feladatokat ellátni, működtetni" - mondta el Deresné Tanárki Mária, a Fejér Megyei Esély Gyermekvédelmi és Gyermeksegítő Alapítvány kuratóriumi elnöke.
A IV. Install-Plan Kupán 28 pár teniszezett öt pályán. Idén több mint három millió forintot gyűjtöttek az adományozó teniszezők.