Zalában nyert, fontos három ponttal gazdagodott a Vidi
Fehérvár Médiacentrum fotója
Fehérvár FC
Zalában nyert, fontos három ponttal gazdagodott a Vidi

Most nem volt több szerencséjük a hazai labdarúgóknak, mint a fehérváriaknak, így több "majdnem siker" után ezúttal valóban nyerni tudott idegenben a piros-kék alakulat.

Melnyik góljával 1-0-ra diadalmaskodott a ZTE vendégeként a labdarúgó NB I (OTP Bank Liga) 15. fordulójában a Fehérvár FC, így visszaelőzve a Nyíregyházát újra a 7. helyen áll a bajnoki tabellán, egyben kicsit ellépett a Győrtől és jelentősen elhúzott a kiesőzónában, illetve annak közvetlen közelében lévő ZTE, Debrecen, Kecskemét triótól.

Már a meccs elején megszerezhette volna a vezetést Pető Tamás aktívabban kezdő együttese: az 5. percben Stefanelli egészséges lökete a jobb oldali kapufán csattant! Nem lehetett azt állítani, hogy hatalmas volt az iram, de nem unatkozhattak a nézők. Az első félidőben egyértelműen közelebb állt a vezetéshez a Vidi, de Gradisar fejesénél és Holender lehetőségénél is hiányzott a végén a pontosság.

A "Zete" az első játékrész hajrájára kezdett némileg élénkülni, de összességében a Fehérvár FC kontrollálta a történéseket a pályán. Mim lövését Nagy Gergely magabiztosan hárította, ez volt az első említésre méltó momentum hazai oldalon a támadások tekintetében. Szűk félóra elteltével Gradisart visszahúzni sem tudták rendesen, bár tény, hogy, ha zavartalanul emelhetett volna kapura 18-ról, nem így, hogy közben rángatták, visszahúzták, akkor alighanem már az első 45 percben vezetett volna a piros-kék gárda.

A fordulást követően előbb Szabó Bálint lövését védte Németh Ervin az egyik, Medgyes Sinan próbálkozását Nagy Gergely a másik oldalon. Gól továbbra sem esett, de a csereként Stefanelli helyére érkező Kovács Mátyás nem állt tőle távolt Szabó kiváló átadását követően, ám közeli lövését blokkolta az egyik zalai védő.

A 71. minutumban már ők sem tehettek semmit: Holender jobbról keresztbe lőtt labdáját Melnyik szelidítette meg a kapu előterében, majd higgadtan lőtt a hálóba, a hajrá kezdetén megszerezve a vezetést - teljesen megérdemelten - csapatának. Nem sokkal később egyenlíthetett volna a ZTE, de a legnagyobb helyzet sem volt elég ehhez Márton Gábor fiainak.

A 75. percben Croizet és Kovács Mátyás lába ért össze a 16-oson belül, a francia nagyot esett, Káprály "megette" befújta a büntetőt. Csakhogy a VAR is észrevette azt, amit a televíziós ismétlésben mindenki: Croizet rúgott inkább bele Kovácsba, mintsem fordítva, ezért ki is hívta a monitorhoz a játékvezetőt. Ő azonban - ami rendkívül ritka ilyen esetben - nem vonta vissza, hanem megerősítette a 11-est! Az igazság azért néha nagy úr, most is az volt, mert a "sértett" jobb sarokba tartó büntetőjét kiütötte a Nagy Gergely!

Maradt a 0-1, s mivel nem tudott már egyik csapat sem gólt szerezni a hátralévő - 7 perces hosszabbítással együtt - 20 minutumban, a Vidi teljesen megérdemelten elhozta a 3 bajnoki pontot Zalaegerszegről, így a Nyíregyházát visszaelőzve újra a 7. helyen áll a tabellán. A következő körben, december 8-án, vasárnap 14.45-kor éppen a szabolcsiak látogatnak a Sóstóra, s egy újabb fehérvári sikerrel el is léphetne közvetlen riválisától a téli szünet előtt.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek