Vidi győzelem a bajnoki főpróbán
Fehérvár Médiacentrum fotója
Fehérvár FC
Vidi győzelem a bajnoki főpróbán

Az utolsó felkészülési találkozón is duplázott Stefanelli, ennek is köszönheti sikerét a fehérvári labdarúgó csapat.

Az első és az utolsó gólt a vendégek szerezték, a győzelem, 3-2 arányban így is a Fehérvár FC-é lett az NB I-es bajnoki folytatás előtti főpróbán a Szentlőrinc ellen. A másodosztályban jól szereplő vendégek többnyire megnehezítették Pető Tamás együttesének dolgát, amely összességében megérdemelten nyert.

Az umagi edzőtábor utolsó találkozóján a szlovén Radomlje ellen két szép gólt szerzett a Vidi argentin támadója, Nicolás Stefanelli, aki a Szentlőrinc ellen is tartotta duplázó formáját, ő szerezte a hazaiak második és harmadik gólját a 48., illetve a 63. percben. Az első piros-kék találatot Kovács Mátyás szerezte, éppen Stefanelli passzából. 

A vezetést a Vidi egykori gólvágója, Waltner Róbert által irányított lőrinciek szerezték meg némileg szerencsés módon a 17. minutumban Papp révén, mint ahogy a 90. percben is volt jócskán malacuk, amikor egy beadásba nem ért bele senki, de a sok lendülő láb és a bemozgások megzavarták Dalát, így a labda a kapuban kötött ki.

A Vidi a találkozó jelentős részében uralta a játékot és mindent mérlegre téve megérdemelten húzta be a tavaszi folytatás előtti főpróbát.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek