Megalakult az Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság FehérváronMegalakult az Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság Fehérváron
Az Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság létrejötte mérföldkő a Magyar Honvédség és Székesfehérvár életében is – fogalmazott Vargha Tamás, honvédelmi miniszterhelyettes a honvédség új parancsnokságának alakuló állománygyűlésén. Mint a honvédelmi miniszterhelyettes fogalmazott, a kormány ütőképes, modern, 21. századi haderő fejlesztésén dolgozik.
Az elmúlt években a legmodernebb fegyverrendszereket állították hadrendbe, ugyanakkor törekedtek az önellátásra is, ezért újraindították a hadiipart is, valamint nagy szabású toborzási kampányt indítottak és magas színvonalú gyakorlati tudást biztosító kiképzést indítottak. Annak érdekében, hogy a struktúra és jogi háttér is rendben legyen hozták létre az Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokságot, mely mérföldkő a Magyar Honvédség fejlesztésében, és a gazdag katonai hagyományokkal rendelkező Székesfehérvár életében is.
A honvédség január elsejével létrehozott új szervezeti egysége a kiképzéséért, felkészítéséért és alkalmazásáért lesz felelős. A szárazföldi erőket, a legierőt és a műveletirányító központot vonták össze egy parancsnokság alá Székesfehérváron.
"Nagy erő összpontosul a kezükben. Ami repül, úszik, vagy a szárazföldön mozog és robban, mind ebben a parancsnokságnak a kezében van. A Magyar Honvédség legerősebb alakulatai kerültek a parancsnokság irányítása alá. Az itt szolgáló katonák dolga a vezérkartól megkapott mit kérdésre, a mikor és hol választ megadják, a csapatok irányába pedig ellenőrizzék, hogyan kerül mindez végrehajtásra" - fogalmazott Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar Főnöke.
Az új parancsnokság élére Antal László vezérőrnagyot állították, aki már többször bizonyított itthoni és nemzetközi színtéren egyaránt, hogy képes arra, hogy sikerrel vezesse a szervezetet. Mint az alakuló állománygyűlésen a tábornok elmondta különböző haderőnemek szorosabb együttműködésével képesek lesznek azonnal és hatékonyan reagálni, ha kell. Az új parancsnokságnak köszönhetően a műveleti tervezés és kiképzés koordinációja is hatékonyabbá válik.
"Új eljárásrendeket alakítunk ki, új együttműködési formákat tanulunk majd, és honosítunk meg, de biztos vagyok benne, hogy együtt képesek leszünk megbirkózni a kihívásokkal. Alkalmazkodva a modern hadviselés és a biztonsági környezet gyors változásaihoz, lépést tartunk majd a technológiai és stratégiai környezet fejlődésével, nem csak a haderőnemek közti együttműködést erősítjük, hanem szorosabbra fűzzük kapcsolatinak a hazai és nemzetközi partnereinkkel is"- beszélt a tervekről, Antal László vezérőrnagy, MH Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság parancsnoka.
Antal László hozzáette, nagy tapasztalattal rendelkező, jól felkészült katonák kerültek a parancsnokság állományba, így az új szervezeti egység a magyar honvédség zászlóshajója lesz.
A Fehérvár Tv beszámolóját itt lehet megnézni: