Emelkedő albérletárak Székesfehérváron
Fehérvár Médiacentrum fotója
facebook/Cser-Palkovics András
Emelkedő albérletárak Székesfehérváron

Székesfehérváron az egyetemi tanév közeledtével nő az albérletek iránti kereslet, az árak pedig jelentősen emelkedtek. A diákok gyakran összefognak, hogy közösen béreljenek jobban felszerelt vagy kedvezőbb elhelyezkedésű lakásokat.

Az egyetemi tanév első félévének közeledtével országszerte megnő az érdeklődés a kiadó ingatlanok iránt, és ez alól Székesfehérvár sem kivétel. A ponthatárok kihirdetését követően a frissen felvett hallgatók tömege kezd albérletet keresni, de a meglévő egyetemisták, a külföldről érkezők és a munkavállalók is fokozzák a keresletet. Az albérletpiac ezzel párhuzamosan jelentős átalakuláson megy keresztül, amit az árak emelkedése és a lakhatási lehetőségek szűkülése is jól mutat. A Fehérház Ingatlaniroda ügyvezetője, Benczéné Mariann szerint a székesfehérvári albérletpiac ugyanúgy érintett, mint más nagyvárosok.

"Akinek nem felel meg a kollégium, mert nem opció, az kénytelen albérletet keresni. Tavaly még 120-150 ezer forint között lehetett jó lakást találni, most ez inkább 150-től indul, és simán elérheti a 170-200 ezret is. A diákok sokszor ketten-hárman összefognak, hogy így vállalhatóbb legyen a bérleti díj" – mondta az ügyvezető. Hozzátette: a szeptemberi tanévkezdéshez közeledve a kereslet folyamatosan nő, amit a bérbeadók is figyelemmel kísérnek, és nem ritkán kivárnak a kiadással a magasabb ár reményében.

A belváros közelsége, a lakás felszereltsége, valamint az intézmények elérhetősége is kiemelt szempont a bérlők részéről. A szobabérlés egy olcsóbb alternatíva lehet, ezek ára 80 ezer forint körül alakul. A bérleti piacot ugyanakkor a szeptembertől induló kedvezményes kamatozású hitelprogram is befolyásolja: több eladó úgy dönt, inkább kivár az értékesítéssel vagy megemeli az albérletárat. "Aki megtalálja a megfelelő albérletet, az minél előbb kössön szerződést, mert biztos, hogy még emelkedés várható" – hangsúlyozta Benczéné Mariann.

Székesfehérvár albérletárai a budapestihez hasonló szinten mozognak. Bár a főváros jellemzően valamivel drágább, a különbség egyre kisebb. A vidéki városok között is kiemelkedő helyzetben van a megyeszékhely: a fejlődő ipari és szolgáltatási szektor, valamint a bőséges munkalehetőségek miatt nemcsak diákok, hanem dolgozók is folyamatosan keresnek lakhatást a városban.

Az ingatlanpiacon emellett további kihívások is megjelentek: a tulajdonjogi rendezetlenségek, az infláció, valamint a hirtelen megugró árak komoly felelősséget rónak mind a bérlőkre, mind az eladókra. A használt lakások átlagos négyzetméterára 8-900 ezer forint, míg az új építésűeké akár 1,3 millió is lehet. A tulajdoni problémák – például el nem törölt vállalati hitelek vagy nem hivatalos építmények akár az eladást is meghiúsíthatják. A hitelprogramok ugyan kedvező lehetőségeket kínálnak, de csak azoknak, akik megfelelnek a feltételeknek és pontosan értik a szerződések részleteit.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek