Hivatalba lépett Dolhai Attila
Hivatalba lépett Dolhai Attila

Pénteken hivatalosan is munkába állhatott Dolhai Attila a Vörösmarty Színházban. A papíron augusztus elsejétől kinevezett új igazgatót Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszöntötte első munkanapján, aki a közös sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a város és a régói legfontosabb kulturális intézménye a Vörösmarty Színház, így nagyon nem mindegy, hogy ki vezeti ezt a kiemelten fontos jelentőséggel bíró intézményt.
"Az első évad bizonyos szempontból megírt évad, hiszen már a bérletezéssel meghirdetésre került, de neki is lesz így lesz lehetősége a társulat, a színház dolgozóinak folyamatos megismerésére és bízom benne, hogy Attila tudása, szakmai háttere, a szakmában és a szakmán kívüli elfogadottsága ugyanúgy egy nemes, fontos és minőségi időszakot indított el, mint annak idején, több mint tíz évvel ezelőtt Szikora János tette ezt meg" – fogalmazott Cser-Palkovics András, polgármester.
Székesfehérvár polgármestere bízik benne, hogy amikor majd évek múlva visszatekintenek erre a döntésre azt fogják látni, hogy Dolhai Attila kinevezése helyes döntés volt. A Vörösmarty Színház új igazgatója beszédében a tanulásra hívta fel a figyelmet, mint mondta, az első fél év, de talán az egész első évad számára a tanulásról fog szólni és majd csak ezután kezdődhet el egy bizonyos mértékű szemléletváltás az új célkitűzések megvalósításával.
"Épülni és tágítani szeretnénk a társulatot és a műfajokat is, hiszen meg kell jelennünk zenésben is, talán egy picit többet mint eddig. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy most is játszik zenés darabokat a Vörösmarty Színház, Hegedűs a háztetőn, Mágnás Miska, Benyovszky, tehát azért nincs ez olyan rossz arányban, mint ahogy esetleg bizonyos rétegek gondolnák" – árulta el Dolhai Attila, a Vörösmarty Színház igazgatója.
Dolhai Attila hozzátette, hogy szeretné egyben tartani a már meglévő színházi társulatot, elsődlegesen a színházigazgatói feladataira fog koncentrálni, de színészi múltjának köszönhetően nem elképzelhetetlen, hogy idővel a színpadon is be fog mutatkozni Székesfehérvár közönségének. A színház új igazgatójának kinevezése három évre szól, de az érintettek bíznak benne, hogy ezután is tudják majd folytatni a közös munkát, az önkormányzat távolabbi célkitűzései között pedig elsődlegesen szempontként szerepel, hogy a Vörösmarty Színháznak tíz éven belül nemzeti színházzá kell válnia.