Vadételek minden mennyiségben - ilyen volt a XVIII. Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivál
Vadételek minden mennyiségben - ilyen volt a XVIII. Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivál

Nagyjából háromszáz szakács méri össze tudását évről évre a Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztiválon. A nívós zsűri arra kíváncsi, a versenyzők milyen különlegességeket tudnak készíteni vadhúsból, hiszen a program célja a vadból készült ételek népszerűsítése. A rendezvény idei főzőversenyén a bográcsokban levesek, raguk és pörköltek rotyogtak, de egy Gyuláról érkezett csapat például szarvasból, jó hangulatban készült szerb ételt, csevapcsicsát vitt a zsűri elé.
A muflontokány titka az erdő ajándékaiban rejlik
- árulta el Ramcz Előd, a székelyföldi Oltárkő Erdei Iskola Egyesület vezetője. A csapat első alkalommal vett részt a Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztiválon, és mivel Erdélyben nem él muflon, így ezt a vadat is első alkalommal készítették el: "Ha mindet belerakunk, amit az erdőben találunk, áfonyát, vargányát, kakukkfüvet, amit az erdő ad mindent, azt belésuvasztjuk, közben megiszunk 7-8 pohár pálinkát, s akkor úgy összeáll a kép."

A friss adatok szerint az értékesített és saját felhasználásra szánt hazai vadhús mennyisége 13 ezer tonna volt - mondta a XVIII. Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivál megnyitóján az agrárminiszter. Nagy István hozzátette, a magyar vadgazdálkodási ágazat teljes, 40 milliárd forintos árbevételéből a vadhús 8 milliárd forinttal részesedett.
Megjegyezte, hogy tíz évvel ezelőtt a lőtt vad értékesítéséből származó bevétel még csak 3 milliárd forint volt: "A szakszerűen kezelt és feldolgozott vadhús jelentős többletértéket magában hordozó keresett export árucikk, egyben az élelmiszeripar egyik jelentős, speciális alapanyaga, igazi dedikált prémium termék. Az elejtett vadból éves szinten nagy mennyiségű árualap keletkezik, amelynek 20 százalékát belföldön értékesítjük, nagyobb részét, mintegy 10 ezer tonnát alapanyagként vagy feldolgozott termékként külföldi, elsősorban német, osztrák és olasz piacokon tudjuk értékesíteni."
A miniszter emlékeztetett rá, hogy itthon a fejenkénti éves átlagfogyasztás 10 és 30 dekagramm közötti, pedig a vadhús kiváló beltartalmi értékekkel rendelkezik, magas tápértékű fehérjéket és értékes vitaminokat, ásványi sókat tartalmaz, valamint mentes az antibiotikumoktól, így kitűnően illeszkedik a modern, egészség- és környezettudatos táplálkozásba.