Centenáriumi bélyegkiállítás a VOKE-ban
Centenáriumi bélyegkiállítás a VOKE-ban
Centenáriumi bélyegkiállítás a VOKE-banA Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör a 2025. évben ünnepli fennállásának 100 éves évfordulóját, melyre egyéves rendezvénysorozattal készültek. A centenáriumi rendezvénysorozat záró kiállításán a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban, a Kör tagjai, a székesfehérvári gyűjtők anyagai kerültek bemutatásra. A tárlat megnyitója előtt bevezetéseként a huszárság évszázadairól tartott előadást Papp György történész, hagyományőrző huszár. Köszöntőjében Cser-Palkovics András polgármester kiemelte hazánk és városunk történelmének hiteles krónikásai a bélyeggyűjtők.
Laczi Zoltán a bélyeggyűjtő kör elnöke bevezető gondolataiban elmondta a kiállítás célja, hogy megmutassák a kör tagjainak gyűjtési témáit, és közelebb hozzák az érdeklődésük mentén a gyűjtőtársakat, illetve lehetőséget teremtsenek személyes találkozásokra egy bemutató idejére. A kiállításra készített kiadvány és a kiállítás a Kör 100 éves múltját, tevékenységét, a kiadott bélyegek, alkalmi borítékok, emléklapok országos és helyi megjelenéseit mutatja be.



