Highlights of Hungary - Már lehet szavazni a jelöltekre
Highlights of Hungary - Már lehet szavazni a jelöltekre
Highlights of Hungary - Már lehet szavazni a jelöltekreA tehetségnek, szorgalomnak és bátorságnak köszönhetően létrejövő magyar sikertörténetek megismertetése a célja a Highlights of Hungarynek, amelynek négy jelöltje ezúttal Székesfehérvárra látogatott.
A Mathias Corvinus Collegium előadásán nemcsak a Highlights küldetésével ismerkedhettek meg az érdeklődők, hanem találkozhattak Losonczi Dávid olimpikon, világ- és Európa-bajnok birkózóval, valamint Szabó Balázzsal a Szabó Balázs Bandája névadó frontemberével és Koleszár Tiborral, a Walise Kft. ügyvezetőjével, aki csapatával azon dolgozik azon, hogy tavaink, folyóink és víztározóink állapota ne csak mérhető, hanem alakítható is legyen.
"Az élet különböző területeiről érkeztek a vendégeink és miután nagyon nyitott és nagyon gondolkodó és mindenki szeret teremteni, nagyon gyorsan egymásra hangolódnak és nagyon élénk beszélgetések is vannak egymás között"- mondta el Csehi Marianna, a Highlights of Hungary ügyvezetője.
A jelöltek között szerepel Elek Dóra is, a Baltazár Színház alapítója, aki bevezette a résztvevőket Magyarország egyik legkülönlegesebb társulatának mindennapjaiba.
"Egy olyan társulatot vezetek, amelynek a tagjai, hogyha az utcán látná őket az ember, akkor nem gondolná hogy milyen nagy művészek, mert értelmi fogyatékos színészek dolgoznak nálunk, professzionális módon és az elmúlt 28 évben azt hiszem elég sokat tettünk azért, h a sérültek elfogadtatása országunkban másként legyen megítélve pozitív módon"- mondta el Elek Dóra, a Baltazár Színház alapítója.
Október elsejével tehát bárki szavazhat kedvencére, hogy elnyerje az Év Társadalmi Díját. A szavazatokat a www.highlightsofhungary.hu weboldalon keresztül lehet leadni, egészen október 24-éig.



