Emlékkonferenciával ünnepelték Moskovszky Éva születésének 100. évfordulóját
Emlékkonferenciával ünnepelték Moskovszky Éva születésének 100. évfordulóját

Az első állandó kiállítást Illyésné Ötvös Tünde, a Szent István Király Múzeum restaurátora rendezte, s az ő érdeme, hogy Moskovszky Évának a gyűjtemény elhelyezésekor Székesfehérvárra esett a választása. Moskovszky Éva és Auer Erzsébet tevékenységének nem a tárgyak kronológiai vagy stílustörténeti bemutatása, hanem a játszás, a szerepjáték volt a célja, így a gyűjtemény bemutatása kapcsán a kiállítás rendezői is ezt az elvet követték.
Hagyatéka óriási kincs, mely magas kultúrtörténeti és művelődéstörténeti értékeket képvisel - hangsúlyozta a Cser-Palkovics András polgármester: "A gyűjtemény a sok-sok emberi öröm és mosoly miatt fontos, amit kicsikre és kicsit régebb óta fiatalok arcára egyaránt hosszú-hosszú évek óta az év minden napján annak szinte minden napközi órájában csal."
Moskovszky Éva a Pázmány Péter Tudományegyetemen a latin és a történelem mellett régészeti és művészettörténeti tanulmányokat is folytatott, majd később ókori történelemből doktorált. Tudományos szinten, több síkon is foglalkozott játéktörténettel. Kapcsolatba került német, osztrák, dán, amerikai játékgyűjtőkkel, játéktörténészekkel, publikált külföldi szaklapokban, s a hazai játékkutatás kiemelkedő egyéniségévé vált.
"A Kiss Áron Magyar Játék Társaság köréből elhozott tisztelet és a szeretet, ami a vele való hosszú együttműködésünk során kialakult, csak egyre fejlődött. Társaságunk első rangú tekintélyű személye, vezéregyénisége volt" - mondta el Györgyi Erzsébet, a Kiss Áron Magyar Játék Társaság elnöke.







Az emlékkonferencia kötetbemutatókkal zárult. Az érdeklődők megismerhették Nagy Veronika a Moskovszky-gyűjtemény babáiról szóló műtárgykatalógusát valamint a múzeum évkönyvét, melyet a születésnap apropóján hoztak nyilvánosságra és művelődéstörténeti tanulmányokat tartalmaz.