Útépítés, iskolafelújítás, Fehérvár FC Kft. - közgyűlési összefoglaló
·Hírekközgyűlés·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Ostorházi Helga
Útépítés, iskolafelújítás, Fehérvár FC Kft. - közgyűlési összefoglaló
·Hírekközgyűlés·Utolsó frissítés: undefined

Érvénytelennek nyilvánították a Fehérvár FC Kft. értékesítésére kiírt pályázatot. A város részéről nincs jogi, technikai akadálya az M200-as autópálya építésének - ülésezett Székesfehérvár Közgyűlése.

A közgyűlés napirendi pontjai között szerepelt a Vasvári Pál Gimnázium eszközeinek szállítására vonatkozó közbeszerzés kiírása. A képviselők tájékozódhattak arról, hogy zajlik a Teleki épületének felújítására, a tetőtér beépítésére vonatkozó tervezés, amelynek kivitelezésére mintegy 3 milliárd forint kormányzati támogatás áll majd rendelkezésre. Tájékoztatást kapott a közgyűlés a Versenyképes Járások Program keretében az állam által az önkormányzatnak biztosított összegről, amely 820 millió forint. Ezt az összeget útfelújításokra fordítja majd a város. A közgyűlés támogatta azokat az egyeztetéseket, amely a magyar állam, az önkormányzatok és az önkormányzati szövetségek között zajlanak.

"Szeretnénk egy önkormányzati átalakítást, a finanszírozásban, a feladatlistában, és ez érintené reményeink szerint a szolidaritási hozzájárulást is. Szeretnénk, hogy nagyobb és több összeg maradjon az önkormányzatoknál, így Fehérvár önkormányzatánál is. A tárgyalások egyébként elkezdődtek Navracsics Tibor miniszter úrral és a szakminisztériummal. Ezen a héten is voltunk a Megyei Jogú Városok Szövetsége képviseletében egyeztetésen" - Cser-Palkovics András polgármester.

Ennek a napirendnek a keretében egy kiegészítő határozati javaslatot tett a Fidesz frakció. Östör Annamária frakcióvezető-helyettes ismertette a több pontból álló javaslatot: "A közszolgáltatások állami vagy önkormányzati tulajdonban maradása rendkívül fontos, a székesfehérváriak jövedelmét ne adóztassuk több kulcsos adórendszerrel, hiszen Székesfehérvár nagyon erős város, nagyon magasak az átlagjövedelmek az országhoz képest és őket egy több kulcsos adó biztos negatívan érintené. Ugyanígy a gépjármű adó emelése."

Fenekes Roland, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt frakcióvezetője a közgyűlésen a kiegészítő javaslathoz hozzászólva elmondta, egy országos vitakérdés nem fehérvári hatáskör: "Van ez a Tisza program, amelyről kimondta a bíróság, hogy ez nem létezik, tehát nem igaz. A Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke tett közzé egy felhívást, hogy a városok fogadjanak el egy határozatot, amelyben ezt elítélik. Ez sunyi módon bekerült egy egyébként teljesen vállalható előterjesztés mellé."

Az M200-as autópálya kapcsán a közgyűlés döntése szerint Fehérvár részéről nincs jogi, technikai akadálya az építkezésnek. A napirendi ponthoz hozzászólt Fazakas Attila, a Fehérvárért Közösen Egyesület frakcióvezetője: "Kifejeztük azt az aggodalmunkat, hogy régebben négysávos 81-esként szerepelt, most M200-asként ez a terv. Ezt már több mint húsz éve megígérték a fehérváriaknak, a móriaknak és a környékbelieknek, úgyhogy van aggodalom azzal kapcsolatban, hogy valóban megvalósul-e. Mi nagyon szeretnénk természetesen."

Zárt ülésen tárgyalták a képviselők a Fehérvár FC Kft. pályázatával kapcsolatos előterjesztést. A közgyűlés a pályázatot eredménytelennek nyilvánította, hogy a két érdeklődővel és az azóta érkezett hazai és nemzetközi érdeklődőkkel is folytathassa az önkormányzat a tárgyalásokat, és ki tudják írni a tavasz folyamán az egyfordulós pályázatot.

"Úgy látjuk, hogy van befektetői érdeklődés a Fehérvár FC Kft. részére továbbra is, mind külföldről, mind hazai szintről. Ma arra kaptuk meg a közgyűléstől a felhatalmazást, hogy ezeket az egyeztetéseket milyen módon és hogyan tudjuk folytatni. Ezzel párhuzamosan pedig felhatalmaztuk a Fehérvár FC Kft. ügyvezetőjét arra, hogy a 2026-27-es bajnoki idényre vonatkozó licencet be tudja nyújtani. Ehhez a stadion használatát garantálta az önkormányzat ma" - emelte ki Cser-Palkovics András.

A polgármester hozzátette, a cél, hogy a licenc meg legyen és jó áron tudják értékesíteni a kft-t. Ha nem sikerülne befektetőt, tulajdonost, szponzort találni, akkor az önkormányzatnak 125 millió forintot kellene biztosítani az év végén.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek