Döntetlenre végzett az MTK vendégeként Harasztira váró a Vidi
Fehérvár Médiacentrum fotója
Videoton FCF
Döntetlenre végzett az MTK vendégeként Harasztira váró a Vidi

A jelenleg másodosztályú fehérvári labdarúgók az NB I-ben hektikusan szereplő MTK otthonában 2 percre álltak a győzelemtől, de összességében bíztató produkciót nyújtottak.

A Puskás Akadémia II. csapata elleni 4-1-es csütörtöki győzelem után Murka és Németh Dániel találataival 2-2-re végzett az MTK otthonában a Videoton FCF alakulata felkészülési mérkőzésen. A jelenlegi osztálykülönbség ellenére a fehérvári gárda állt közelebb a győzelemhez, a fővárosiak a meccs végén egyenlítettek.

A Sándor Károly Akadémia sporttelepén megrendezett összecsapást kiválóan kezdte Pető Tamás együttese, amely egyértelműen uralta az első félórát, s nem véletlenül szerzett vezetést Murka labdaszerzése és eredményes befejezése után a 8. percben, majd alakított ki még néhány kecsegtető lehetőséget a folytatásban is Varga két lövése és Bertók fejese révén. Az MTK 20 perc után éledezett, majd Vitályos indítását követően Molnár Ádin egyenlített a 39. minutumban.

Nem sokáig állt ikszre a meccs, mert egy bal oldalról érkező labdánál Németh Dániel érkezett jól, így a fehérvári csapat még a szünet előtt visszavette a vezetést. 

A második játékrész már kevésbé volt annyira eseménydús, mint az első, de - ahogy Pető Tamás vezetőedző fogalmazott a meccs után - ekkor és az egész meccsen is "jól nézett ki" a piros-kék együttes, amely a jövő hét elején várhatóan tovább erősödik, mivel egy évtized után újra Vidi mezt ölthet magára a Paks rutinos támadó középpályása, a 34 éves Haraszti Zsolt! Vele egyértelműen minőségben is erősödik a Videoton FCF.

A meccsre visszatérve, az MTK végül a 87. percben Horváth Artúr szabadrúgásával alakította ki a 2-2-es végeredményt. A fehérvári alakulat legközelebb január 22-én, csütörtökön 13.00 órakor zárt kapus tesztmérkőzésen fogadja a III. Kerületi TVE-t.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek