Csökkent a veszélyeztetett kiskorúak száma - a gyermekvédelemről tanácskoztak az Alba Bástyánál
·Hírekcsalád·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Csökkent a veszélyeztetett kiskorúak száma - a gyermekvédelemről tanácskoztak az Alba Bástyánál
·Hírekcsalád·Utolsó frissítés: undefined

A jelző- és észlelőrendszer tagjai minden év február végéig értékelik az előző esztendő tapasztalatait, statisztikáit és szakmai kihívásait. Az idei találkozón a digitális gyermekvédelem kapott kiemelt figyelmet.

Megtartotta éves gyermekvédelmi szakmai tanácskozását az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ. A tanácskozást Mészáros Attila alpolgármester nyitotta meg, aki megköszönte a városban gyermekjóléti és gyermekvédelmi területen dolgozó szakemberek munkáját. A tanácskozáson szociális, köznevelési, rendészeti és hivatali szakemberek vettek részt, akik az elmúlt év eredményeit és tapasztalatait összegezték, valamint kijelölték a következő időszak fő irányait.

"Ilyenkor van lehetőség arra, hogy az év közbeni kooperációkon túl ez alkalommal is mindig egy-egy nagy témát körül járják a szakemberek, legyen szó szociális vagy éppen köznevelésben dolgozó szakemberekről, az idei évben is a gyermekvédelem tekintetében most a digitális gyermekvédelem kerül előtérbe, hiszen nyilván látjuk, halljuk, hogy milyen fenyegetik a fiatalokat az internet tekintetében" - mondta el Mészáros Attila alpolgármester.

2025-ben kiemelt figyelmet kapott a mentális egészség támogatása, különösen a fiatalok körében, valamint a gyermekbántalmazás és a kapcsolati erőszak megelőzése. Emellett erősítették a drogprevenciós tevékenységeket, bővült a jogi tanácsadás, és jelentősen nőtt a családkonzultációk, családterápiás alkalmak száma is.

A statisztikai adatok szerint a veszélyeztetett gyermekek száma kis mértékben csökkent, míg 2024-ben 295, addig 2025-ben 244 gyermeket tartottak nyilván. A jelzések száma ugyanakkor hasonlóan alakult, mint az előző évben.

"A veszélyeztetett gyermekek számában egy nagyon kis mértékű csökkenés van, ez egy lineáris kis mértékű csökkenés egyébként, ha az utóbbi néhány évet nézzük, a jelzés számokban a tavalyi évnél szintén egy kicsivel kisebb számot látunk, de nem jelentősen, tehát nagyon nagyon hasonló a 2024-es és a 2025-ös évnek a statisztikai mutatói" - tájékoztatott Tisztl Henrik, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője.

A program vendégelőadója Stáhly Kata, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szakmai vezetője volt, aki a digitális térben jelentkező új kockázatokról beszélt. Előadásában hangsúlyozta, a technológiai változások alapjaiban alakítják át a családok mindennapjait, és olyan helyzeteket teremtenek, amelyekre korábban nem volt példa, így fontos lépés az, hogy 2026-ban a városban a digitális tudatosságra koncentrálnak majd a szervezetek.

(Szerző: Farkas Angéla)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek