Hivatás testközelből - Honvédelmi Park nyílt Fehérváron
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Hivatás testközelből - Honvédelmi Park nyílt Fehérváron

Ünnepélyesen megnyitották a Székesfehérvári Honvédelmi Parkot pénteken a Bregyó Közi Sportcentrumban. Az új létesítmény a honvédelmi nevelés és a fiatalok megszólítása szempontjából is kiemelt jelentőségű.

Egy hely, amely lehetőséget teremt a sportolásra, a hazafias szemlélet erősítésére és a katonai pálya bemutatására is - megnyílt pénteken a Székesfehérvári Honvédelmi Park a Bregyóban.  

Mihócza Zoltán, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese az ünnepségen a katonai hivatás fontosságáról, és a létesítményben rejlő lehetőségekről is beszélt: "Ez egy lehetőség arra, hogy a honvédelem eszméje erősödjön a fiatalok körében, és szerintem Fehérvár méltó helyszín ennek a létesítménynek, hiszen a város történelmi öröksége, államalapításunk, nemzeti múltunk szorosan kötődik a honvédelemhez"

A parkban a mozgás szeretete, a modern technológia és a honvédelem világa egyesül egy olyan városban, amely fontos katonaváros is - emelte ki Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes: "Fehérvár nemcsak az ősi koronázóváros hanem katonaváros is egyben, büszkén emlékezünk Fehérvár katonaezredeire, a fehérvári huszárokra, kegyelettel emlékezünk azokra a katonákra, akik életüket  adták a hazáért. A székesfehérvári lét és a katonalét az elmúlt évtizedekben összefonódott, ezért is örülünk, hogy városunkban felavathatjuk az új honvédelmi parkot!"

A fehérvári park a hetedik ilyen honvédelmi létesítmény az országban, ehhez kapcsolódóan Cser-Palkovics András polgármester kiemelte: "Ami ezen a helyszínen körbevesz minket, az közös érték! Közös érték,  ami szolgál katonát, civilt egyaránt,  családokat, fiatalokat, osztály-, és baráti közösséget."

A cél nemcsak a pályaorientáció, hanem a hazafias nevelés erősítése is- mindezt élményszerű, gyakorlati környezetben. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek